Századok – 2013
MŰHELY - Gyarmati György: A Restaurációból konszolidációba vajúdó Kádár-rendszer egy epizódja VI/1581
FIGYELŐ 1585 Az ún. kollektív vezetés Rákosi Mátyás álságos, visszamenőleges felelősségkiporciózásában korántsem a kihallgatok által olyannyira forszírozott „trojka” másik két tagját — Gerő Ernőt és Farkas Mihályt — illetően, hanem Kádár János egykori tettestársként történő felemlegetésével talál célba. Ha a vizsgálat Rákosi Mátyás — 1953-ban, a Sztálin halála utáni „rendkívüli pillanatban” — egyszer már kényszeredetten elismert bűnösségének a felmelegített firtatása, akkor őmellette Kádár János nem a sokadrangú bűnsegédi bűnrészesek egyike: több annál! Rákosi ugyan esetenként diszfunkcionális összefüggésben is belekeveri Kádárt önfelmentő védekezésébe, ugyanakkor fölösen elég alkalommal emlegeti az MSZMP első titkárának múltját olyan világos ráutalásokkal, ahol — minden rosszmájúsága ellenére — találó a fricska. Ízelítőül két példa: „Rajk letartóztatását az első részlettől az utolsóig a Kádárral beszéltük meg”8 (35. old.) — aki akkor az AVH-t is hivatalból irányító-felügyelő belügyminiszter volt —, illetve „mikor Kádár elvtárs kijött a börtönből, hát szóval, mint egy szűzlány jött ki, [mintha] az a körülmény, hogy három évig ártatlanul ült, ... minden bűnét lemosta” [volna], (134. old.) Egy tisztességes, perrendtartásszerű eljárás bármely — nyomozati, ügyészi, bírói — szakában nehéz lett volna meg nem történtté tenni Kádár érdemleges részvételét a justizmordok sorában: Pócspetriügy, MAORT-, Mindszenty-, Rajk-Pálffy-per. Mindezek elhallgatása csak egy olyan amalgámozott, hamis eljárásban lett volna lehetséges, amilyennel Kádár nem kerülhette volna el annak ódiumát, hogy lám-lám, maga is folytatja a Rákosi uralma idején dívott, ügyészi-bírói statisztériával szentesíteni próbált „hazugságszolgáltatást” - az igazságszolgáltatás és a „szocialista törvényesség” nagyobb dicsőségére. (Nemkülönben módot adva annak felemlegetésére, hogy hiszen ugyanez jellemezte az 56-os megtorló perek sorát is: Kádár személyének emlegetése — horribile dictu bírósági beidézése — akkoriban mintegy törvények fölé helyezettként volt tiltva.) Gerő budapesti szobaszínháza. Gerő Ernő meghallgatási anyaga — Rákosiéval összevetve — alig egyharmad terjedelmű, forrásértéke viszont nem redukálható méretarányosan. Több okból sem. Egyrészt azért, mert az utókor mostani olvasójához képest Gerő — nem lapozhatva oda-vissza a szövegben, vagy szörfölve előre-hátra a hangzó anyagban — anélkül használ Rákosira vonatkozóan dehonesztáló habitusfestő jelzőket, hogy kérdőre vont társa hisztérikus sirámait ismerhette volna. (Az uralmi, hatalmi vágyat illetően Rákosi „egyszerűen megszállott volt”, 239. old, 272. old.; „az biztos, hogy betegesen gyanakvó volt”. 255. old.; s a koncepciós ellenségkeresésekben „Farkas állandóan hergelte őt”. 239. old.) Mindazonáltal — nem csupán Rákosit, hanem a kérdezősködés egyéb tárgyköreit illetően is — olyan hűvös, távolságtartó kimértséggel szövi mondatait, mintha nem is megvádolt célszemély, hanem egy bennfentes kívülálló lenne. Ez következhet saját — kevésbé kolerikus — alkatából, ami a konk8 Kádár János hathatós közreműködéséért akkoriban még politikai honoráriumot is kapott: Rákosi a kirakatper lezárulását követően a nagy-budapesti pártaktíva 1949. szeptember 30-i ülésén összegezve „a Rajk-banda megsemmisítésének tanulságait”, külön is megemlítette, hogy az AVH ,jó munkát végzett”. Erre ütemes taps közepette „Éljen Kádár!” rigmust skandáltak, mert a kiválasztott jelenlevők tisztában voltak azzal, hogy az AVH — akkor még — a Kádár János vezette Belügyminisztérium cége volt. Szabad Nép, 1949. október 1.
