Századok – 2013
MŰHELY - Ungváry Krisztián: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947 VI/1561
FIGYELŐ 1577 kovicsi példáján rekonstruálta azokat az eseményeket, amelyekkel a szovjet lakosság a háború alatt szembesült.48 Figyelembe kell venni, hogy a Pripjaty-mocsarak, illetve a brjanszki erdő térségében a legtöbb települést a hóeséstől olvadásig, azaz októbertől áprilisig alig lehetett megközelíteni. Emellett a legtöbb falu környezetében járhatatlan mocsarak és erdők terültek el. Általában ezekben a hónapokban sem német, sem magyar katona vagy hivatalnok nem tűnt fel ezeken a településeken, amelyekben állandó rendőrőrs sem létesült. A továbbiakban Chiari nyomán Smakovicsi példáján mutatom be, milyen események vártak a gyanútlan helyi lakosokra. A falu mintegy 250, kizárólag állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkozó lakosának többsége fehérorosz volt, de néhány tucatnyi lengyel mellett öt zsidó család is lakott a faluban. Ha azonban identitásukról kérdezték volna őket, feltehetően vallási hovatartozásukkal válaszoltak volna. 1939. szeptember 17-én az addig lengyel uralmat a szovjet váltotta fel. Ennek néhány hónapig semmilyen különösebb következménye nem volt, csak a polgármestert váltották fel egy olyan személlyel, aki 1919-ben rövid ideig vöröskatona volt. 1940- ben azonban cionista tevékenység miatt az egyik zsidó lakost elhurcolták, és ugyanaz lett a sorsa három lengyel családnak, akik korábban, mint katonai telepesek érkeztek a faluba. A letartóztatások váratlanul értek mindenkit, és elkezdett terjedni a gyanú, hogy a faluban besúgóhálózat működik (a legközelebbi rendőrőrs 10 kilométere volt a településtől.) Az első német megszállók csak több hét késéssel értek a faluba, és ismét több hétig tartott, mire kineveztek egy lakost sztarosztának, egy másikat pedig a terménybeszolgáltatásért és a földművelésért felelős agronómusnak. Mindketten az 1941 előtti szovjet rendszer üldözöttéi voltak, mivel családjukat kuláknak nyilvánították. A falvakért felelős német Kreislandwirt két-három havonta tudott csak ellátogatni a községekbe, így Smakovicsit sem kereste fel gyakrabban. 1941 novemberétől szórványosan előfordult, hogy bujkáló vagy szökött szovjet katonák vagy más okból üldözött és az erdőkben bujkáló személyek a falu szélső házait felkeresték élelemért, akár erőszakot is alkalmazva. Esetenként az is megesett, hogy a helyi lakosok és az élelmet rekvirálók közötti tettlegességre került sor, és ez a kéregetők részéről halálos áldozatokkal járt. A falusiak által szervezett helyi rendőrségnek hivatalosan csak botjai voltak, hiszen német parancsra minden fegyvert be kellett szolgáltatniuk. Az első fegyveres partizán a falvakban, így Smakovicsiben is általában csak 1942 első felében jelent meg. Bonyolította a helyzetet, hogy egy idő után különféle fegyveresek is felkeresték élelemért a falu házait. A „fehér” partizánok az Armia Krajowa harcosai, tehát lengyelek, míg a „vörös” partizánok kommunisták és általában orosz vagy belorusz nemzetiségűek voltak. Emellett az erdőségben bujkáló zsidók is néha megjelentek a falu határában élelemért. Földosztásra a faluban nem került sor, a német és a magyar 48 Bernhard Chiari'. Die Büchse der Pandora. Ein Dorf in Weissrusland 1939 bis 1944. In: Die Wehrmacht. Mythos und Realität. Szerk. Rolf-Dieter Müller és Hans-Erich Volkmann. München 1999, 879-900. Lásd még uő\ Alltag hinter der Front. Besatzung, Kollaboration und Widerstand in Weißrußland 1941-1944, Düsseldorf 1998. (Fehéroroszországban is megjelent: Stodzennasc“ za linijaj frontu, Minsk 2009)