Századok – 2013
MŰHELY - Ungváry Krisztián: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947 VI/1561
1570 FIGYELŐ taira alapozza számait. Bár zsidó áldozatokról nem tesznek említést, feltételezzük, hogy ők is az áldozatok kategóriájába tartozhattak. Ezek az adatok azonban ellentmondanak a rendelkezésre álló német forrásoknak, és más szovjet forrással sem hozhatóak teljesen összhangba. A minszki központi állami levéltárban található RAB dokumentumok szerint Belorussziában 1.409.225 civil vesztette életét.27 Krausz forrásközlése ugyanarra a forrásra hivatkozva azonban 1.547.000 személyt, azaz közel 138 ezerrel többet ad meg.28 Az ilyen pontatlanságok — bármilyen szörnyű is leírni ezt — nem lennének döntőek, de Sevljakov veszteségadatai ellentmondanak maguknak a szovjet népszámlálási adatoknak is. A freiburgi Bundesarchivban található „Monatsberichte über die Bandenbekämpfung im Osten” azaz „Havi értesítő a keleti bandaharcokról” c. belső használatra készült jelentéssorozat szerint 1943. január 1. és 1944. október 1. között összesen 145.000 „bandatag”-ot, azaz partizán és partizángyanús személyt végeztek ki. 1941 júniusától 1943 januárjáig a Közép-Hadseregcsoport, mely a leginkább részese volt a partizánharcoknak, további 100.000 partizán és segítő megsemmisítéséről jelentett. Az Észak- és Dél- Hadseregcsoport területéről csak részadatokkal rendelkezünk, de azokból is kiderül, hogy az áldozatok száma együttvéve is jóval kisebb lehetett, mint a Közép-Hadseregcsoport esetében. Az Ukrajna, Dél-Oroszország és az észak-keleti régió ügyeiért felelős legfelsőbb SS és rendőri vezetője (Höhere SS und Polizeiführer) például 1942. szeptember-november hónapokban összesen 24.158 partizán és partizángyanús személy megsemmisítését jelentette.29 A németek és szövetségeseik által megsemmisített falvak közül 627 esett Belorusszia, 250 Ukrajna és 21 Litvánia területére. Ha tekintetbe vesszük, hogy Ukrajna körülbelül háromszor akkora, mint Belorusszia, akkor látható, hogy a legszörnyűbb tömeggyilkosságok elsősorban Belorusszia területén történtek. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy itt volt a legerősebb a partizánmozgalom. Fontos tény, hogy 1943 júniusától a munkaerőhiány miatt a Wehrmacht főparancsnoksága külön parancsban tiltotta meg az elfogott partizánok kivégzését - nem humanitárius okokból, hanem azért, mert szüksége volt a munkaerőre.30 Az elfogott partizánokat németországi lágerekbe deportálták, veszteségeiket ezért a kényszermunkások veszteségei között tartják nyilván. Himmler pedig már 1942. november 3-án parancsot adott ki a partizángyanús vidékek lakosságának deportálásáról, hasonló célzattal.31 27 Az adatot idézi Christian Geriach: Kalkulierte Morde. Die deutsche Wirtschafts- und Vernichtungspolitik in Weissrussland. Hamburg, 1999, , 1158. 28 Szovjet füzetek V i.m. 69. 29 Bundesarchiv Berlin (a továbbiakban BA) NS 19/2566, 78. valamint Bundesarchiv-Militärarchiv Freiburg (a továbbiakban BA-MA) RH 2/2130 Monatsberichte über die Bandenbekämpfung, valamint Christian Geriach: Männer des 20’. Juli und der Krieg gegen die Sowjetunion. In: Vernichtungskrieg, Verbrechen der Wehrmacht. Szerk. Hannes Heer-Klaus Naumann. Frankfurt, 1999, 436. 30 BA-MA RW 41/13 OKW-Erlaß von 28. 7.1943 über die Behandlung von gefangenen Banditen. 31 BA NS 19/1706, 149.
