Századok – 2013
MŰHELY - Ungváry Krisztián: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947 VI/1561
FIGYELŐ 1571 Sevljakov adatainak megalapozatlanságát az is bizonyítja, hogy csak az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság területére 706.000 kivégzett civil lakost ad meg. A kérdéses területen csak minimális zsidó lakosság élt, az áldozatoknak tehát a partizánháború során elkövetett háborús bűncselekmények idején kellett volna elpusztulniuk. Csakhogy ez ebben a nagyságrendben nem igazolható! A jelenlegi Orosz Föderáció területén belül csak a Fehéroroszországgal határos területeken volt jelenős partizánmozgalom. Csak itt követtek el a német csapatok tízezres (!) nagyságrendben tömeggyilkosságokat. Hasonlóra sehol máshol nincsen konkrét adat. Sevljakov és társai egyetlen orosz települést sem tudnának megnevezni, ahol a megszállók tízezres nagyságrendű tömeggyilkosságot követtek volna el a helyi lakosok körében (leszámítva a tömeges éhhalált, ami a náci népirtó politika integráns része volt, de csak Leningrad esetében járt százezres nagyságrendű veszteségekkel). Mint említettük, Sevljakov csak Belorussziában 1.547.000 „kivégzést” mutat ki. Ezzel szemben az itt elpusztított zsidóság áldozatain kívül más szovjet adatok szerint hatszázhuszonhét falu összesen 83.000 lakosát végezték ki.32 Ehhez adandó hozzá még a városokban meggyilkolt áldozatok száma. Más adatok szerint 300.000-345.000 fő volt a helyi lakosság összvesztesége.33 A pontos számot valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Az eddig ismert adatokból azonban következtethetünk arra, hogy a szovjet lakosság partizánháborús összvesztesége semmiképp sem haladhatta meg a négyszázezer főt. Nyilvánvaló, hogy Sevljakov (illetve a RAB) adatai és a kutatók számai közötti mintegy egymilliós különbség azokat takarja, akik éhség és járványok áldozatai lettek, illetve akiket a partizánok végeztek ki. Varga Éva Mária, a dokumentumok válogatója egyetlen utalást sem tett arra, hogy az általa „hitelesnek” tekintett iratokhoz képest más szovjet és orosz források teljesen más adatokat tartalmaznak ugyanerről. A kötet felemás érdemei Helytelen volna, ha nem írnék arról, ami ebben a kötetben feltétlenül értékes forrásnak tekinthető, még akkor is, ha a kontextus hiánya értelmezésüket nem teszi lehetővé az egyszerű olvasó számára. Ide tartoznak a 2. magyar hadsereg működése kapcsán keletkezett iratok, elsősorban a névhez és helyhez kötött tanúvallomások. Ezeket szerencsére ma is ütköztetni lehet a helyszínen megtalálható adatokkal, magyar alakulatok dokumentumaival és katonák visszaemlékezéseivel. A dokumentáció a háború „sötét arcát” tárja fel, elsősorban azt, hogy a frontvonalba került lakossággal mennyire lelkiismeretlenül bánt a magyar katonai felső vezetés. Magyarországon teljesen ismeretlen, hogy a 2. magyar hadsereg az urivi, korotojaki és scsucsjei hídfőállások környékén és másutt is mennyi tömeggyilkosságot követett el. Ezek tényét egyébként Erdélyi 32 Vlagyimir Romanovszkij: Nacisztkaja polityika genozida i ’vihzcsennoj zemli’ v Bjelorussziji 1941-1944. Minszk, 1984. 48-210. Romanovszkij megkísérelte Belorusszia összes települését bevonni vizsgálatába. 33 Timothy Patrick Mulligan: Reckoning the Costs of the People’s War. The German Experience in the Central USSR. Russian History, 1982. 9. sz. 27^18.
