Századok – 2013

MŰHELY - Ungváry Krisztián: "Anglia a második legnagyobb ellensége Magyarországnak" A londoni magyar hírszerző rezidentúra működése saját jelentései tükrében 1951 és 1965 között VI/1513

1528 UNGVÁRY KRISZTIÁN demleges anyagot nem adott, ami a „hibás tartás” és a hosszú pihente­tés következményének tűnt. 2. „Dorozsmai” londoni könyvkereskedő, magyar állampolgár. Korábban az MHBK ifjúsági vezetője Londonban, majd a Mindszenty Otthon vezető­ségének tagja. 1949-ben beszervezték, azóta háromszor hosszabb időre szakadt meg vele a kapcsolat. Húzódozott a munkától, lehetőségei csök­kentek. 3. A már említett „Lovag” azaz Balogh László 1903-ban született Budapesten68 1955- ben Londonban beszervezett ügynök, műszaki szakember, Olaszor­szágban diplomázott, mint fogorvos. 1936-ban betársult egy brit befektető vállalatába, mert foganyag-porcelán találmánya volt. Fémöntési dokumen­tációkat adott át, a brit elhárítás felfigyelt rá. Emiatt a kapcsolatot már 1956- tól pihentetni kellett. Költségtérítést kapott szolgálataiért és emellett Magyarországra visszatért anyja havi 500 forintot kapott a hírszerzéstől. 4. A már említett „Silwer” azaz Kenedy István dr.69 magyar nemzetiségű angol állampolgár, orvos, londoni lakos. Beszervezése 1952-től folyó ta­nulmányozás után 1954 májusában történt Budapesten. Jellemzése sze­rint: „A beszervezés lefolyása nem volt teljesen megfelelő. Előbb lerohan­tuk a feladatok nagyságával megijesztettük, ezért visszalépett. Kénytele­nek voltunk újból hosszasan tárgyalni vele, melynek eredményeképp vál­lalata hogy Londonban konspirativ találkozókat bonyolít le velünk, és hogy kutatómunkát végez részünkre. (...) A nem megfelelő beszervezés kö­vetkezménye az lett, hogy csak igen lassan és fokozatosan lehet rávezetni az intenzív munkára.”70 5. „Ajtai” azaz Márffy-Mantuano Tamás71 43 éves magyar származású ket­tős állampolgár, tisztviselő. Lapkiadó hivatal igazgató, 1945-1948 kö­zött külügyi alkalmazott. A beszámoló szerint: „Személyével azért fog­lalkozunk, mert olyan ellenséges objektummal áll kapcsolatban mint nő­vére Listowel Judit politikai szalonja és a Soviet Orbit című fasiszta lap köre, valamint mert kapcsolatban áll báró Kruchina Viktor a kat.pol. disszidált jelenleg Londonban élő volt helyettes vezetőjével. „Ajtai” egyik gyermeke Magyarországon él és azt mindenképp szeretné kivitetni magá­hoz. A gyermek kiutazása tőlünk függ és azt a függő helyzetet akarjuk ki­használni „Ajtai” beszervezésére. (...) Konspirációs találkozókat bonyolí­tottunk le vele. Megítélésünk szerint azonban az ügy realizálása azért hú­zódik el, mert a rezidentúra (Turopoli fhgy. elvtárs) nem helyesen foglal­kozik vele. Amikor helyesen — a Központ utasításainak megfelelően — bonyolította le a találkozókat - „Ajtai” több ízben felajánlotta szolgálatát. 68 ÁBTL 0-8-003/V levelezési dosszié 141. 69 A név az 0-8-003/V kötetből kikövetkeztethető. 70 ÁBTL 0-8-003/11, 336. 71 Márffy-Mantuano Tamás (1907-1969) felesége révén Teleki Pál rokona, a berlini olimpián a gyeplabda-válogatott tagja volt, 1948-ig külügyminisztériumi tisztviselő. Beszervezési kísérletére lásd Ötvös István: Államvédelem a kalapszalon nyomában. In: Kommentár, 2012/2., internetes letöltés: http://kommentar.info.hu/iras/2012_2/allamvedelem_a_kalapszalon_nyomaban (a letöltés ideje: 2013. október 16)

Next

/
Oldalképek
Tartalom