Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Vörös Boldizsár: „Nagy Péter 1703 és 1710 között tizenkilenc ízben küldött tüzértiszteket Rákóczinak és két ízben ágyúkat". Propagandisztikus történelemhamisítás a szovjet-magyar jó kapcsolatok megalapozása érdekében I/131
152 VÖRÖS BOLDIZSÁR további elemeit is, majd, egy mondaton belül, ezekhez kapcsolt valós történelmi mozzanatot: „A cár nemcsak segítséget nyújtott Rákóczinak pénzben és fegyverben, de képzett orosz tüzértiszteket küldött a magyar felkelők táborába és abban az irányban is éreztette befolyását, hogy Rákóczi a lengyel trónra kerüljön."5 5 Erős tárgyalta a fejedelem és I. Péter szövetségkötését, kapcsolatuk későbbi időszakát is, ennek során pedig az eddig vizsgált szövegekben foglaltakhoz képest tovább is alakította a kitalációt, azt állítva: „A fejedelem követsége, melyet Bercsényi Miklós 1704-ben [!] vezetett Varsóban, találkozott Nagy Péter cárral, aki nagy érdeklődéssel fogadta a magyar-orosz katonai szövetség tervezetét." A szerző írt a szövetség megkötéséről, de azt nem tudatta az olvasókkal, hogy erre 1707-ben került sor, bemutatta azonban, miért nem volt végül is sikeres. Szerinte „A cár és Rákóczi szoros kapcsolata azonban továbbra is fennmaradt, állandó követeket tartottak egymás udvarában és állandóan tanácskoztak a teendőket illetően."5 6 Erősnek az Illés Béla-féle kitaláció számos elemét felhasználó leírásából tehát az derül ki, hogy Rákóczi már a szabadságharc megkezdése előtt felvette a kapcsolatot az oroszokkal, I. Péterhez írott leveleiben rámutatott a közös orosz-magyar külpolitikai érdekekre, már 1704-től tett lépéseket a szövetségkötés ügyében, a cár többféleképpen is segítette küzdelmét és bár a szövetségi szerződésben foglalt elgondolások nem tudtak érvényesülni, továbbra is szoros kapcsolatban maradt a két vezető. A „német-magyar sorsközösség" propagandájával szemben az „orosz-magyar sorsközösség"-et megjelenítő koncepciót alátámasztó kitalációt ez esetben is többféle eszköz együttes alkalmazása volt hivatott történelmi tényként elfogadtatni az olvasókkal. Nemcsak az, hogy a fiktív elemek a szerző által áttekintett évszázadokban egykor valóban élt személyek és ténylegesen megtörtént események közé illeszkedtek, hanem a kettős hitelesítési eljárás: a kitalált cselekedetek, nézetek valóságosakként megjelenítése érdekében soha nem létezett szövegekre hivatkozás és e „források" igaziakként bemutatásához ezek lelőhelyének megadása; e „dokumentumok" kiemelkedő értékének hangsúlyozása, a jó orosz-magyar kapcsolatokat elhallgató közvélemény-formálók bírálata, továbbá a fejezetet tartalmazó kötet tudományos jellege is, ami azt jelezhette: e munkába is csak kellőképpen ellenőrzött adatok kerülhettek be. A fikciót minden kétséget kizáróan ténylegesnek fogadták el iskolai történelemtankönyvben való közreadásával a Történelem a középiskolák III. osztálya számára című, 1949-es munka szerzői, amikor. „A szabadságharc külpolitikája" című rész elején feltett kérdésre: „Milyen külhatalmakra támaszkodott Rákóczi nemzeti felszabadító harcában?" az olvasó két pontban összefoglalva kapja meg a választ. „1. XIV. Lajosra annyiban, hogy ő volt a Habsburgok legközvetlenebb ellenfele, tehát neki állt leginkább érdekében a Habsburgok ellen támogatni a szabadságharcot. Állandó havi pénzsegélyt, azonkívül fegyvereket juttatott XIV Lajos Rákóczinak. Azonban ez a francia segítség elég rendszertelen és elég kismérvű volt. XIV Lajos valójában csak eszközként használta fel Rákóczit saját hatalmi céljai szolgálatában. 2. Rákóczi 1703-tól kezdve állandó érintkezésben volt Nagy Péterrel, aki szintén pénzzel és katonával támogatta 55 Erős J.: Magyarok i. m. 42-43. 56 Erős J.: Magyarok i. m. 43.
