Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Baráth Magdolna: Célkeresztben az 56-os magyar emigráció VI/1497
1498 BARÁTIT MAGDOLNA A nyugaton élő magyar emigránsok kivétel nélkül támogatták a forradalom ügyét, de 1956. október 23-a készületlenül érte őket. Mivel nem számoltak közeli lehetőségével, nem történtek előkészületek, nem készültek tervezetek arra az esetre, ha Magyarországon egy spontán népmozgalom bontakozik ki, ami nyílt felkelésbe, majd forradalomba, szabadságharcba torkollik. Az emigráció különböző csoportjait a meglepetés és zavarodottság jellemezte, s tevékenységük az első időszakban az információgyűjtésre és a szolidaritás kinyilvánítására korlátozódott.5 Nagy Ferenc egykori miniszterelnök, aki 1956 nyarától európai körúton járt, a forradalom kitörésének hírére Párizsból Münchenbe, majd Bécsbe utazott. Tervezett magyarországi utazására azonban nem kerülhetett sor, mert az osztrák kormány — diplomáciai bonyodalmaktól tartva — az ország elhagyására kérte. Végül november 1-jén Baselból telefonon keresztül lépett kapcsolatba Tildy Zoltánnal, akinek felajánlotta segítségét, beleértve Magyarország képviseletét az ENSZ-ben.6 Az emigráns politikusok közül csak a Keresztény Népmozgalom három tagja — Czupy Bálint és Hajdu-Németh Lajos volt kisgazdapárti képviselők, illetve Raksányi Árpád — tudott a forradalom alatt Magyarországra utazni; ők Budapesten találkoztak Mindszenty József bíborossal is.7 Az ötvenhatos menekültek a befogadó országokban sokkal előnyösebb elbánásban részesültek, mint az 1945-ben vagy később emigráltak. Borbándi Gyula szavai szerint „az ötvenhatos magyar emigránsok a forradalom dicsőségének részeseiként és egy a világ bámulatát kiváltó nemzeti felbuzdulás hőseiként érkeztek külföldre. ... Magyar menekültnek lenni 1956 végén és 1957 elején sokak szemében irigylésre méltó állapotnak számított.”8 Az „új emigráció” társadalmilag és politikailag minden korábbinál vegyesebb összetételű volt; ennek következtében minden emigráns politikai irányzat és csoportosulás egyfajta „utánpótlási forrást” látott bennük és örömmel fogadta őket. Mindazonáltal az „56-osok” megjelenése nem csupán a magyar politikai vezetés számára jelentett új helyzetet, de jelentősen befolyásolta a régi emigráció korábbi életét is —„valósággal feldúlta szervezeteiket” —, egyes helyeken átvették a régi szervezetek vezetését, máshol megszüntették azok működését, illetve azonnal megszakították a Magyarországgal fennálló hivatalos kapcsolatokat. A magyar vezetés az emigrációnak erre a csoportjára kezdettől fogva, mint veszélyes ellenfélre tekintett, mert attól tartott, a nyugati propaganda felhasználhatja őket arra, hogy befolyást gyakoroljon a nyugati közvéleményre és az ottani kormánykörök Magyarországgal kapcsolatos hivatalos politikájára. 5 Gyula Borbándi'. Hungarian Emigrants and the Revolution. In: Congdon, Lee. - Béla K. Király. - Károly Nagy (eds.): 1956: The Hungarian Revolution and War for Independence. Columbia 2006, 681. A fegyveres segítségnyújtásra vonatkozó szerény elképzelések, melyek az Ausztriában és (Nyugat)Németországban élő -— Lengyel Béla altábornagy, Zákó András vezérőrnagy vezette — egykori katonatisztek körében fogalmazódtak meg, nagyon hamar hamvába holtak. Az osztrák politikai rendőrség ezeket a csoportokat egyébként is szoros megfigyelés alatt tartotta. 6 Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945-1985. Európa Könyvkiadó, 1989. 400. 7 Uo. 402. 8 Uo. 418.
