Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Baráth Magdolna: Célkeresztben az 56-os magyar emigráció VI/1497
CÉLKERESZTBEN AZ 56-OS MAGYAR EMIGRÁCIÓ 1499 Éppen ezért az emigrációval való foglalkozást elsődlegesen csupán belügyi kérdésnek tekintették. Ahogyan az emigrációval kapcsolatos ügyek intézésére a külügyminisztériumban — kizárólag belügyes tisztekből — létrehozott Külföldi Magyarok Önálló Referatúrája a minisztérium Kollégiuma 1957. októberi ülésére készített előterjesztésében is fogalmazott: „akiket nem nyerünk meg az Óhaza számára, vagy legalábbis nem semlegesítünk, azok az imperialista kémszervezetek járszalagjára kerülnek, propaganda-gépezetüket szolgálják, számtalan esetben felhasználják őket ellenünk.”9 A magyar hivatalos szervek emigrációs politikáját az 1956-os forradalom után két egyidejű törekvés jellemezte: egyrészt meggyőzéssel, alkalmanként némi presszióval igyekeztek hazatérésre bírni azokat, akiket lehetett, s akiket a hivatalos propaganda is megtévedteknek, illetve megtévesztettnek tekintett, másrészt minden eszközzel igyekeztek lejáratni a Magyarországgal szemben ellenségesnek tekintett emigrációs csoportokat és személyeket, s ezáltal csökkenteni befolyásukat az emigráció körében. A magyar kormány 1956. november közepétől kezdve több határozatot hozott a hazatérések elősegítésére és meggyorsítására,10 az Elnöki Tanács 1956. december 1-jén megjelent 27. sz. törvényerejű rendelete pedig amnesztiát hirdetett azoknak, akik 1956. november 29-ig hagyták el az ország területét és 1957. március 31-ig hazatérnek. A gyakorlatban azonban a hazatérőket erősen megszűrték, és a hazatérési kérelmeket sok esetben visszautasították. Ennek oka leginkább az a félelem volt, hogy a hazatérők között a nyugati hírszerző szervek kémeket is küldenek az országba. Amikor a Külügyminisztérium Kollégiuma 1957. október 15-ei ülésén napirendre tűzték az emigrációval kapcsolatos feladatok megvitatását, az ülésen részt vevők — többek között a Belügyminisztérium (BM) képviselői — nem véletlenül sürgették a politikai vezetés ezzel kapcsolatos álláspontja tisztázásának szükségességét. A BM képviselője ugyan azt állította, hogy csak a bűnözőket és azokat nem engedik haza, akik aktívan részt vettek „az ellenforradalomban”, miközben az elutasítások ellentétesek voltak a nemzetközi szervezetekbe kiküldött magyar diplomaták kijelentéseivel, miszerint elvileg minden magyar állampolgár hazatérhet. Azt a külügyi vezetés is elfogadta, hogy a Belügyminisztérium említett intézkedéseinek „társadalomtisztító szerepe” is van, azzal azonban nem értettek egyet, hogy az emigráció illetve a „disszidensek” ügyét belügyi kérdésre szűkítsék le. Első József, a Külföldi Magyarok Önálló Referatúrájának vezetője ( a hírszerzés tisztje11) viszont úgy vélte, a Külügyminisztériumnak és a követségeknek egyik legfontosabb munkáját kell, hogy jelentse az ezzel kapcsolatos feladatok megoldása. Se9 MNL OL XIX-J-l-o. 5. d. A Külügyminisztérium Kollégiumának 1957. október 15-ei ülése. Idézi Szabó Juliét-. Fellazítási politika a Kádár-rendszerben. Az MSZMP propagandatevékenysége 1958 és 1963 között. Múltunk, LIV évf. (2009: 2. sz.) 184-185. 10 Részletesen lásd Baráth Magdolna-. Az emigrációs politika új útjai az 1956-os forradalom után. Kísérlet a magyar emigráció megnyerésére és felbomlasztására az 1956-os forradalmat követően. In: A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére. Szerk.: Baráth Magdolna - Molnár Antal. Magyar Országos Levéltár, Budapest-Győr, 2012. 607-620. 11 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 2.8.1. Központi fogyaték 135. Első József százados 1951-től dolgozott a hírszerzésnél.
