Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Baráth Magdolna: Célkeresztben az 56-os magyar emigráció VI/1497
Baráth Magdolna CÉLKERESZTBEN AZ 56-OS MAGYAR EMIGRÁCIÓ Az 1956-os forradalom alatt, illetve közvetlenül azt követően közel 200 ezer ember hagyta el Magyarországot. Egy tömegben ennyi ember menekülésére csak a második világháború végén került sor, ám ezek jelentős része hónapokon belül hazatért. A Kádár-rendszer korabeli hivatalos dokumentumaiban az 1945 előtti emigrációtól való megkülönböztetés érdekében az ötvenhatosokat a megbélyegző jellegűnek szánt „disszidens” kifejezéssel illették.1 Hivatalos becslések szerint az „új emigráció” megjelenését megelőzően az ún. régi emigráció (ebbe a kategóriába sorolták az összes olyan személyt, akik 1956 előtt hagyták el az országot) létszáma 1381700 főt tett ki. Ennek közel harmada — mintegy félmillióan — az Egyesült Államokban élt, de nagy számban voltak jelen Dél- Amerikában (250 ezer személy), Kanadában és Izraelben is.2 Az 1956-os forradalom leverését követően készített hivatalos elemzések a magyar emigrációt három csoportra osztották: a „haladó” emigránsokra (elsősorban a két világháború közötti baloldali emigránsok kicsiny maradék csoportjaira), a legnagyobb tömeget kitevő semleges vagy lojális emigrációra (ők voltak a 19-20. század első négy évtizedében gazdasági okokból kivándoroltak, az ún. öreg amerikások, kanadások), amelynek a magyar kormányzat a megnyerésére törekedett, és egy kisebb létszámú ellenségesnek tekintett emigrációra. Ezek között a csoportok között jelentős különbségek voltak mind társadalmi helyzetükből mind politikai felfogásukból adódóan, és eltérő volt az anyaországhoz való viszonyuk is.3 Az ún. haladó egyesületekkel a magyar külképviseleteknek általában jó kapcsolata volt, míg az ún. ellenséges vagy reakciós emigráció a magyar államvédelmi, illetve belügyi szervek határon túli hírszerző és kémelhárító munkájának egyik legfontosabb célcsoportja volt már a második világháborút követő évektől. Az emigráción belüli ellentéteket a magyar belügyi szervek tudatosan kihasználták és mélyítették, s ha nem voltak ilyenek, akkor mesterségesen hoztak létre konfliktusokat.4 1 Az 1956-os emigrációt illetően az elnevezésben ismereteink szerint első ízben 1963-ban történt változás. Az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1963. május 14-ei ülésére készített előterjesztésben a dokumentum készítői már „1956-os emigránsok”-ról írtak, ezt a szóhasználatot azonban Fehér Lajos kifogásolta és megkérdezte, miért nem a „disszidens” kifejezést használják. Azzal érvelt: „Az emigráció mást jelent: azok a fasizmus elől menekültek ki, ezek pedig a népi demokratikus országot hagyták itt.” Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára [MNL OL] M-KS 288. f. 5/300. ő. e. 2 MNL OL 288. f. 7/78. ő. e. A magyar emigráció számszerű megoszlása országonként [1960] 3 AII. világháború utáni emigráció kialakulásával, rétegződésével kapcsolatban lásd: Puskás Julianna: Magyar menekülők, emigránsok - „DP-k” és „56-osok” 1944-1957. Aetas, 1996/2-3. sz. 67-100. 4 Ezzel kapcsolatban lásd Baráth Magdolna: Támogatni vagy bomlasztani? Adalékok a magyar hivatalos szervek emigrációs politikájának változásához. Betekintő 2011. 3. sz. http://www . betekinto.hu/2011_3_barath (Letöltés ideje: 2013. október 20.)
