Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Stark Tamás: A hosszú út az "idegen" zsidók galíciai deportálásához VI/1461
1468 STARK TAMAS írta a „Bélpoklosok” című cikk szerzője az Egyenlőség 1914. november 22-i számában. A galíciai zsidók szegénységéről és örökös kiszolgáltatottságáról ír az 1915. április 11-i számban megjelent, „A lengyel zsidó” című esszé. „Egy népfaj és néptömeg, amelyet az évszázados elnyomás, majd üldözés kilenc tized részben páriává tett, és amelyre a legnagyobb, legkiterjedöbb üldözés — lévén a lengyel országrészek az iszonyú háborúnak színterei — most nehezedett rá - talán mint a babiloni rabság a megváltás előtt. A magyar közvéleményben is — annak zsidó részében is — eddig a lengyel zsidóság úgy él, mint a közvetítőknek, handléknak, kiszipolyozóknak, sőt uzsorásoknak a faja, akiknek működése nyomán kiszítt és kifosztott néptömegek maradnak. Pedig ők maguk a kifosztott és kiszítt néptömeg[...] A kevés kivétellel az állandóan kiéhezett népnek az üzleti erkölcse sem lehet aztán az olyan megállapodott, komoly és szilárd, mint egy német nagykereskedőé: az aztán bizonyos. [...] Itt voltak köztünk hónapok óta. A mély bánatos pillantásuk, a barázdák az arcaikon egyre a háborúról regéltek, a háborúról, mely minden iszonyatosságával csak ott viharzik, ahonnan ők idejöttek. És jött ide gazdag és koldus, gyermek és aggastyán, ide, ahol csak hírből tudnak orosz vandalizmusról. ... Részvétet keltett ez a szánalmas, szegény tömeg, semmi gúnyt vagy gyűlöletet. ...” Az asszimilálódott magyar zsidóság vezetői minden fórumon igyekeztek megvédeni a menekülteket, de kiállásukkal a hazai zsidóságot is védték, mivel tudták, hogy a galíciaiakkal szembeni indulatok kiterjedhetnek — és ki is terjedtek — az egész magyar zsidóságra. Az antiszemiták a háború alatt, majd később is azt rótták fel a magyar zsidóság képviselőinek, hogy nem léptek fel élősködő hitsorsosaikkal szemben. Valójában a galíciai menekültekért való kiállás mellett a zsidó vezetők a sajtóban és a képviselőházban is szembenéztek a bírálatokkal. „.. .Nézzünk hát nyíltan a dolog szemébe. Hogy a kormány miképpen fog elbánni a gabonakészletek ‘visszatartóival’ — hogy enyhe szót használjunk —, az a kormány dolga. Hogy azonban azon, Galíciából ide menekültekkel, kik uzsorájukkal megszentségtelenítették Magyarország fővárosát és a magyar zsidóság vendégszerető gondoskodását - kurtán, nagyon kurtán kell elbánnia, világosan áll előttem. Nekünk, zsidóknak tartoznak a hatóságok ezzel a radikális elbánással. Mégpedig kettős okból. Az egyik az, hogy mi, zsidók a mostani nagy időkben tisztességgel kivettük részünket úgy a vérbeli, mint az anyagi áldozatokból: a másik ok pedig az, hogy eleje vétessék annak a rendszeres törekvésnek, hogy egyes zsidók bűne, mint egyetemes zsidó bűn tálaltassék a publikum elé.- írta Fleischmann Sándor a „Kétféle menekült” című cikkében.14 Jóval keményebb hangot használ a galíciai uzsorázókkal szemben Szabolcsi Miksa, az Egyenlőség kiadója és szerkesztője a lap 1915. március 14-i számában. „Tudniilik alávaló zsidók voltak, akiknek üzelmei nemcsak bennünket, magyar zsidókat háborítottak fel vérig, de különösen fáj a majdnem 15.000, a magyar állam és a magyar zsidók jótékonyságán éldegélő, mindenükből kifosztott szegény lengyel menekült zsidóknak. Ok siratják legjobban, hogy akadt né14 Egyenlőség, 1915. február 21.
