Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Ladányi Andor: A második zsidótörvény VI/1423
1453 illuzóriussá tennék, Kolosváry-Borcsa Mihály pedig azt hangoztatta, hogy a módosítások „kiforgatnák a törvény lényegét”. A keresztény egyházak főpapjai viszont ragaszkodtak a felsőház módosításaihoz: „A felsőház egész akciója végeredményben azért folyt — mondotta Glattfelder püspök — , hogy a megkeresztelkedetteknek a törvény hatálya alól lehető mentesítését biztosítsa”. A felsőház e tekintetben „újabb és újabb engedményekkel elment a képzelhető legmesszebb határig, amiről lemondani azonban erkölcsi lehetetlenség”. Ravasz László püspök azt hangsúlyozta, hogy a módosítás csekélység, szimbólum, de mint szimbólum, rendkívül nagyjelentőségű, mert „azt jelképezi, hogy a nemzetbe való beolvadás, az áthasonulás kérdése nem a természetnek, hanem a szellemnek, nem a vérnek, hanem a léleknek dolga”. A vita alapján Tasnádi Nagy azt állapította meg, hogy egy 300 fős testület nem tud megegyezést elérni, és ezért javasolta 10-10 tagú albizottság kiküldését. Ezt elfogadva az albizottság már aznap délután összeült. Az ülésen a keresztény hitre áttért zsidókat érintő rendelkezéseket illetően a két Ház képviselői közötti ellentétek továbbra is megnyilvánultak. Az ülést másnap folytatták. Az ott történteket — más információk hiányában — Zsitvay Tibor emlékirataiból ismerjük. Eszerint Fabinyi Tihamér felsőházi tag meglepetésszerűen közvetítő javaslatot terjesztett elő, „amely azonban alig valamivel volt engedékenyebb a képviselőház által elfogadott eredeti szövegtől. A meglepetés még fokozódott, amikor Serédi hercegprímás [...] bejelentette, hogy ’a békesség kedvéért’ hozzájárul az új szöveghez.” Az albizottság tagjai közül csak Zsitvay szólalt fel a Fabinyi-féle javaslattal szemben, vallási, jogi és általános emberi szempontból tiltakozva „a szemfényvesztő kompromisszumos javaslat” elfogadása ellen. Felszólalása után az elnök gyorsan lezárta a vitát, és bejelentette, hogy Fabinyi javaslatát — minthogy az ellen csak egy felszólalás hangzott el — elfogadottnak tekinti. Zsitvay megemlítette még, hogy az ülés után Serédi karonfogta őt, és azt mondta: „Azt hiszem, beugratás áldozata lettem.” Zsitvay sajnálatosnak tartotta, hogy ő e kérdésről korábban nem tudott a hercegprímással beszélni, ő most csak megismételte a képviselőházban kifejtett elvi álláspontját, és rámutatott arra, hogy vannak esetek ,amikor Róma „non possumus”-t mond. Zsitvay feltételezte, hogy a javaslat meglepetésszerű előterjesztésével visszaéltek Serédi jóhiszeműségével, de a prímás azt válaszolta, hogy már előre kikérték ahhoz a hozzájárulását, és a következő szavakkal vált el Zsitvaytól: „Köszönöm a leckét! Megérdemeltem.”47 Az albizottság javaslatát a képviselőház és a felsőház együttes bizottságának közös ülésén Serédi — elvi álláspontját fenntartva — „nem szívesen ugyan”, de elfogadta. Rassay Károly viszont rámutatott arra, hogy e „kompromisszum” a képviselőházi ellenzék számára nem elfogadható. A közös bizottság végül is titkos szavazással 149:59 arányban elfogadta a javaslatot. A MÁSODIK ZSIDÓTÖRVÉNY 47 MNL OL K 510 1941. júl. 23-ai ülés; Budapesti Hírlap 1939. ápr. 26. 3., ápr. 27. 1-2., ápr. 28.1.; Esti Kurír 1939. ápr. 27. 1-2., ápr. 28. 1-4.; Magyarország története. 1921-1941. Zsitvay Tibor emlékiratai. Bp. 1999. 497^198.
