Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Ladányi Andor: A második zsidótörvény VI/1423
1450 LADÁNYI ANDOR ta a törvényjavaslat egyes rendelkezéseit. „Humanitásra van szükség, nem pedig arra, hogy kitalálják, hogyan lehet még valakinek a nyakára hurkot tenni.” Helytelenítette, hogy szükség és ítélőfórum nélkül állásából kitegyenek valakit, aki ahhoz jogot szerzett, hogy a tűzharcosoktól megtagadják a mentesítést, és nem terjesztik ki a kivételezést a szellemi és lelki kiválóságokra. Fellépett a „visszazsidósítás” szándéka ellen, lehetetlennek tartotta, hogy „telivér keresztényekről és félvér zsidókról beszéljenek, mintha bábolnai sorozóbizottság előtt állanának az emberek”, és ezért közölte, hogy a javaslat 1. §-át jelenlegi formájában nem fogadhatja el. Ravasz László püspök szerint elsősorban a zsidó szellemiség elleni küzdelemről van szó, a törvényjavaslatot „általánosságban el kell fogadnunk” de ki kell küszöbölnünk a javaslatnak „azt az eredendő fogyatkozását, hogy sokkal kevésbé szabadít meg a kártékony tömény zsidóságtól, mint amennyire bántja, asszimiláció útján visszalöki azt a zsidóságot, amely lelkileg és magyarságban már hozzánk hasonult”. A püspök továbbá szükségesnek tartotta olyan állandó bizottság létesítését, amely minden egyes esetben döntene. Raffay Sándor evangélikus püspök ugyancsak általánosságban elfogadta a javaslatot (mert annak el nem fogadása „nemzeti szempontból rendkívül nagy kellemetlenségek elé állítana bennünket”), de felhívta a figyelmet a javaslat néhány, őt komoly aggodalommal eltöltő pontjára, nem helyeselve az olyan törvényalkotást, „amely kipróbált, történetileg igazolt jogokat érint”. Szüllő Géza felvidéki képviselő szerint a törvény jogfosztást jelent, rést üt az alkotmányos szabadság és egyenlőség elvén. Veszedelmesnek tartotta a fajelméletre való helyezkedést, nem az asszimilációt, hanem a disszimilációt kell megakadályozni. Wekerle Sándor arra mutatott rá, hogy az előző törvény megfelelő végrehajtásával meg lehetett volna oldani a zsidókérdés objektív részét, „és nem lett volna szabad új javaslattal jönni addig, amíg nemzeti életünk s főleg közgazdasági életünk meg nem emésztette az első javaslatot s nem vonhattuk le a tanulságokat arra, hogy lehet-e, szükséges-e további lépéseket tenni ezen az úton”. Véleménye szerint a törvényjavaslat „nem felül eldöntött szükségesség alapján került a törvényhozás elé, a kormány azt a mesterségesen felszított közvélemény nyomása alatt volt kénytelen beterjeszteni”, majd határozatijavaslatot nyújtott be a részletekre vonatkozó javaslatok megtétele céljából albizottság kiküldésére; ehhez Prónay György is csatlakozott. Hegedűs Lóránt közölte, hogy általánosságban sem fogadja el a javaslatot, amely mesterségesen idéz elő tragédiákat a polgárok között. Tasnádi Nagy András igazságügy-miniszter számára a bizottsági vita „fájdalmas csalódást” okozott, mert az egész vitából „inkább a zsidóság védelmének hangját hallotta kicsendülni, mint a hatalmas keresztény rétegek iránti köteles védelmet”. A miniszter a javaslat alapelveit ismertetve és indokolva lényegében megismételte a képviselőházi bizottsági és plenáris vitában mondottakat. Felszólalt Teleki Pál miniszterelnök is; rendkívül nehéznek, sőt szinte lehetetlennek tartotta a zsidóság nagy többségének asszimilációját, és a zsidó szellemiség káros hatásával kapcsolatban azt állapította meg, hogy „már a keresztény társadalom is átitatódott [...] azzal a gondolatvilággal, amelyet a zsi-
