Századok – 2013
MŰHELY - Farkas Katalin: Vidats János tragédiája. A szélsőbaloldali politizálás színterei és korlátai a kiegyezést követő években V/1293
1298 FARKAS KATALIN te újra működését, és ezek összesen több tízezer tagot számláltak. Az egyletek, amelyek legfontosabb feladataiknak a volt honvédek segélyezésének előmozdítását és a szabadságharc emlékének ápolását tekintették, önállóságuk megtartása mellett az egymással való együttműködésre törekedtek. Ennek köszönhetően 1867. július 7-én Pesten sor került az első országos honvédgyűlésre, amelyen ideiglenesen a fővárosi egyletet bízták meg az országos mozgalom irányításával.21 Szélsőbaloldali politikusok már a mozgalom kezdetén igyekeztek politikai céljaikra felhasználni az egyleteket. Az említett országos gyűlés végén a résztvevők, Madarász József szélsőbaloldali országgyűlési képviselő kezdeményezésére, de az elnöki tisztséget betöltő Beniczky Lajos alezredes határozott utasítása ellenére, Kossuth Lajos zajos éljenzésében törtek ki.22 A honvédegyleti mozgalom kiváló terepnek bizonyult a szélsőbaloldal számára. A volt honvédek körében Kossuth tekintélye kikezdhetetlen volt. A szabadságharc emlékének felidézése pedig újra és újra megkérdőjelezte a kiegyezéses rendszer legitimitását, mert annak a történelmi örökségnek az erejével szembesítette a kormányzatot, amit az nem tudott, illetve nem akart felvállalni. Aligha kétséges, hogy a buda-pesti honvédegylet szélsőbaloldali érzelmű választmányi tagjai kezdeményezték azt is, hogy az országos vezetés megválasztását lebonyolító honvédgyűlést 1867. október 6-ra Aradra hívják össze. A szabadságharc mártírjaira való emlékezés nyilvánvaló támadás volt Ferenc József személye, és rajta keresztül a rendszer ellen. Az Andrássy-kormány tagjai a szeptember 13-14-i minisztertanácsi ülésen egyhangúlag a gyűlés betiltása mellett foglaltak állást.23 A döntés értelmében Wenckheim Béla báró belügyminiszter szeptember 14-i keltezéssel körrendeletét intézett a köztörvényhatóságokhoz.24 A indoklás jogi része szerint a honvédegyletek nem terjesztették fel az alapszabályaikat a belügyminiszterhez, ezért működésük pontos célja ismeretlen volt a kormány számára. Mivel azonban sem a gyülekezési, sem az egyesülési jogot nem szabályozta törvény, a rendelet nélkülözte a konkrét jogszabályi hivatkozást.25 Valószínűleg éppen a törvényes alap hiánya miatt hozott fel a rendelet a fentiek mellett egy politikai érvet is. E szerint a gyűlés a helyszín és az időpont miatt „a régi sebeket újra feltéphetné”, és ezt a kormány nem engedheti. Ez az érvelés rímel Deák azon gondolatára, hogy „fátylat vetünk” „a múlt szenvedéseire”.26 Az először 21 Farkas Katalin: Perczel Mór és a honvédegyleti mozgalom kibontakozása (1867-1868). Hadtörténelmi Közlemények 123. (2010) 532-536. 22 Magyar Újság, 1867/80. (július 9.) 23 MNL OL K 27 (Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1944) 1867. szeptember 13-14. (3.) 24 Deák Ferenc beszédei. V S. a. r. Kónyi Manó. Bp. 1903. 230-231. 25 1852-ben uralkodói pátens írta elő az egyleti alapszabályok Belügyminisztériumhoz való felterjesztésének kötelezettségét, ez azonban a kiegyezés után természetesen nem lehetett érvényes jogalap. (Pajkossy Gábor: Egyesületek Magyarországon és Erdélyben 1848 előtt. Korunk, 1993/4. 103-109.) 26 A kormánypárt múlthoz való viszonyáról: Cieger András: Megbocsátás, elhallgatás, együttműködés. Az 1867-es rendszerváltás és a múlt öröksége. In: Identitásaink és elhallgatásaink. Korrajz (A XXI. Század Intézet évkönyve) Szerk. Fricz Tamás - Lánczi András. Bp. 2011. 27^12.
