Századok – 2013

TÖRTÉNETI IRODALOM - Seewann, Gerhard: Geschichte der Deutschen in Ungarn (Ism.: Eiler Ferenc) IV/1072

ért az állam, mint szereplő alfejezetbe került? (Az egyház és felekezetek című, valóban centrális kérdéseket tárgyaló alfejezet bővebb és részletesebb tárgyalása feltehetően akkor lesz majd csak lehetséges, ha a kérdés részleteit a jövőben további kutatások tisztázzák.)

A magyar nemzeti mozgalom 1790 és 1848 közötti fejlődését és a német anyanyelvű polgárság ezzel kapcsolatban kialakított álláspontját külön fejezet tárgyalja. A magyar nyelvi nacionalizmus kialakulása és megerősödése ugyanis már rövidtávon is megkérdőjelezte a nyolc évszázados „interetnikus együttélés” korábbi társadalmi előfeltételeit. Egyrészt a többségi társadalom véleményformáló elitjének radikálisan megváltozott attitűdje miatt, másrészt azért, mert a liberális követelések összekapcsolódtak a nyelvkérdéssel, s ez megosztotta a német anyanyelvű polgárság kérdés iránt érzékeny rétegeit is. A haladó, liberális társadalmi követelések ugyanis ily módon konfliktusba kerültek sok polgár „német” identitásával. Seewann érzékletesen mutatja be mind a nyelvi nacionalizmus mozgatórugóit, mind pedig a német polgárság dilemmáit, s a számára kínálkozó alternatívákat: 1. A magyar szupremácia és a magyar nemzeti mozgalom fenntartás nélküli támogatása; 2. A német nyelv és kultúra megőrzésének célja összhangba hozva a magyar nemzeti mozgalommal; 3. Kritikus — részben elutasító — hozzáállás a magyar nemzeti mozgalommal szemben.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatban Seewann amellett, hogy a röviden elemzi a magyar kormányok nemzetiségpolitikáját, felvázolja az érintett kisebbségi közösségek ezzel kapcsolatosan kialakított álláspontját és aktivitását. A fejezet hiányossága, hogy — vélhetően a rendelkezésre álló feldolgozások szűkössége miatt — semmit sem tudunk meg a német falvak lakosságának attitűdjéről, csupán a német polgárságéról. Vázlatosan megismerjük a harcokban való német részvételt (pro vagy kontra), majd pedig a szembefordulás és elkülönülés példájaként a bánáti svábok császárnak címzett petícióját, amely a fegyverletétel után — valójában részben szerb ellenes éllel — önkormányzatot kért az ott élő németeknek.

Az első kötet lezárásaként két rövid fejezet tárgyalja a neoabszolutizmus nemzetiségpolitikáját, külön kitérve az oktatás kérdésére, majd a szerző a Vajdaság és Bánát példáján mutatja be, hogy a szabadságharc leverése után a császári csapatokkal együttműködő nemzetiségek lényegében ugyanazt kapták Bécstől jutalmul, amit a magyar felkelők büntetésül. Emellett összefoglalja a Magyarországra irányuló bevándorlás utolsó szakaszát, az ezzel kapcsolatban született tervek körül kialakult sajtópolémiát, valamint a még zajló belső kolonizáció irányát és mozgatórugóit.

A második kötet nyitó fejezete a kiegyezés és az első világháború kirobbanása közötti időszakot, pontosabban a magyar állam törekvéseit és a nemzetiségi politika főbb jellemzőit veszi górcső alá. (Jogszabályi háttér, törvényhozó szándékai, a kisebbségek erre adott reakciói.) Az oktatásügy kisebbségekre nézve sérelmes szabályozását kiemelten vizsgálja, megjegyezve, hogy bár a reformoknak kétség kívül komoly modernizációs hozadéka is voltak, de azok egyértelműen összekapcsolódtak a magyarosító törekvésekkel. Az élet más területein is zajló magyarosítást (közigazgatás, szabad foglalkozások, gazdaság, sajtó, névmagyarosítás) ehhez képest viszonylag röviden, vázlatosan mutatja csak be. Seewann megjegyzi, hogy az asszimilációs törekvések ebben az időszakban jórészt még csak a nagyobb városokban jártak komolyabb sikerrel, és hogy a nyelvváltás ennek ellenére egyáltalán nem jelentett itt sem automatikusan identitásváltást, hiszen a nyelvi, társadalmi, gazdasági és politikai komponensekből álló asszimiláció hosszú, több lépcsős folyamat, ráadásul semmi esetre sem egyirányú és/vagy visszafordíthatatlan.

Az általános nemzetiségpolitikai háttér felvázolása után kerül sor a németek dualizmus kori történetének alapvetően társadalomtörténeti megközelítésű összefoglalására. A településterületek felsorolása után az értelmezést megkönnyítő táblázatokkal illusztrált népmozgalmi adatokat elemzi a szerző, külön kitérve a migráció különböző fajtáinak (urbanizáció, munkaerő elvándorlás, kivándorlás, bevándorlás) németek létszámára gyakorolt hatására. Kiemelt figyelmet szentel a felekezeti megoszlásnak, és kritikusan elemzi az egyházak — mindenek előtt a katolikus egyház — németekhez (nemzetiségekhez) fűződő viszonyát, határozottan állítva, hogy az kiszolgáltatta sváb híveit az állami magyarosító programnak. Fontos része a fejezetnek a paraszti társadalom integrációjának, mobilitásának és mentalitásának elemzése. Erre az időszakra tehető a német politikai mobilizáció első fontos kísérlete, az Edmund Steinacker nevével fémjelzett Ungarländische Deutsche Volkspartei színrelépése is, amelynek valódi jelentőségét Seewann a helyén kezeli. A fejezet végén külön alfejezet mutatja be a többi német közösségtől eltérő fejlődési utat bejáró és 1876-ban a több évszázados autonómiától megfosztott erdélyi szászok és a magyar állam viszonyát, népmozgalmi adatait, gazdasági erejét, társadalmi összetételét, politikai törekvéseit és vezetőit.

1074 TÖRTÉNETI IRODALOM