Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - Hungary Through the Centuries Studies in Honor of Professor Steven Béla Várdy and Ágnes Huszár Várdy (Ism.: Lévai Csaba) IV/1061
lanti-óceán két oldalát. Szintén ebben a szellemben született, igazi „atlanti történeti” munka William R. Weisberger, a pennsylvaniai Butler County Community College professzorának tanulmánya, amelyben egy bécsi és egy philadelphiai szabadkőműves páholy tevékenységét vetette össze a 18. század végén. Pontosabban arról van szó, hogy a bécsi „Igazi Harmónia”, illetve a philadelphiai „Tökéletesedés” páholy miként igyekezett elősegíteni a zsidók polgárjogainak biztosítását. A bécsi páholy úgy ünnepelte II. Józsefet, mint az első olyan modern uralkodót, aki felvetette a zsidók polgári jogainak kérdését. Ennek az is oka lehetett, hogy József rendelkezései gazdasági privilégiumokat biztosítottak a felső középosztálybeli bécsi zsidóságnak. A philadelphiai páholy pedig befolyást igyekezett gyakorolni az 1787 nyarán a városban ülésező alkotmányozó konvenció munkájára. Ezen erőfeszítések sikerének is köszönhető, hogy „a szövetségi alkotmány teljes állampolgári jogokkal ruházta fel a zsidókat”, ami „az amerikai forradalom egyik legnagyobb vívmánya és a 18. századi atlanti történelem egyik legradikálisabb pillanata volt” (72.). Az atlanti történelem széles távlataitól a magyarországi helytörténet szűkebb világába vezeti az olvasót Molnár Zoltán tanulmánya, aki helytörténész és családfakutató a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban, Várdyné Huszár Ágnes szülőfalujában. A leíró jellegű írásban olyan források alapján nyerhetünk részletes képet a település 18. századi társadalmáról, mint az első katonai összeírás. Némi hiányérzetet kelt az olvasóban, hogy a tényadatok narratív felsorolását nem követi a tanulmány végén egy olyan összegzés, amely rávilágított volna arra, hogy mindebből milyen következtetések adódnak, vagy, hogy a balkányi adatok hogyan viszonyulnak a regionális vagy országos vizsgálatok eredményeihez. Az első rész ötödik írása Barta János, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézte professor emeritusának tollából származik és Zemplén vármegye nemzetiségi viszonyaival foglalkozik a 18. század végén. Barta professzor egy sajátos forrás, az Udvari Kancellária megbízásából 1773-ban készült felmérés (Lexicon Universorum Regni Hungáriáé Locorum Populosorum - A lakott települések általános felmérése a Magyar Királyságban) alapján igyekezett rekonstruálni a vármegye nemzetiségi viszonyait. A II. József-féle összeírás szerint a megyének 209 396 lakosa volt, s Barta János számításai szerint ennek 36,1 százaléka élt magyar, 37,1 százaléka szlovák és 26 százaléka ruszin többségű településeken, míg a németek (0,6 százalék) és a csehek (0,2 százalék) részesedése elhanyagolhatónak volt mondható. A debreceni történész az egyes nemzetiségek gazdasági tevékenységét és életszínvonalát is összehasonlította, s ez alapján arra a következtetésre jutott, hogy „a ruszinok vitathatatlanul szörnyű gazdasági-társadalmi helyzete valójában nem valamiféle magyar kizsákmányolás, hanem a kedvezőtlen földrajzi körülmények következménye volt”, s hogy ebben a korban békésen éltek egymás mellett azok a nemzetiségek, amelyeket, egymást kiegészítő gazdasági tevékenységük kapcsolt össze (116.). További lépést jelentett a 20. század irányába Sarnyai Csaba Máté a Károli Gáspár Református Egyetem egyháztörténészének tanulmánya, aki azt vizsgálta, hogy miként látta a Katolikus Egyház korabeli helyzetét a magyar liberalizmus három nagy képviselője Kossuth Lajos, Eötvös József és Deák Ferenc. Sarnyi Csaba úgy találta, hogy a Katolikus Egyház autonómiája vonatkozásában három világos álláspont kristályosodott ki a korban. Az elsőt magának az egyháznak az a konzervatív felfogása képviselte, amelynek szellemében az egyház vezetői a lehető legnagyobb mértékben igyekeztek átvenni az állam korábban gyakorolt jogköreit. A másodikat a liberális-katolicizmus nézetei jelentették, amelyekhez Sarnyi véleménye szerint Eötvös és Deák is közel állt. Ok a vallás és a liberális haladáselv összeegyeztetésével úgy akartak befolyást biztosítani a laikus hívők számára az egyház ügyeibe, hogy közben érintetlenül hagyják az egyház belső szerkezetét és dogmatikáját. Végül Kossuth azt az álláspontot osztotta, amely az egyház radikális átalakítását szorgalmazta a nacionalizmus és a demokrácia jegyében. A kötet második része „A huszadik század: két világháború, a hidegháború, és ami utána jön” címet viseli és időrendbe rendezett tizenkét tanulmányt tartalmaz. Az első szerzője Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter, Magyarország washingtoni majd oslói nagykövete, a Corvinus egyetem tanára. írásában Jeszenszky az utóbbi évtizedben Magyarországon és külföldön megjelent „Trianon irodalom” néhány darabját tekinti át. Az első Romsics Ignác könyve (The Dismantling of Historic Hungary: the Peace Treaty of Trianon, 1920, New York, 2002.), akivel — a mű erényeinek hosszas méltatása mellett — egynémely ponton vitatkozik is a szerző. Romsics véleményével szemben Jeszenszky úgy véli például, hogy az első világháború kitörése nem volt szükségszerű, és olyan józan politikusok kormányzása mellett, mint Tisza István „a dualista struktúra föderalizmusnak adhatta volna át a helyét a birodalom mindkét felében, ami lehetővé tette volna a nemzetiségek sok legitim igényének kielégítését”. (148.) Zeidler Miklós (A revíziós 1062 TÖRTÉNETI IRODALOM
