Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Dévavári Zoltán: Szembesülés, alkalmazkodás és térkeresés. A Magyar Párt Megalapítása a Délvidéken (1921-1922) I/83
98 DÉVAVÁRI ZOLTÁN Aktivitás vagy passzivitás? A jugoszláviai Magyar Párt voltaképpen ekkor még meg sem alakult. Az alapítók az eredeti koncepció szerint előbb a helyi szervezeteket kívánták megalakítani, majd azt követően az azok küldötteiből álló nagygyűlésnek kellett megalkotnia a párt országos szervezetét és programját. Ez az elképzelés azonban végül kudarcba fulladt, mivel a hatalom — mint azt a fentiekben már láthattuk — sok helyen ellehetetlenítette a helyi szervezetek megalakulását és hosszú hónapokig a nagygyűlés összehívását is megakadályozta. A szervezkedés jórészt kényszerű mulasztásai mellé a választójogról szóló törvény alkalmazása — mely az államnyelv írásbeli és szóbeli ismeretéhez kötötte a választhatóságot7 8 — olyan jogi helyzetet teremtett, amely automatikusan vetette fel a legalapvetőbb kérdést: volt-e jogosultsága annak a politikai pártnak, mely nem tudta elhárítani szervezkedésének akadályait, amelynek tagjait megfosztották a legelemibb politikai jogoktól is? A belső megosztottság gyorsan ismertté vált a közvélemény előtt. A Bácsmegyei Napló, a tétlenséget bírálva, ekkortól kezdte kritikával illetni a Magyar Párt munkáját. A választójogból való kizárás ugyanis azt eredményezte, hogy a magyarok nem vehettek részt a községi, kerületi és országos választásokon sem. Ezzel kapcsolatban a Bácsmegyei Napló a magyar választók jogfosztása elleni tiltakozás hiányát kérte számon, s egyben hiányolta azt is, hogy a párt nem állt ki a magyar választóknak a névjegyzékre történő utólagos történő felvételéért.79 Közben a magyar társadalom egészére kiterjedő állami megszorító intézkedések is kezdtek beérni. A Magyar Párt vezetői pedig elbizonytalanodtak. Ismét felmerült a néhány hónappal korábban félre tett aktivitás, vagy passzivitás kérdése. De nem csak az „aktivitás" és a „passzivitás" kérdése osztotta meg a Magyar Pártot. Egyre többen ismerték fel, hogy a centralista alapon álló kormánypártok részéről a lojalitásuk nem talált megértő viszonzásra, éppen ellenkezőleg erről az oldalról zúdult feléjük a sérelmek egész özöne. Ezt látva mind erősebb lett azoknak a hangja, akik úgy vélekedtek, hogy mindez a tartományi autonómia biztosítása mellett nem következhetett volna be. Egyre többen a Stojan Protic által a vidovdani alkotmány elfogadása előtt javasolt alkotmányos berendezkedést tartották kívánatosnak, amelynek értelmében a tartományok külön tartománygyűléssel és tartományi kormánnyal rendelkeztek volna, beleértve a belügyi, a közoktatási és az igazságszolgáltatási önnállóságot is.8 0 Innét csak egy lépés volt az autonomista irányban történő elmozdulás. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy az ekkor már benyújtott állampolgársági törvénytervezet változatlanul nem nyújtott intézményes garanciát a kisebbségek szá-78 Sluzbene Novine Kraljevine Srba, Hrvata i Slovenaca, 10. jul 1922, Zakón o izmenama zakona na osnovi koga su izvrseni izbori na dan 28. novembra 1920. god. 79 Bácsmegyei Napló, 1922. július 26. 80 Olga Popovié: Stojan Protic i ustavno resenje nacionalnog pitanja u Kraljevini SHS, Beograd, 1988. 47-68. Ferdo Culinovic: Jugoslavia izmedu dva rata I. Zagreb, 1961. 323-324. Uő.: Drzavnopravna historija jugoslavenskih zemalja XIX. i XX. vijeka, Zagreb, 1954. 253-255. Bíró László: A jugoszláv állam 1918-1939, i. m. 107.
