Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Dévavári Zoltán: Szembesülés, alkalmazkodás és térkeresés. A Magyar Párt Megalapítása a Délvidéken (1921-1922) I/83
A MAGYAR PÁRT MEGALAPÍTÁSA A DÉLVIDÉKEN (1921-1922) 99 mára a választójog és a hivatalviselési jogosultságok tekintetében. Egyre nagyobb volt a realitása annak, hogy törvényerőre emelkedik a nemzeti kisebbségek nincstelenjeit a földreformból kizáró agrárminiszteri javaslat is. Az autonomista felhangok mellett a pártban a szélsőbal irányába történő elmozdulás követelése is mind erőteljesebben megnyilvánult. A belső ellentétek a jogilag még meg sem alakult szervezetnél már-már pártszakadással fenyegettek. A követendő stratégia megvitatására végül a párt vezető személyiségei 1922. augusztus 9-én ültek össze Szabadkán.8 1 A szabadkaiakon kívül az ülésen megjelent a zombori Deák Leó, Zentárói Csetle János, Horti János, Sóti Ádám, a moholi Vida Péter, Adáról Király János, Pancsováról Grábel László, Csantavérről Békeffy Károly, Sinkovics Ferenc, Dér Vilmos, Varga Mihály és a torontálvásárhelyi Kis István. A feszültségeket mutatta, hogy kimentette magát a kishegyesi Décsi József, illetve a Bánsági Magyar Párt komplett vezetősége: Kis József, Várady Imre és Kardos Samu. A jelenlévők abban egyetértettek, hogy a kormánytól a Magyar Párt hasztalanul várta jogos és alkotmányos kívánságainak a teljesítését, hogy Pasic kijelentései és a valóság között mély ellentétek voltak. Az ülés hangulata azonban kezdett felforrósodni, amikor a jelenlévők közül egyre többen az ellenzéki pártok felé történő tájékozódást kezdték el követelni. A szószólók abban bíztak, hogy a magyarság ügyében az ellenzék nagyobb megértést fog tanúsítani, s esetleg a parlamentben is felvetik majd a magyarok jogfosztottságát. Törésvonal nem csak ebben a kérdésben volt. Bár elfogadták a pártalapító nagygyűlés új helyét és időpontját, annak helyességéről többen nem voltak meggyőződve. Deák Leó a passzivitás szükségességét hangsúlyozva úgy vélekedett, hogy teljesen felesleges nagygyűlést tartani, s „mindaddig maradjon a magyarság passzivitásban, amíg a sérelmek nincsenek orvosolva, melyek a passzivitás kimondására kényszerítették."82 Ezt követően Csetle János szólalt fel, aki kijelentette, hogy nem fogadja el Deák érvelését, mert szerinte ezzel a magyarság önként mondana le a jogérvényesítéséről, s csak a kormánynak tesz szívességet. Előjött az agrárkérdés is. Szó-szót követett, s komolyan felmerült a lehetősége annak, hogy a tehetetlenség miatt érzett elkeseredés hatása alatt a párt végül még is a passzivitást választja. A vita hevében a passzivitáson túl már azt is felvetették, hogy a a szélsőbal irányába kellene kapcsolatot keresni és felmerült a még nem is véglegesített pártprogram átírásának a szükségessége is. A helyzet egyre feszültebb lett. A már-már veszekedésbe torkolló vitát végül Grábel higgadt és kompromisszumos javaslata zárta le: előbb alakuljon meg a párt, majd ezt követően döntenek az aktivitás és a passzivitás kérdéséről. Az időnyeréssel tehát sikerült elodázni a lényegi kérdésekre a választ és a párton belüli állapotokat is konszolidálni lehetett. „Jóleső megnyugvással kell megállapítanunk, hogy a magyarság kiküldött reprezentánsainak elhatározásán nem lett úrrá sem a harag, sem az elkeseredés, hogy a jól bevált magyar politikai belátás távol tartotta a magyarság politikáját minden szélsőségtől és a 81 Bácsmegyei Napló, 1922. augusztus 10. 82 U.o.
