Századok – 2012

KRÓNIKA - Beszámoló a „Bűnbakok az európai és a magyar történelemben" című konferenciáról (Gazdag László) VI/1515

1524 KRÓNIKA teljesedett, etnikai-felekezeti alapú munkamegosztást, melyben minden csoport megtalálta a maga helyét és boldogulását. Magát a virilizmus intézményét az előadó úgy értékelte, hogy az mindaddig pozitív szerepet töltött be, amíg a polgári átalakulást szolgálta, akkor vált retrográddá, amikor kirekesztette a zsidóságot és a rendszerhű elemeket, mint pl. a tűzharcosokat preferálta, és emelte soraiba. Halabuk József az Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Intézménytörténeti Gyűjteményének vezetője (A bűnbakképzéstől a bűntényig) a budai alsó-vízivárosi kapucinus rendház két szerzetesének háztörténete alapján mutatta be Budapest második világháború alatti ostromának infernóját. A háztörténet dokumentálta mind az elszállásolt SS egységek és a zsidó munkaszolgálatosok, mind a benyomuló Vörös Hadsereg helyzetét, tetteit, a munkaszolgálatosok tragédiáját a sebesültekkel szembeni mindkét oldalról megnyilvánuló kíméletlen bánásmódot. A mikrotörténeti vizsgálatban kiemelten foglalkozott azzal, hogyan jelent meg 1944 végén egy képzett orvos tiszt gondolkodásában és cselekedeteiben Hitler bűnbakjai közül a Szovjetunió és az egyház. Gergely András, a történettudomány doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára (Bűnbakképzés a huszadik századi Magyarországon) a bűnbakkeresés társadalomlélektani mechanizmusának példájaként Görgey bűnbakká válásának és a Görgey-kép e bűnbakszereptől való nagyon lassú megtisztulásának történetét vázolta fel. Ezt követően — szinte az egész évszázadot átfogva — azt vizsgálta részletes és árnyalt elemzéssel, kik, kik által és miért válhattak bűnbakokká József Attila halála kapcsán. Úgy látta, a költő haláláért felelős(ök) keresése kollektív társadalmi kérdéssé vált. Különböző érveléssel és megfontolásból lettek bűnbakok József Attila szerelmei (pszichiátere, Gyömrői Judit; majd Szántó Judit; a helyette Illyés Gyulát választó Kozmutza Flóra; a gazdag családból származó Vágó Márta). De a bűnbakká vált szinte minden csoport és mindenki, aki József Attilával kapcsolatba volt vagy esetleg konfrontálódott. Ebbe a sorba került a konzervatív professzor, Horger Antal, majd 1945 után a kommunista művészetfelfogás által elutasított Babits, akit azzal vádoltak, hogy a költőt annak baloldali világnézete miatt nem részesítette Baumgarten-díjban, de a népi írók közé tartozó Illyés Gyula is. Az előadásból kitűnt, hogy mindenki megtalálhatta a maga bűnbakját a népiektől a pszichoanalikusokon át a zsidóságig. A Kádár-kor hozott változást, amennyiben egyszerűen baleset áldozatává nyilvánították a költőt — azaz, így senki nem vádolható felelősséggel —, pedig a tények az egyszerű baleset ellen szólnak. Zárásként azon — a hallgatóság jelentős részében meglepetést okozó — véleményének adott hangot, miszerint manapság, mintha tisztultabb lenne a kép, a bűnbakteremtő motívum már nem eredményes, egy racionálisabb szemlélet uralkodik és a közvéleményt irányító faktorok sem terelik ilyen irányba az eseményeket. Elemzése vezet át bennünket a század második felébe, melynek fő problematikáját Gyarmati György előadása (Bűnbakképzés az 1945 utáni Magyarországon) vázolta fel. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, a Pécsi Tudományegyetem BTK egyetemi tanára adatokkal igazolva hangsúlyozta: a Rákosi-korszak abban különbözött az összes addigi diktatúrától, hogy legnagyobb számban a saját bázisából, a munkásságból, illetve a mun-