Századok – 2012

KRÓNIKA - Beszámoló a „Bűnbakok az európai és a magyar történelemben" című konferenciáról (Gazdag László) VI/1515

KRÓNIKA 1525 káspártokból kerültek ki az ellenségei, bűnbakjai. A fasisztákat, nyilasokat, reakciósokat, osztályáruló szociáldemokratákat, a klerikális reakció uszályába kerülteket magába foglaló, összesen mintegy 28 ellenségkategóriába sorolt 1,2 milliós embertömeg az 50-es évek Magyarországán azt jelentette, hogy minden második családban volt valaki, aki valamilyen diszkriminációs csoportba tartozott. „A Rákosi-korszakban a diktatórikus hatalomgyakorlás következtében került — különbözőképpen — önazonosságzavarba, bűnbak és ellenbűnbak szerepbe a társadalom szinte egésze. Ebből az évek óta tartó pro és kontra össztársadalmi frusztráltságból koreografálódott bűnbakok és ellenbűnbakok — 1956 októberébe torkolló — vitustánca" - vonta meg Gyarmati egy olyan korszak mérlegét, amelyben megfogalmazása szerint a bűnbakképzés is „államosított rendszerprivilégium lett". Pihurik Judit, a Szegedi Tudományegyetem BTK egyetemi adjunktusa („Horthysta " katonatisztek mint bűnbakok, 1953-1962) mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy az 1945 után berendezkedő új világ a horthysta katonatisztekben potenciális ellenfeleit látta, és felelőssé tette őket a Horthy-korszak vélt és valós bűneiért. Bár a kommunista propaganda sulykolta a róluk kialakított negatív képet, alátámasztandó a velük szemben alkalmazott eszközök jogosultságát, a kérdésben nem született olyan mély társadalmi közmegegyezés, mint pl. a második világháborús propaganda bolsevik, vagy orosz ellenségképével kapcsolatban. Az érintettek viszonyulásának témáját fölvetve az előadás megalapította, hogy míg az első világháború után lehetséges volt a dolgokat kibeszélni, ez a kérdés — tekintve, hogy a Magyar Királyi Honvédség a Szovjetunió ellen harcolt — egyszerűen fel sem merülhetett. A hallgatóság ezután a rendelkezésre álló forrásanyagok alapján a tisztek ügyével kapcsolatos szakkérdésekkel, az 50-es évek operatív nyilvántartási rendszerének működésével, a volt katonatisztek számára bélistázást, internálást, kitelepítést jelentő intézkedéseinek komor világával ismerkedhetett meg. Tóth János, a Magyar Olajipari Múzeum igazgatója (A MAORT szabotázsügy [1948. szeptember]) a jól ismert MAORT-per alapján mutatta be, miként tette a hatalom koholt vádakkal bűnbakká az idegen (ráadásul amerikai) érdekeltségű vállalat vezetőit, az új magyar államrend ellenségeivé nyilvánítva őket. Polyák Petra, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának levéltárosa („Közösítsétek ki, pellengérezzétek ki..." Egyetemi-főiskolai hallgatók fegyelmi ügyei az ötvenes évek elején) szemléletes példákkal illusztrálva mutatta be, hogy a hatalom a tanfegyelem megsértésétől, az egyetemek, főiskolák szerveinek tudatos megtévesztéséig (pl. a szülök vagyoni helyzetének eltitkolása, korábbi hittudományi tanulmányaik eltitkolása stb.) minden olyan magatartást büntetett, mely az általa szabott feszes rendet megbontotta. A nyilvános fegyelmi eljárásoknak nevelő célzatot tulajdonított a politikai vezetés. A nyilvános tárgyalások mintegy társadalmi bíróságként funkcionáltak, melyeknek az elítélt magatartás megbélyegzésén túl a példa statuálása, s ezzel egyfajta „elítélő csoportegység" kialakítása is célja volt. Kovács Kristóf, a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskolájának PhD hallgatója (Reakczy Jóskától Kulák Kelemenig. Bűnbakok a Ludas Matyi szatirikus hetilap karikatúráin 1945 és 1950 között) a bűnbakképzés egyik érdekes eszközét, a karikatúrát mutatta be a kommunista