Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - B. Szabó János - Sudár Balázs: „Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (1. rész) V/1017
1030 B. SZABÓ JÁNOS - SUDÁR BALÁZS határozó szerepet játszott a fejedelemséggel való kapcsolatokban - állítólag még az erdélyi adó 10000 aranyra történő leszállítását is ő intézte el a Portán.31 Bethlen pályafutásának kezdetén hasonló szerepet játszhatott az oszmán végvidék hőse, Tirjákí Haszan pasa is, akit a fejedelem egy 1613-ban írt levelében szintén apjának címzett. Ezzel teljesen egybevág, hogy Haszan kethüdája és örököse, a már többször említett Iszkender pasa később rendszeresen „testvérének" nevezte a fejedelmet.3 2 Mivel az egész oszmán államszervezési modellt áthatotta a „családi minta", az erdélyi fejedelmeknek — mint birodalmi szempontból magas rangú oszmán méltóságoknak — feltehetően protokolláris okokból is atyjukká kellett fogadniuk a budai beglerbégeket, és amennyiben módjuk nyílt rá, a nagyvezíreket is. Hasonló protokolláris „atyafiság" fűzhette a fejedelmeket a jelvényeiket hozó szerájbeli méltóságokhoz, akiket illett busásan megajándékozni küldetésük végén. Ennek fejében — elvileg — ők később egyfajta erdélyi „lobbistaként", azaz a fejedelem érdekeinek képviselőiként járhattak el a Portán.3 3 31 A Rákóczi Zsigmond lemondatásában játszott szerepéről: Borsos T.: Vásárhelytől i. m. 56.; az adócsökkentésről szóló hír: Tholdalghy Mihály jelentése, 1636. június 1. Szilágyi S.: Levelek és okiratok i. m. 490. 32 Bethlen Gábor levele „atyjához", Tirjákí Haszan budai beglerbéghez, 1613. október 15. Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor és Porta. TT (1881) 594-595.; Iszkender szóhasználatában Bethlen az ő „öccse", „atyjafia": Borsos T.: Vásárhelytől i. m. 183., 193-194.; Tirjákí Haszan és Iszkender kapcsolatáról újabban részletesebben: Sudár B.: Iszkender és Bethlen i. m. 976-977. 33 Köztudomású volt, hogy már János Zsigmondot, majd utódját, Báthori Istvánt is fiává fogadta Szokollu Musztafa nagyvezír (Forgách F.: Emlékirat i. m. 853.; Istvánffy M.: Magyarok dolgairól 2. k. i. m. 399.; Szalay L.: Erdély és a porta i. m.), és ez a szokás később sem múlt el. I. Rákóczi György is atyjának nevezte például Kemánkes Kara Musztafa nagyvezírt (Rákóczi György levele a nagyvezérnek, 1643. november 19. Beke-Barabás, 633.); alacsonyabb rangja dacára Oszmán szolnoki szandzsákbég is rendre fiának címezte Báthori Zsigmond fejedelmet 1594-ben írt leveleiben. Tomkó V: A török közigazgatás i. m. 50-52.; Kezdetben alacsonyabb rangú tolmácsok vitték a zászlót Szapolyai János Zsigmondnak: 1540-ben az olasz tolmács [feltehetően a Velencében sűrűn megforduló Júnusz bég, az akkori főtolmács] (Verancsics Antal összes munkái. Kiadta Szalay László. Pest 1857. MHHS 2. 1. k. 171.), Forgách Ferenc szerint 1551 elején Ali „főcsausz" (Szaka Báli-ogli Ali vagy más néven Kara Ali csausz: Fodor P. - Dávid G.: Az ország ügye i. m. 431.) és a vele tartó Musztafa csausz (Jesildzse Mehmed csirmeni bég rokona: Fodor P .- Dávid G.: Az ország ügye i. m. 223., 300-301.) vitt ismét zászlót Izabellának és János Zsigmondnak (Forgách F.: Emlékirat i. m. 573.; a követségről 1. még Veress Endre: Izabella királyné 1509-1559. Bp. 1901. 312-313.), 1553-ban pedig a dragomán Ferhád bég és Orudzs csausz Lengyelországba (Szádeczky Lajos: Izabella és János Zsigmond Lengyelországban, 1552-1556. Bp. 1888. 41.). Báthori Istvánnak azonban már egy tekintélyesebb, belső udvari ember, a szultán főmadarásza (Forgách F.: Emlékirat i. m. 995.), Báthori Kristófnak pedig a szu'tán lovászmestere (Szalay L.: Erdély és a porta i. m. 271.) vitte a jelvényeket. 1581-ben viszont Mahmúd főkapudzsi basira szállt e feladat, s ettől kezdve többnyire a szultán bas kapudzsijára bízták a jelvények eljuttatását CB. Szabó János - Erdősi Péter: Két világ határán. A hatalomátadás szertartásai az erdélyi fejedelemségben. A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 4. [2001] 94^99., Papp S.: From Transylvanian principality i. m. 62-65.).; Az új erdélyi uralkodók igencsak igyekeztek a befolyásos küldöttek kedvébejárni: Forgách Ferenc szerint 1571-ben az egyéb ajándékok mellett egyedül Mehmed aga nem kevesebb, mint 9000 arannyal tért haza Gyulafehérvárról — amit még kevesellt is kicsit —, igaz Báthori István is úgy találta, hogy az aga napi költségein kívül nem éri be tizennégyezer forintnál kevesebbel, márpedig „csak az ajándékokkal lehet megtartani a törökök kegyét és jóindulatát". Igaz a követség összköltsége így is vagy 150000 aranyra rúgott - amikor még csupán 10000 arany volt Erdély éves adója! (Forgách F.: Emlékirat i. m. 996.; ill. Báthori István levele II. Miksa császárnak, 1571. augusztus 24. EOE II. 484-485.) 1576-ban Báthori Kristóf mintegy 20000 forintot adott a
