Századok – 2012

KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Kalmár János: Szatmár, 1711: vég, folytonosság, kezdet IV/875

882 KALMÁR JÁNOS törekvését, továbbá azt, hogy az újszerzeményi területeken fekvő birtokok vissza­juttatásáért súlyos, a nemességet kisemmiző megváltási összegeket szed,2 4 nem is szólva arról, hogy milyen gyakran részesít külföldieket az ottani jószágokból. Ráadásul az ilyen jellegű panaszokkal csak ugyanahhoz az Udvari Kamarához lehet fordulni jogorvoslatért. Szó esik a jászok és a kunok kiváltságos helyzeté­nek felszámolásáról, akik elvesztették a közvetlen nádori joghatóság alá tarto­zásukkal kapcsolatos privilégiumukat annak következtében, hogy I. Lipót a Német Lovagrendnek adományozta az általuk lakott területet.2 5 Szemére vetik a kormányzatnak azt is, hogy országgyűlés összehívása nélkül vet ki magas adókat, hogy a sót, amelyben pedig nem szenved hiányt az ország, drágán árul­ják, és felekezeti viszályok szításával hinti el a belső ellenségeskedés magvát.2 6 Tartalmi különbség tehát szinte nem fedezhető fel a két — más tekintet­ben egyébként markánsan elkülönülő — rendi csoport tagjai által megfogalma­zott politikai sérelmek és igények között. Amiben mégis eltérés mutatkozik, az egyrészt a hangnem, másrészt az 1687. évi sarkalatos törvényekhez való viszo­nyulás. A Recrudescunt szerzőinek a hatalommal való szembenállása-szembe­fordulása tükröződik a kiáltvány méltatlankodó megszövegezésében is, míg az aulikus urak alázatos-rábeszélő stílusú előterjesztése a meggyőzés erejével kí­vánta érvényre juttatni szándékukat. Közjogi tekintetben pedig az 1687. évi 1-4. törvénycikk a vízválasztó, azaz: a királyválasztási jogról való lemondás és az Aranybulla ellenállási záradékának érvénytelenítése. Ezeket a kuruc oldal ugyanis — kikényszerített törvényeknek tekintve2 7 — nem fogadta el érvényes­nek, sőt, tudjuk, 1707-ben Ónodon (igaz, hogy külpolitikai okok miatt is) eljut­nak majd egészen a Habsburg-ház trónfosztásáig, míg a másik csoport nem vitatta, hogy ezeket szabályos körülmények között szavazták meg. A fenti programok vonatkozásában tetten érhető hasonlóság és folytonos­ság azonban csak az azokban szereplő kérdésekre, tehát csupán a tartalmi ele­mekre érvényes általánosan. Az 1711 előtt alkalmazott módszert illetően már csak részlegesen. A törvényes keretek között való sérelmi politizálás, ahogy a múltban, úgy a szatmári megállapodás utáni 18. századi jövőben is kétségkívül járható út maradt. A kurucok által a Rákóczi-szabadságharc idején és azt meg­előzően, a 17. század folyamán többször is alkalmazott eszköz, tudniillik az uralkodóval és a kormányzattal való demonstratív politikai, pláne a fegyveres szembefordulás lehetősége azonban ekkorra már elveszett. „A főnemes, akinek elődje saját hatalmára támaszkodva, esetleg néhány társával összefogva, nem ritkán magaszabta politikai célokat kergetett, ha kellett, az idegenben élő ki­rály ellenében is, most lemond minden független hatalmi ambícióiról, engedel-24 A részleteket illetően 1. újabban Soós István: A Neoacquistica Commissio és Pest-Pilis-Solt vármegye (1696-1703). In: Tanulmányok Pest Megye monográfiájához. II. Szerk. Soós István. (Elő­munkálatok Pest Megye monográfiájához 5.) Bp. 2008. 17-51. 25 Erre vonatkozóan 1. Illéssy János: A Jász-Kunság eladása a Német Lovagrendnek. Századok 39. (1905) 22-39., 138-157. és Kiss József: A Jászkun Kerület parasztsága a Német Lovagrend föl­desúri hatósága idején (1702-1731). Bp. 1979. 45-52. 26 A Recrudescunt vagy Manifestum szövegét 1. Ráday Pál iratai 1703-1706. S. a. rend. Benda Kálmán - Esze Tamás - Maksay Ferenc - Pap László. (Ráday Pál iratai I.) Bp. 1955. 95-110. 27 Uo. 97-98.

Next

/
Oldalképek
Tartalom