Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Kalmár János: Szatmár, 1711: vég, folytonosság, kezdet IV/875
SZATMÁR, 1711: VÉG, FOLYTONOSSÁG, KEZDET 883 mesen fejet hajt az uralkodó akarat előtt s szolgálatkészen beilleszkedik az ország bürokratikus gépezetébe."28 Megszűntek ugyanis azok a különleges körülmények, amelyek a fegyveres szembeszegülést — akár csak ideiglenesen is — segítettek eredményessé tenni: az ország területén immár nem volt jelen az oszmán hatalom és katonasága, továbbá szűkítették a Portától való függése ellenére is többnyire széles körű belpolitikai önállósággal rendelkező Erdélyi Fejedelemség autonómiáját. Márpedig e változásokkal egyszersmind elvesztek azok a legfontosabb támaszok is, amelyek a legalább átmenetileg hatékony magyar ellenzéki politika legfőbb és csaknem folyamatos támogatói voltak. II. Rákóczi Ferencnek — jobb híján — már csak az Európa-szerte dúló háborúba keveredett egyik-másik, a hadi és diplomáciai események forgatagában gyakran és gyorsan változó érdekű külső hatalom támogatásában való reménykedés lehetősége maradt, ami estleges megvalósulása esetén sem lehetett tartós, mert illékony érdekközösségen alapult. A kezdet 1711 után Bécs — szakítva a korábbi, főként I. Lipóthoz fűződő rossz hagyománnyal — új kormányzati módszerhez folyamodott. A cél, azaz a Magyar Királyságnak a Habsburg Monarchiába való beillesztési szándéka, nem változott ugyan, de ezt az addigitól részint eltérő eszközökkel kívánták megvalósítani. Ennek lényeges eleme volt az uralkodói udvar és a magyar rendek közötti bizalom helyreállítása, az alkotmány tiszteletben tartásával. E folyamattal összefüggésben aligha vitatható az új uralkodó, III. Károly személyes érdeme, akire talán addigi spanyolországi kormányzási tapasztalatai lehettek jótékony hatással,29 de legalább ennyi szerepe lehetett magának a Rákóczi-szabadságharcnak is. Az akkor még zajló spanyol örökösödési háború miatt ugyanis a bécsi kormányzat kockázatosnak ítélte feléleszteni a magyarországi elégedetlenséget, amelyet több tekintetben maga is indokoltnak — még ha persze nem is legálisnak — ítélt. Bárhogyan vélekedjünk is a szatmári megegyezésről, manapság aligha vonja kétségbe bárki annak kompromisszumos jellegét,3 0 amely csak mindkét fél több-kevesebb engedménye árán hozhatott maradandó eredményt. Az ezzel megnyíló új korszakban a Magyar Királyság — a Habsburg Monarchia keretein belül — valamennyi sorstárs országénál és tartományénál nagyobb fokú önállóságot őrzött meg. 1724-től működni kezdett az akkor már néhai Esterházy Pál megál-28 Wellmann Imre: Az udvari ember. In: Magyar művelődéstörténet. Szerk. Domanovszky Sándor. IV köt. Bp. é. n. 294. 29 Kalmár János: III. Károly és Magyarország 1711-ben. Levéltári Szemle 39. (1989: 4. sz.) 44-50. és Uő: Expériences catalanes de l'empereur Charles VI. In: Transactions of the Seventh International Congress on the Enlightenment. Ed. H[aydn] T. Mason. Vol. III. Oxford 1989. 1724-1728. 30 Vita a periodizációról i.m. 22.; Bánkúti I.: A szatmári béke i.m. 146.; Magyarország története 1686-1790 i.m., 1. köt. 250-251.; R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc 1676-1735. Vaja 20033. 88.; Köpeczi Béla - R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. 3. jav., bőv. kiad. (Millenniumi magyar történelem/Életrajzok) Bp. 2004. 466.
