Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Tóth Ferenc: A szatmári békesség és Franciaország IV/867
868 TÓTH FERENC en megrendítette Franciaország kelet-európai szövetségi rendszerét, miként II. Rákóczi Ferenc terveit is. A fejedelem már korábban is kereste I. Péter orosz cár támogatását, és igyekezett ehhez megnyerni a francia diplomácia támogatását is. A nemzetközi helyzet erre különösen kedvezőnek bizonyult az 1709. július 26-án lezajlott malplaquet-i ütközet után, amely tovább nehezítette Franciaország amúgy is súlyos helyzetét. Rákóczi folyamatosan kereste a kapcsolatot az európai hatalmakkal, és nemcsak Versailles-ba, hanem Hágába, Londonba, Moszkvába és Benderbe, XII. Károly poltavai csata utáni tartózkodási helyére is elküldte követeit. A kuruc államfő külpolitikai célkitűzése egy olyan nagy európai békekonferenciába illeszkedő osztrák-magyar, pontosabban Habsburg-Rákóczi megegyezés terve volt, amelyet az európai nagyhatalmak, elsősorban Franciaország, Oroszország, Anglia és Hollandia garantálnának.2 Rákóczi így emlékezik meg erről Emlékirataiban: „Említettem már, hogy a cár parancsot adott bécsi megbízottjának, ajánlja fel a császárnak közbenjárását Magyarország megbékítésére. Szerencsétlenségünkre a bécsi tanács anélkül, hogy ezt a közvetítést forma szerint elfogadta volna, a követnek nagyon kemény feltételeket adott át, amelyeket az Nagymihályba hozott hozzám. Pompával fogadtam, de amit előterjesztett, egyáltalában nem volt alkalmas tárgyalásra. Nem sokkal elutazásom után a svéd király pártján álló lengyel urak jöttek hozzám, és románokat, tatár segédcsapatokat és néhány század dragonyost ajánlottak fel, mert a poltavai csata után a svéd király hadait Lengyelországban tönkreverték, és az említettek körülbelül ugyanabban a helyzetben voltak, mint én itt."3 Rákóczi diplomáciai célkitűzései között előkelő helyet foglalt el a svédorosz béke létrehozásának terve, amelyhez szerette volna megnyerni Franciaország közvetítő szerepét. Versailles-i követe, Vetési Kökényesdi László több próbálkozást is tett e célból. Az orosz cár szintén szívesen támogatta volna a magyar szabadságharcot, ha francia közvetítéssel sikerül a svéd felet béketárgyalásra késztetni.4 A francia diplomácia korabeli célkitűzései ugyanakkor korántsem estek egybe e törekvésekkel, és ezt a versailles-i kormányzat elég határozottan ki is nyilvánította. 1709. november 7-én XIV Lajos kinevezte des Alleurs márkit konstantinápolyi francia nagykövetnek, a magyarországi ügyekkel pedig Fierville lovagot bízta meg. Des Alleurs még két hónapig Magyarországon maradt, és csak 1710 februárjában indult útnak új diplomáciai állomáshelyére. Mielőtt elhagyta volna Rákóczi udvarát, még alkalma nyílt arra is, hogy szemtanúja lehessen a romhányi csatavesztésnek (1710. január 22.). Fierville lovag megérkezéséig Lemaire brigadérost nevezték ki magyarországi ügyvivőnek. Lemaire egy részletes emlékiratban tárta a francia kormányzat elé a magyarországi helyzetet, amelyben mélyrehatóan elemezte a szabadságharc 2 R. Várkonyi Ágnes: „Ad pacem universalem" (A szatmári béke nemzetközi előzményeiről). Századok 114. (1980) 165-200. 3 II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól annak végéig. Fordította Vas István. A tanulmányt és a jegyzeteket írta Köpeczi Béla Akadémiai Kiadó. Bp. 1978. 410-411. 4 Béla Köpeczi: La France et la Hongrie au début du XVIIIe siècle. Akadémiai Kiadó. Bp. 1971. 279-280.
