Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - R. Várkonyi Ágnes: Végig nem vitt viták. A szatmári béke a történetírásban IV/763
792 R. VÁRKONYI ÁGNES és vélemények különböző felfogások üdítő sokféleségét fejezik ki. Terjedelmi okok miatt ezúttal csak az azóta lezárult életműveken tekinthetünk jelen írásunkban végig. A katonai veszteségek, a különösen kemény tél és a pestis miatt az ország északkeleti részébe, Szabolcs és Szatmár megyébe visszaszorult Rákóczi-hadsereg és az erdélyi menekültek helyzetét korabeli összeírások, elszámolások alapján Balogh István (1912-1998) vizsgálta meg. Adatokkal bizonyította az 1708-tól bevezetett évi költségvetés végrehajtásának nehézségeit, és vázolta a terület rendkívüli élelemszolgáltatását, irányt adva ezzel a még nagyon hiányzó hasonló vizsgálatokra. Rákóczi katonaságának összlétszámát 35000 főre becsülte, és kiadta Rákóczi 1710. augusztus 19-én kelt, a tárgyalások megkezdését a vármegyéknek bejelentő pátensét.12 7 Az első és napjainkig egyetlen önálló könyvet a békekötés történetéről Bánkúti Imre (1927-2009) tette közzé. A szatmári béke szélesebb olvasóközönségnek készült (amit a Sorsdöntő történelmi napok sorozatban való megjelenése is jelez), Pulay kronológiáját követte, bár adatait a szerző újonnan feltárt forrásokkal is kiegészítette. Pálffy személyére helyezve a hangsúlyt (miként Acsády Ignác és A száműzött Rákóczi lapjain Szekfű Gyula), de szerepét abban látta döntőnek, hogy a szabadságharc fegyveres leverését kívánó Haditanács félrevezetésére tudatosan téves jelentéseket küldött a hadsereg eltúlzottan leromlott állapotáról. Károlyit eredeti megoldással mentette fel a mindkét oldalon hűséget esküvés miatt az árulás vádja alól. Rákóczi békekoncepciójával nem foglalkozott, külpolitikájában a hagyományos orosz kapcsolatot emelte ki, és azt hangsúlyozta, hogy a fejedelmet illúziók vezették, hiszen a fegyveres harcban bízott, elszigetelődött, majd megpróbálta feltartóztatni a békekötést, és „egy megmásíthatatlan erkölcsi, isteni parancsnak s végzetszerű családi hagyománynak engedelmeskedve" ragaszkodott az Erdélyi Fejedelemséghez. Úgy látta, hogy „a szatmári béke kompromisszum volt a rendi-nemzeti erők és az abszolutizmus közt". Mégpedig „nagyvonalú amnesztia," amelyben „az összbirodalmi dinasztikus elv érvényesült". Ismertette a „kiegyezés" ellen küzdő erőket és Károlyi anyagi elismerését, vitába szállva Csereivel, a kor szokásával indokolta az ő vélekedését.128 Emellett Bánkúti Imre több írásában is foglalkozott a békefolyamat egyes kérdéseivel, fontos dokumentumokat tett közzé, és újra kiadta Pulay A Szathmári békesség című művét.12 9 127 Balogh /.: Szabolcs-Szatmár megye a szabadságharc utolsó éveiben i. m. 16-20.; Balogh István : Szabolcs és Szatmár megyék a Rákóczi-szabadságharc utolsó éveiben, 1710 augusztus -1711 május. Levéltári Közlemények 58. (1987: 1-2. sz.) 13-25.; Uő: Egy irat a Rákóczi szabadságharc történetéhez. 1710. augusztus 19. Szabolcs-Szatmár-megyei Szemle 23. (1988: 4. sz.) 407-412. 128 Bánkúti I.: A szatmári béke i. m. 106-107., 116., 133-134., 146-147. 129 Bánkúti Imre: A függetlenségi harc bukása. In: Rákóczi hadserege. Válogatta és a bevezetőket írta Bánkúti Imre. Bp. 1976. 353-384.; Uő: Rákóczi és I. Péter cár: remények és /vagy illúziók. In: A Rákóczi-szabadságharc és Közép-Európa i. m. I. 165-172.; Dokumentumok a szatmári béke történetéhez. Közzéteszi Bánkúti Imre. Bp. 1991.; Uő: Néhány gondolat a trencséni csata (1708. augusztus 3.) előzményeiről és következményeiről. Folia Historica 19. (1994-1995) [1998] 63-85.; Uő: Válogatás Pálffy János gróf Károlyi Sándorhoz írt leveleiből 1715-1718. Hadtörténelmi Közlemények 104. (1991: 1. sz.) 122-150.; Uő: Károlyi Sándor feljegyzése a béketárgyalások és békekötés elveiről, 1711. január. Történelmi Szemle 38. (1996: 2-3. sz.) 315-319.; Uő: Kecskemét a Rákóczi-szabadságharcban, 1703-1711. Bács-Kiskun megye múltjából 14. (1998) 5-69.; Uő: Károlyi Sándor telepítő pátense a katonáskodók számára 1711. április 12. Hadtörténelmi Közlemények 113. (2000: 2. sz.)
