Századok – 2012

MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683

AZ ÁLLAM ÉS A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS. 697 körbe a gyúlékony, egészségre ártalmas vagy mérges anyagokkal, robbanó tár­gyak előállításával foglalkozók; a vegyészeti, fizikai és gyógyszertári laboratóri­umokban foglalkoztatottak; a vágóhidaknál; a mezőgazdasági mellékiparágak­ban; a különféle közintézményeknél; és az állami, törvényhatósági, községi közalapítványi vállalatoknál, hivatalokban foglalkoztatottak, valamint a kü­lönféle egyleteknél, társulatoknál, illetve biztosítópénztáraknál akár állandó, akár ideiglenes munkakörben foglalkoztatott dolgozók, ha a jövedelmük nem haladta meg a napi nyolc koronát. A balesetbiztosítás még ennél is sokkal széle­sebb körű, az előbb említetteken kívül kiterjesztették még a hivatásos tűzoltó­ságra; a gépkocsit használó vállalkozásokra; a betegápoló intézetekre; a javító­intézetekben elhelyezetteket és a letartóztatottakat foglalkoztató vállalatokra; és mindazokra az üzemekre, amelyek erőgépet vagy hatósági engedélyhez kö­tött gőzkazánt használnak. Ezen a körön kívül volt mód önkéntes biztosításra is betegség esetére néhány foglalkozás, illetve csoport esetében, mint például a házi cselédek, a háziiparral foglalkozók, a segédszemélyzet nélkül dolgozó önál­ló iparosok, napszámosok, a biztosított pénztári tagok családtagjai, a műhe­lyekkel bíró nyilvános tanintézetek tanulói, mezőgazdasági munkások és cselé­dek, a javítóintézetekben elhelyezettek és az elitéltek számára. Balesetbiztosí­tást is lehetett önkéntes alapon kötni, azoknak, akiknek a jövedelme nem haladja meg a 2400 koronát, illetve az előbb felsoroltaknak, akik betegség esetére is ön­ként biztosíthatták magukat. Emellett az ipari üzemek tulajdonosai önmagukat is biztosíthatták baleset ellen, valamint azokat az alkalmazottaikat is, akik egyéb­ként nem estek kötelező biztosítás alá. A járulék mértéke, amelyet a betegség esetére kellett fizetni, az átlagos na­pibér 2-4%-a lehetett, és a munkáltatók és munkavállalók fele-fele arányban fe­dezték. A fizetendő százalékot az Országos Munkás-betegsegélyező és Baleset­biztosító Pénztár határozta meg alapszabályában, kezdetben 3-%-ban.4 2 Ezzel szemben a baleseti biztosítási járulékok kizárólag csak a munkáltatót terhel­ték. A munkások béréből ezen a címen nem vonhattak le. A betegségi biztosítá­si ellátásokat a törvény nem változtatta meg. A baleseti biztosítás körében azonban ekkor szabályozták az ellátásokat. Ingyenes orvosi gyógykezelést, gyógy­szereket és gyógyászati segédeszközöket és munkaképtelenségi járadékot nyúj­tottak. Teljes munkaképtelenség esetén a korábbi munkabér 60%-a volt a mun­kaképtelenségi járadék. A balesetben elhunyt után temetési támogatást és öz­vegyi és árvajáradékot is folyósítottak. Az állami, törvényhatósági, községi és közalapítványi vállalatok és hivata­lok alkalmazottai nem estek a betegség esetére való biztosítás hatálya alá, ha a szolgálati rendtartásuk szerint betegség esetén legalább 20 hétig jogosultak az illetményükre. Az állami vasutak, posta, távírda, távbeszélő, állami gyárak, és a nyilvános forgalmú vasúti és gőzhajózási vállalatok alkalmazottaira ugyanez vonatkozott. Ebben a körben a nyugdíjjogosult tisztviselőkre és alkalmazottak­ra a balesetbiztosítási kötelezettség hatálya sem terjedt ki. 42 Czúcz Ottó: Szociális jog, i. m. 72.

Next

/
Oldalképek
Tartalom