Századok – 2012

MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683

698 KOZÁRI MONIKA Eddig a törvényig a pénztárak számára csak lehetőség volt, hogy szövetségre lépjenek egymással. Ekkor azonban központosítást hajtottak végre és 1907-től az Országos Munkás Betegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztár (rövidítve Országos Pénztár) teljesítette az 1907: XIX. tc. szerinti, betegség és baleset esetére vonatkozó biztosítást. (Horvátországban pedig Zágráb központtal hozták létre ugyanezt a pénztárat.) Az Országos Pénztár megyei szervei a kerületi munkásbiztosító pénztárak és a vállalati betegsegélyező pénztárak, beleértve a közlekedési vállalatok betegsegélyező pénztárait is. Vagyis a kerületi és vállalati pénztárak önállóságát korlátozták, és az Országos Pénztár felügyelete és irányítása alá kerültek. A pénztárak vezetése változatlanul paritásos volt, a munkáltatók és a munkásszervezetek között oszlott meg. Az Országos Pénztár irányítását is így alakították ki. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a vállalati pénztárakban a munkásszervezetek befolyása a tulajdonos akaratával szemben nem nagyon érvényesülhetett. A kerületi pénztárak ebből a szempontból más helyzetben voltak. Az Országos Pénztárt a Közgyűlés irányította. Létrehoztak igazgatóságot a végrehajtási feladatokra és felügyelőbizottságot az ellenőrzésre. Az Országos Pénztár felügyeleti jogot kapott a bányatársládák felett a betegsegélyezés és a balesetbiztosítás vonatkozásában, de a nyugdíj tekintetében a társládák továbbra is önállóak voltak. A munkáltató bejelentési kötelezettségére ugyanazok a szabályok vonatkoztak mint a korábbi törvényben. A betegség esetére biztosított dolgozók tagsági igazolványt kaptak. Az igazolvány díját a biztosítottnak kellett fizetnie. A biztosítottak járulékösszegét napibérosztályok szerint állapították meg. Lehetőség volt arra, hogy a biztosítottak a fizetésüknél vagy bérüknél magasabb napibérosztályban biztosítsák magukat. A járulékkulcs nem lehetett kevesebb az átlagos napibér 2%-nál, de nem haladhatta meg a 4%-ot. A járulékokat felerészben a munkáltatónak kellett fizetnie. A balesetbiztosítási járulékot viszont teljes egészében a munkáltató volt köteles fizetni, ilyen címen nem vonhatott le semmilyen összeget a munkavállalótól. A törvény létrehozta a betegségi és baleseti biztosítás állami felügyeleti szervét, az Állami Munkásbiztosítási Hivatalt. Az Országos Pénztárnak tartalékalapot kellett képeznie a nem várt kiadásokra. A tartalékalapot is csak az Állami Munkásbiztosítási Hivatal engedélyével lehetett felhasználni. Betegség esetén ugyanazok a szolgáltatások jártak mint az 1891: XIV tc. szerint. Változás, hogy gyermekágyi segélyt nem négy, hanem hat hétig folyósítottak. A temetkezési segély az elhalt tag járulékának kiszámításánál alapul vett átlagos napi bérösszeg húszszorosa volt, és az kapta meg, aki a temetésről gondoskodott. Ha az elhalt személynek nem volt hozzátartozója, az eltemettetésről a kerületi munkásbiztosító pénztár is gondoskodhatott, de csak a temetkezési segély összege erejéig. A segélyek magasabbak is lehettek, ha az Országos Pénztár anyagi helyzete ezt lehetővé tette. A táppénz legmagasabb összege maximálva volt, a járulék