Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
688 KOZÁRI MONIKA sulással létrehozták a kölcsönös támogatás elvén nyugvó segélyegyleteiket, pénztáraikat, szerepük volt a céhes hagyományoknak és az államnak is azzal, hogy jogszabályi előírásokkal hozzájárult a beteg és balesetet szenvedett munkások ellátásához.1 8 A segélyegyletek között voltak szakmai egyesülések, mint a bádogos, cipész, lakatos vagy a kályhás segélyegylet. De voltak területi alapon szervezett egyletek is, mint például a Budai Altalános Betegsegélyező Egyesület (ami az I. világháború végéig fennállt), és szakmai és területi alapon szerveződöttek is, mint a Budapesti Bádogos Társulat Betegsegélyező Pénztára. 1870-ben alakult az Általános Munkásbetegsegélyező és Rokkant Pénztár. Az ipartörvény 1884-ben az ipartestületek feladatává tette segélypénztárak alakítását és üzemeltetését, de emellett továbbra is működtek vagy alakultak gyári segélypénztárak és más segélyegyletek, pl. a kisipari munkások körében. 1885-ben már a munkások jelentős számban voltak biztosítottak. A rendelkezésünkre álló statisztika valamilyen oknál fogva nem tartalmazza az ipartestületi betegsegélyező pénztáraknál biztosítottakat, viszont magában foglalja a bányatárspénztárak adatait. Eszerint 1885-ben 362.362 munkásból 147.397, vagyis 40,6% biztosított volt.19 Mivel az adat hiányos, ennél nyilván nagyobb volt a létszám és a százalék is. Azt viszont jól mutatja, hogy az ország összlakosságához, illetve azon belül a kereső népesség létszámához képest milyen kicsi volt a munkások létszáma.2 0 Az egyik legrégibb, önkéntes társuláson alapuló intézmény a Budapesti Kereskedelmi Nyugdíj- és Betegápoló Egyesület volt, amely 1846-ban alakult. (Ez az egyesület volt a jogelődje a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének, vagyis közismert nevén a MABI-nak.) Tagjai sorába önálló kereskedőket is felvett. A kereskedő gyűjtőfogalomba ekkor még beletartoztak a magánalkalmazottak is, akik a fizikai munkásoknál jobb keresetűek voltak. A Budapesti Kereskedelmi Betegsegélyező Egylet pár évtizedes működés után önálló kórházat is épített, amelynek Ferencz József Kereskedelmi Kórház volt a neve. Ezt a nevet vette fel maga az egyesület is, amely a különállását akkor is megtartotta, amikor már volt kötelező betegségi biztosítás. Ókét a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egyesülete követte, amely 1848-ban alakult, és bár 1857-ben feloszlott, 1861-ben újra megalakult és 1943-ban még működött.2 1 Az 1875: III. tc. még úgy rendelkezett, hogy „a kívánatos gyógy- és betegápolási költségeket, úgyszintén a szülőházi költségeket elsősorban az ápoltak, szüleik, illetőleg házastársuk — ha pedig ezek vagyontalanok — a munkaadó 30 napig sajátjából fizetni köteles".22 1896-ban pedig úgy rendelkeztek, hogy 18 Czúcz Ottó: Szociális jog, i. m. 67-74. 19 A magyar társadalombiztosítás, 11. 20 Keleti Károly adatai szerint a kiegyezéskor 300.000-re volt becsülhető a munkások létszáma. Budapestnek a város egyesítésekor, 1872-ben körülbelül ugyancsak 300.000 lakosa volt. 1873 elején Budapesten a gyáripari munkásság létszáma meghaladta a 30.000 főt, az összmunkáslétszám a fővárosban pedig ennek körülbelül a duplája lehetett. Vagyis kb. 20-25%-a az ország gyáripari munkásságának Budapesten dolgozott. Keleti Károly. Hazánk és népe a közgazdasági és társadalmi statisztika szempontjából. Bp. 1871. 209. 21 A magyar társadalombiztosítás, 8. Először a nyomdászok körében segélypénztár az Egyetemi Nyomda dolgozói részére alakult, még 1837-ben. Laczkó István: i. m. 30. 22 Idézi Laczkó István-, i. m. 42.
