Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
AZ ÁLLAM ÉS A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS. 689 „Az iparos a tanoncát, ha háznépéhez tartozik, köteles betegség esetében ápolásban részesíteni, és a gyáros köteles a munkásokkal való bánásmódot megbetegedés vagy szerencsétlenség eseteire a munkarendben szabályozni".2 3 Az állam támogatta ipartestületi betegsegélyező pénztárak létrehozását, mert ezek az államot tehermentesítették. Ez a megoldás a munkáltatók számára is kedvező volt, mert az ipartársulati betegsegélyező egyletek az ő vállukról is terhet vettek le. Ezeknek az egyleteknek az alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta, mert arra is alkalmasak voltak, hogy távol tartsák a munkásokat az Altalános Pénztártól, amely kapcsolatot tartott a munkásmozgalommal. Az ipartestületi segélypénztárak az elhalt tag családtagjairól való gondoskodással foglalkoztak, de nyugdíjjal nem. A gyári segélypénztáraknál azonban volt nyugdíjbiztosítás is, de az elsődleges a betegség esetére kötelező biztosítás volt, és ezen kívül temetkezési segélyt is adtak. 50 ilyen pénztár működött, az érdekelt munkások száma 27.650 fő volt. A munkaadók a munkások béréből 4-6%-ot vontak le, de saját maguk is hozzájárultak anyagilag a gyári segélypénztárak fenntartásához.2 4 Tudomásunk van arról, hogy például a győri szeszgyár működtetett nyugdíjalapot. A szeszgyár igazgatósága 1904-ben határozta el, hogy saját nyugdíjalapot létesít, amelynek feladata, hogy a véglegesen alkalmazott társasági tisztviselőknek és művezetőknek, illetve özvegyeiknek nyugdíjat folyósítson, árváikat pedig segélyezze.2 5 Akkoriban még nagyon kevés gyárnak volt saját nyugdíjalapja. A Győri Hírlap azt írta róla, hogy „nagykönnyű volna ujjainkon megszámlálni azokat a vállalatokat, amelyek a győri szeszgyárhoz hasonló intézményt valaha is létesítettek". 2 6 A nyugdíjalapot a gyárat üzemeltető társaság és a tisztviselők közösen teremtették meg, adták össze és tartották fönn. Induláskor a tulajdonos, Lederer a nyugdíjalaphoz 120.000 koronával járult hozzá, azt követően pedig minden évben a tisztviselők fizetésének 10%-át, de minimum évi 10.000 koronát a társaság adott. Ebből azonban a nyugdíjalapot nem lehetett volna fenntartani. A szeszgyár tisztviselői évi fizetésük 25%-át fizették be alapjárulékként, 24 havi részletekben. Ezt követően pedig az évi fizetésük 5%-át kellett befizetniük rendszeres hozzájárulásként. Ha fizetésemelést kaptak, a növekmény 50%-át 12 havi részletekben szintén kötelesek voltak befizetni a nyugdíjalapba. Nyugdíjjogosultságot tehát a győri szeszgyárban is csak a tisztviselők és a művezetők szerezhettek, a többi munkásról nem volt szó, és ők is csak 10 évi szolgálat után. A szolgálati időben náluk sem lehetett megszakítás, éppúgy mint az állami tisztviselők esetében. Náluk is ugyanazt a terminológiát használták, mint az állami nyugdíjtörvényekben: „10 évi szakadatlan szolgálat". Jogosultság 65 éves kor fölött, vagy 35 évi szolgálati viszony után járt a győri szeszgyári tisztviselőknek. 10 évi szolgálati viszony után 40% volt a nyugdíj, ez minden évben 2,4%-kal nőtt, és 35 évi szolgálati viszony után elérte a 100%-ot. 23 Idézi Laczkó István: i. m. 42. 24 A magyar társadalombiztosítás, 10-13. 25 Honvári János: Kis magyar ipartörténet. A győri szeszgyár története. 135-136. 26 Idézi Honvári: A győri szeszgyár története, 135.
