Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Újvári Hedvig: Theodor Herzl újságírói pályájának főbb állomásai a Neue Freie Presse előtt III/665
680 ÚJVÁRI HEDVIG Párizst illetően a konkrét szakmai felkérés mellett egyéb érvek is szóltak. Herzl Párizs-áhitatának már évekkel korábban hangot adott, nemcsak a pályatársak - tk. Heine, Lindau, Wittmann, Singer, Blowitz is párizsi tudósítók voltak,93 Levysohn (1841-1908) karrierjét mint a Kölnische Zeitung párizsi tudósítója kezdte -, hanem a város anonimitása, kozmopolita jellege és vallási semlegessége miatt. A párizsi társadalomban — származástól függetlenül — minden tehetséget irigylésre méltó tisztelet övezett. Németek gyakran tartózkodtak itt hosszabb-rövidebb ideig, és mint a német zsidó értelmiséget általában, a liberalizmus híveiként és a tanult polgárok között tartották számon őket.94 Heinrich Heine Franciaországról alkotott képe esetében a politikai ideák mellé hedonizmus, életkedv és erotika is társult, és nem utolsósorban „a politikai elszántság, a remény, hogy a költészet valóban megváltoztatja a valóságot, ami annyit tesz, hogy francia (republikánus) viszonyokhoz vezethet".95 1750 óta a külföldi írók elsősorban a Róma-Párizs-London triászra fókuszáltak, „mivel csak ezek jelentenek igazi alternatívát a saját állapotokhoz képest, csak ezek tűnnek mítoszképesnek, csak ezek jelentenek kihívást valamiféle önpróbatételre".9 6 Azok számára kínáltak menedéket, akik „saját viszonyaik kicsinyessége, hivatásuk béklyói és szellemi izoláltságuk elől menekülnek".9 7 Ez a három város, kinőve a barokk fővárosok és nagyvárosok — Szentpétervár, Madrid, Nápoly, Velence, Bécs, Berlin, Drezda — típusából, „egy minőségileg új megjelenése formát" mutattak.9 8 Azonban egy imperialista világváros követelményeinek csak Párizs és London felelt meg. A német városok a mentalitástörténeti változással nem tudtak lépést tartani, ami markáns különbséghez vezetett „nyugati közösségi és német individuális kultúra, illetve nyugati metropolisz és német provinciális szellem között".9 9 Noha a német írók mint „provinciamenekültek" érkeztek a metropoliszokba, műveltségük, kompetenciájuk, intellektusuk elvitathatatlan volt. Ezekre a hozott szellemi javakra sokan „mint az idegen földön való létjogosultságuk igazolására tekintenek", sokak számára „valóságos védőpajzsként szolgál annak kiszámíthatatlanságával szemben". 93 Heinrich Heine (1797-1856) Párizsból tudósította az Augsburger Allgemeine Zeitungot; Paul Lindau (1839-1919) mielőtt 1863-ban átvette a Düsseldorfer Zeitung szerkesztését, tk. a francia fővárosban élt; Hugo Wittmann (1839-1923) a Neue Freie Presse tudósítója volt 1869-től, ugyanezt a feladatot Wilhelm Singer (1847-1917) 1887-ig látta el; a francia Henri de Blowitz (1852-1903) a londoni The Timest tudósította. 94 Gerhard R. Kaiser: „Vulkan", „Feerie", „Lusthaus". Zur deutschen Berichterstattung aus Paris zwischen 1848 und 1884. In: Rom-Paris-London. Erfahrung und Seilbsterfahrung deutscher Schriftsteller und Künstler in den fremden Metropolen. Hrsg. v. Conrad Wiedemann. Stuttgart 1988 (= Germanistische-Symposien-Bände; 8). 479-511, itt 480-481. 95 Thomas Lange: Zwischen Gott und Teufel. Das Frankreichbild deutscher Schriftsteller im französischen Exil. In: Fiktion des Fremden. Erkundung kultureller Grenzen in Literatur und Publizistik. Hrsg. v. Dietrich Hart, Frankfurt am Main 1994. 83-112. 96 Conrad Wiedemann: „Supplement seines Daseins"? Zu den kultur- und identitätsgeschichtlichen Voraussetzungen deutscher Schriftstellerreisen nach Rom-Paris-London seit Winckelmann. In: Rom-Paris-London, 1-20., itt 9. 97 Uo. 10. 98 Uo. 9. 99 Uo. 10.
