Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hunyadi Zsolt: A magyarországi johannitáknak és templomosoknak adott 12. századi kiváltságok pápai oklevelek tükrében II/389
390 HUNYADI ZSOLT datum optimum ugyanakkor sokkal részletesebben rögzítette a templomosok jogait, továbbra is elsősorban a cisztereknél bevált kiváltságok átplántálásával. Az oklevél felmentette a templomosokat a saját birtokaik után szedett tizedek fizetése alól és lehetőséget adott számukra tizedszedési jog adományként való elnyerésére, amennyiben a megyéspüspök, illetve az érintett egyházi intézmény hozzájárulását (consensus) megszerezték. De legalább ekkora — akár anyagi — jelentőséggel bírt az oklevélbe foglalt jogok templomok építésére, illetve a rendtagok temetkezéséről. A harmadik fontos pillér pedig III. Jenő pápa (1145-1153) 1145. évi Militia dei kezdetű oklevele volt,5 amely rögzítette a templomosok tizedszedési jogát, illetve temetési felajánlások elfogadásának lehetőségét olyan területeken, ahol házakkal rendelkeznek: s ebben már nem esett szó a megyéspüspök egyetértési jogáról. Vélhetően eddigre mind a lovagrend tagjainak, mind pedig az egyházfőnek voltak a szerzett jogok regionális elismertetése kapcsán tapasztalatai. A johanniták ugyan több ponton és szempontból ia követték a templomosok által mutatott utat (retorikailag a kitaposott ösvény kívánkozott volna, de ez az érdem a cisztereké, vagy még inkább Clairvaux-i Bernáté lehetne), kronológiailag néha mégis Salamon templomának szegény lovagjai előtt jártak. Első kiváltásukat még II. Paszkálisz pápától (1099-1118) kapták az 1113. évi Pie postulatio voluntatis kezdetű bullában.6 Már ez a privilégium felmentette őket a tizedfizetés alól, jóllehet a püspök joghatósága alól még nem vette ki az újonnan létrejött testületet. A második fontos lépést II. Ince 1135. évi Ad hoc nos disponente kiváltságlevele jelenthette,7 amely — egyéb egyházi kiváltságok mellett — kiemelte az ekkor még nem katonáskodó ispotályos rendet a megyéspüspök joghatósága alól. Két évvel később, vagyis a templomosokkal közel egy időben, 1137-ben Ince újabb kiváltságban részesítette a János-lovagokat, amelynek részeként temetési jogokkal ruházta fel őket.8 Ugyanő újabb két év elteltével Quam amabilis Deo kezdetű 1139. évi bullájában,9 amely, nem véletlenül, a templomosok Omne datum optimumává, emlékeztet, a helyi püspököket szólította fel arra, hogy segítsék elő a rend alamizsnás tevékenységét, illetve hogy fokozzák a hívek adakozókedvét bűneik hetedrészének elengedését kínálva cserében. Másfél évtizeddel később, 1154-ben, azaz nagyjából a rend magyarországi megtelepedésének idején, IV Anasztáz pápa (1153-1154) megújította és kiegészítette a Christiane fidei religio kezdetű bullát, és ettől kezdve a johannitáknak saját rendtársaik közül kerülhettek ki felszentelt papjaik, azaz megjelentek a rendi káplánok.10 Ismét kissé anyagiasan közelítve meg a kérdést, nyilvánvaló, hogy nemcsak a rendi igényeket elégítette ki a kiváltság, hanem újabb 5 Uo. I. 216-217. 6 Uo. II. 194-197. 7 Uo. II. 206-208. 8 Uo. n. 104-135., 1. erről Peter D. Clarke: The Interdict in the Thirteenth Century: A Question of Collective Guilt. Oxford 2007. 69-71., 138-139. 9 Hiestand, R.: Papsturkunden fur Templer und Johanniter i. m. II. 137-162. 10 Cartulaire général de l'ordre des Hospitaliers de S. Jean de Jérusalem (1100-1310) I-IV Ed. Joseph Delaville Le Roulx. Paris 1894-1906. (a továbbiakban: Cartulaire) no. 226.
