Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Koszta László: Bencés szerzetesség egy korszakváltás határán. Egyházpolitikai viták a 11-12. század fordulóján II/269
BENCÉS SZERZETESSÉG EGY KORSZAKVÁLTÁS HATÁRÁN 277 az életpályák azt mutatják, hogy a 11-12. század fordulóján átalakult a magyar püspöki kar összetétele. Ali. században — mint fentebb utaltunk rá — a püspökségek élére nagyon gyakran a bencésekhez tartozó főpap került és a meghatározó szerepet játszó püspökök (például Astrik, Szent Gellért, Mór) szinte mindegyike a monasztikus egyházból érkezett. Ali. század végén Európa számos területén változások figyelhetők meg a püspökök egyházi előéletét illetően. A szerzetesség kiszorulása az episzkopális egyházszervezetből ebben az időben a latin kereszténység több régiójában is erőteljesen jelentkezett. A kora középkori püspökideálnak a szerzetes-püspök felelt meg leginkább, így a Karoling kori püspökök döntő része a bencés szerzetesek közül került ki. Szerzetesek püspökké tétele a 10. század közepéig Németországban is igen gyakori volt. A 960-as évektől viszont végérvényesen megváltozott a birodalmi püspökök karriertörténete. Ettől kezdve a királyi kápolnához tartozás kapott jelentőséget és a székes-, illetve a társaskáptalanok tagjai kerültek előtérben a püspökségek betöltésénél. Az Ottók ettől kezdve arra törekedtek, hogy a püspökségeket mind erőteljesebben kössék a királyi hatalomhoz, és ennek hatékony eszköze lett az, hogy a királyi kápolna lett a leendő püspököket „kinevelő" intézmény. Az Ottók alatt megindult fejlődés II. Henrik uralkodása idején ért a csúcspontjára, így az 1002 és 1024 között kinevezett 64 püspökből csupán 5 volt szerzetes. II. Konrád (1024-1039) alatt némileg ismét emelkedett a szerzetesek jelentősége a püspökségek betöltésénél, a 38 új püspök között 6 szerzeteset találunk, de III. Henrik (1039-1056) idején már csak egyetlen esetben fordult elő, hogy szerzetest püspökké tettek volna. A 11-12. század fordulóján, az invesztitúra harc idején valamelyest újra előtérbe kerültek Németországban a szerzetes püspökök.45 A különböző időmetszetben végzett statisztikai jellegű vizsgálatok számszerűsítve mutatják be a szerzetesség kiszorulását az egyházkormányzatból. Németországban 1002 és 1125 között 400 püspök működését lehet igazolni, akik közül 212-ről lehet bizonyosan állítani, hogy világi pap volt, míg hozzávetőleg 40-ről, tehát csupán 10 %-ról, lehet azt bizonyítani, hogy korábban szerzetes lehetett.4 6 A teljes 11-12. századot áttekintő vizsgálat is hasonló eredményt mutat. A 12. század végéig 646 püspök életpályáját figyelembe véve megállapítható, hogy közülük 427 korábban kanonok volt, és csak 64-ről állítható bizonyosan, hogy szerzetesek vagy reguláris kanonokok közül került ki. A kis számú szerzetes püspök nagy többsége a bencésekhez tartozott, csupán hét ciszterci és nyolc premontrei püspök működése igazolható a 12. század végéig Németországban.4 7 A Carl-Richard Brühl által vizsgált 79 — 1104 előtt működő — német püspök közül 70 a királyi kápolna tagja volt, II. Henrik és VI. Henrik német királyok uralkodása közötti időszak 68 királyi kancellárja közül 46 püspök lett. így Németországban all. század-45 Thomas Vogtherr: Die Reichsabteien der Benediktiner und das Königtum im hohen Mittelalter. Stuttgart 2000. 245-248. és 259-263. 46 Herbert Zielinski: Der Reichsepiscopat in spätottonischer und salischer Zeit (1002-1125). Stuttgart 1984. 125-132. 47 Carl-Richard. Brühl: Die Sozialstruktur des deutschen Episkopats im 11. und 12. Jahrhundert. In: Le istituzioni ecclesiastiche della „societas Christiana" dei secoli XI-XII. Miscellanea del Centro di Studi Medioevali VIII. Milano, 1-7 settembre 1974. 49-50.
