Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Molnár Antal - Szabó Ferenc SJ: Bangha Béla SJ emlékezete (Ism.: Paksa Rudolf) I/246

247 TÖRTÉNETI IRODALOM 2010 nyarán a magyar jezsuiták évnegyedes folyóirata, a Távlatok bejelentette, hogy a továbbiakban nem jelenik meg nyomtatásban, hanem csak online módon. Az éves előfizetőket azzal kárpótolták, hogy a 2010. évi őszi-téli szám helyett egy elegáns, kisalakos, de vaskos könyvet vehettek kézhez, amely a Bangha Béla SJ emlékezete címet viseli. A kötet természetesen nem csak a folyóirat előfizetőinek készült. A századik születésnapját 2009-ben ünneplő magyar jezsuita rendtartomány e kötettel állít emléket a 130 éve született és 70 éve elhunyt Bangha Bélának. Bangha neve jól ismert a Horthy-korszakkal foglalkozók körében. Hírnevét a katolikus sajtó megszervezésével, kiterjedt szervezőmunkájával, és izzó szónoklataival alapozta meg. Elkötelezett híve volt a keresztény szellemiség megerősítésének és terjesztésének, s fellépett a századfordulón tapasztalható vallástalanodás ellenében, amit a nem keresztényi (a korabeli közgondolkodás szerint tehát „zsidó") szellemiség terjedésével magyarázott. Nézetei tehát teljes mértékben alkalmassá tették, hogy a két világháború közti úgynevezett keresztény-nemzeti kurzus egyik vezető hitszónoka legyen (Prohászka Ottokár és Zadravecz István mellett). Az utókor éppen ezért személyét összekapcsolta a Horthy-korszakkal. Azok tehát, akik gyűlölték vagy kritizálták a Horthy-korszakot, Bangha Béláról is hasonlóképpen vélekedtek. Személyében mintegy a klerikális reakció megtestesülését fedezték fel. Azok viszont, akik a Horthy-korszakkal rokonszenveztek, Bangha személyét is tisztelettel övezték. Az utóbbi években Bangha megítélése hovatovább odáig egyszerűsödött, hogy vajon antiszemita volt-e, s ha igen, mennyire. Az egyik oldalon azok álltak, akik újra és újra antiszemita idézetekre vadásztak a harminc kötetre rúgó életműkiadásban, s ezzel mintegy bizonyítottnak látták Banghának a holokauszt „szellemi megalapozásában" való részvételét. A másik tábor ezzel szemben Bangha Hitler-ellenességére hozott bizonyítóerejű szövegeket, s gyakran az antiszemitizmus vádja alól mentegette a sajtóapostolt, jóval kevésbé meggyőzően. A szekértáborok hitvitázó hevülettel folytatott kettős monológja azonban meglehetősen meddővé vált, a frontvonalak megmerevedtek. Elfogultságaik okán egyik oldal sem tudott reális és torzításoktól mentes Bangha-képet rajzolni. Éppen ezért nagy érdeklődéssel vettük kezünkbe a most megjelent Bangha-kötetet. Vajon sikerül-e most kimozdulni a vázolt patthelyzetből? A kötetbe Bangha nemrég felfedezett naplójegyzeteit és rendtársaival folytatott levelezését rendezték sajtó alá, s e forráskiadás elé alapos bevezető tanulmányokat írt a két szerző: Molnár Antal (1969) és Szabó Ferenc (1931). A kötet nagy része (a forrásokhoz írt jegyzetek, a mellékletek, valamint a három bevezető tanulmányból kettő) Molnár munkája, aki jelenleg a Római Magyar Akadémia igazgatója, történészként a koraújkori egyháztörténet kutatója, és a kötet elkészítése idején a magyar jezsuita rendtartomány levéltárosa is. Molnár munkáját ellenőrizte és egészítette ki Szabó Ferenc, aki egyúttal az egyik bevezető tanulmány szerzője is. Szabó jezsuita teológus, aki akárcsak Bangha, belülről ismeri a jezsuita rendet és a katolikus sajtót (korábban a Vatikáni Rádió munkatársa, az utóbbi években pedig az említett Távlatok szerkesztője). A kötet felépítése egyébként figyelemreméltóan arányos: a közölt források és a bevezető tanulmányok egyaránt 150-160 oldalt tesznek ki, s ezekhez járul 65 oldalnyi függelék. A kiadott forrásszövegek Bangha nemrégiben előkerült naplójegyzetei, amelyek 1914 és 1917, valamint 1936 és 1940 között készültek. (A naplók és a Bangha-hagyaték történetéről lásd Molnár Antal összefoglalását a kötet 28-29.oldalán.) Ezekhez járulnak még a Nyisztor Zoltán által még 1945 előtt kiadott naplószemelvények, melyek az 1906-1910 és 1917-1925 közötti évekbe adnak betekintést. (Ezek eredetije elveszett vagy lappang.) Végül a Bangha-hagyaték néhány fontosabb levelét közölték a szerzők. A kiadott szövegekre vonatkozó szerkesztői megfontolások egyértelműek és ésszerűek. (Lásd a kötet 165-167. oldalán.) Az azonban nem derül ki ezekből — és a kötetből máshonnan sem —, hogy a közölt levéltári források pontosan hol (milyen jelzeten) találhatók. S talán kézenfekvőbb lett volna a Bangha-hagyatékra vonatkozó áttekintést is inkább itt, mint a historiográfiai bevezető tanulmányban közölni. A forrásközlés azonban példaértékű. A közölt dokumentumokhoz 919 darab jegyzet készült, melyek lefordítják a forrás idegen nyelvű részeit, megmagyarázzák a nem közismert fogalmakat, valamint a forrásokban előforduló személyeket és intézményeket lényegretörően bemutatják és a laikus számára is érthetően elhelyezik a korban. Ezen felül szövegkritikai jegyzeteket is találunk, amelyekből például kiderül, ha egy-egy szövegrész későbbi betoldás a naplóban. A jegyzetek egyaránt hasznosak és érthetőek nem csak a történésznek, hanem az érdeklődő nem szakmabeli olvasóknak is. Ezek nélkül Bangha naplójának megértéséhez ugyanis a magyar mellett latin, német, angol és francia nyelvtudás, valamint széleskörű műveltség, a korra vonatkozó kiterjedt tudás, továbbá a jezsuita rend belső viszonyainak ismerete lenne szükséges. A kötet külön erénye, hogy a jezsuita rendre vonatkozó (és ezért a kötetben gyakran előforduló) fogalmakat kislexikonba gyűjtve magyarázza meg a függelékben. Ez a függelék (lé-