Századok – 2012
TÖRTÉNETI IRODALOM - Nagy Péter Tibor: Utak felfelé. Oktatás és társadalmi mobilitás a 19-20. századi Magyarországon (Ism.: Donáth Péter) I/235
239 TÖRTÉNETI IRODALOM szítő képet rajzol elénk. Érdekes például, hogy bár általában a szülők társadalmi státusza, iskolai végzettsége meghatározó a gyermekek iskolai karrierje és továbbtanulási szándéka szempontjából, a munkamegosztásban betöltött szerepnél (vagy annak hiányánál, a munkanélküliségnél) jelentősebb hatást gyakorol az iskolai végzettség — különösen az anyáé —, ám az is mérhető befolyásoló tényező, hogy hány gyermek van a családban, s hogy közülük az idősebbek vajon érettségiztek-e? A nagyobb gyermekszám s az érettségizetlen idősebb testvér példája ugyanis erősíti az önszelekciót. (105.) Meglepő ugyanakkor, hogy a gyermekeiket középiskolába adó — a mintában csekély számú — mezőgazdasági fizikai státusú szülők nagyobb arányban küldik egyetemre gyermekeiket, mint „az egyéb szellemi dolgozók". (103.) Novum, hogy a továbbtanulási készség és a tanulókat kibocsátó település nagysága között sem találtak egyenes összefüggést. A megyei jogú városokban volt ugyanis a legkisebb az önszelekció a mintában, míg Budapest egésze — az egyéb városokban lakókkal együtt — átlag körüli eredményeket mutatott. A leginkább önszelektív községben lakóknak kevesebb, mint fele jelentkezett a felsőoktatásba. (104.) Ezen adatok nyomán NPT hangsúlyozza: megengedhetetlen egyszerűsítés azt állítani, hogy a vidéki mivolt általában önszelekciót erősítő tényező lenne. (112.) A közvélekedéstől eltérő a vizsgálat azon eredménye is, mely szerint a csonka családban nevelődés — értelmiségi szülő mellett — korántsem jelentett hátrányt a felsőoktatási jelentkezésben, sőt, körükben az egyetemeket jobban preferálták a főiskoláknál, mint a teljes családokban (105. és 116-117.) Mindazonáltal a 2002. évi vizsgálat is igazolta, hogy az önszelekciót leginkább az érettségit adó középiskola jellege, minősége és szelleme befolyásolja leginkább (amely persze maga is determinált az odakerülő diákok családi háttere, státusza, korábbi szocializációja s attitűdje által). A gimnazistáknak egyötöde, a szakközépiskolásoknak háromötöde nem jelentkezett a felsőoktatásba. Ez a különbség annyira jelentősnek bizonyult, hogy „a szakközépiskolákon belüli legelőnyösebb helyzetű csoportok önszelekciója is elérte a gimnáziumok leghátrányosabb helyzetű csoportjainak önszelekcióját". Ezt NPT azzal magyarázza, hogy „a közelmúltban mindinkább azok választották a szakközépiskolát, akik hajlamosabbak lemondani a felsőfokú végzettségről, s azok a gimnáziumot, akik mindenképpen felsőfokú végzettséget szerettek volna maguknak, ill. gyermekeiknek. ... A felsőoktatásba nem jelentkezés a szakközépiskolai szülők kevesebb, mint hetedének, a gimnáziumi szülők több mint harmadának jelentené a 'családi hanyatlás' nyílt beismerését". Ezért — az egyes iskolatípusok társadalmi összetételét is részletesen elemző — NPT úgy véli, hogy „amennyiben egy kormányzat célul tűzi ki a felsőoktatásba kerülés egyenlőtlenségeinek csökkentését, nem kezdheti mással, mint a gimnáziumba vagy szakközépiskolába kerülés egyenlőtlen esélyeinek csökkentésével". (105-107.) S persze azt sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a középiskolai beiskolázás tömegesedése révén tovább differenciálódott a gimnáziumok mezőnye is: „Az iskolák azon kétötödében, ahonnan —- a megkérdezett személy megítélése szerint — a diákok nagyobbik részéből egyetemi-főiskolai hallgató lett, természetesen a diákok több mint 90%-a jelentkezett a felsőoktatásba, ... azaz ott általános, normatív viselkedéssé vált a továbbtanulás megkísérlése". (115.) A másik póluson, „a 'gyenge' budapesti gimnáziumok azért tűnnek önszelekcióra determinálóbbnak, mert legalább beengedik a fővárosi szegények és iskolázatlanok gyerekeit - velük ellentétben állnak a megyeközponti, vidéki városi gimnáziumok, melyek alig engedik be a parasztság, ill. 'utóparasztság' gyerekeit, kevésbé önszelektívek. Azok a politikai döntések, melyek a községi származású gimnazistákat hoznál előnyösebb helyzetbe, valójában a falusi értelmiségnek és a középosztálynak segítenek és nem a községek halmozottan hátrányos helyzetű lakosságának" -hangsúlyozza NPT, ehelyett a többszörösen hátrányos helyzetűek célzott támogatását ösztönözve. (120-121.) Kötete utolsó harmadában NPT négy rövidebb-hosszabb tanulmányt szentelt felsőoktatásunk történetének. A „Peregrináció és nosztrifikáció" című írásában széles áttekintést ad a kérdéssel kapcsolatos kutatások eredményeiről, a hazánkfiai számára peregrinációs célként szolgált európai egyetemek alakulásáról, a külföldön iskolázott klerikusok és világiak társadalmi összetételéről, létszámukról, s az összes felsőoktatást végzett közötti arányukról. Tanulságos képet ad arról az igencsak változó társadalmi-politikai közegről mely a hazai felsőoktatás fejlődését (és felvételi szempontjait) befolyásolta, ill. azon felekezeti meghatározottságokról melyek a 17. századtól a huszadik század első feléig messzemenően determinálták a külföldön tanulás (részképzés, diplomaszerzés, posztgraduális képzés) arányát, irányát, s a külföldön szerzett diploma hazai elismertetésének esélyét. A hazai felsőoktatási intézmények társadalomtörténetének különböző szempontú elemzését nyújtja NPT a kötet következő két tanulmányában, melyek jó szívvel figyelmébe ajánlhatók a
