Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Nagy Péter Tibor: Utak felfelé. Oktatás és társadalmi mobilitás a 19-20. századi Magyarországon (Ism.: Donáth Péter) I/235

240 TÖRTÉNETI IRODALOM történeti szociológiai kérdések és módszerek iránt érdeklődő doktoranduszoknak, mint amelyekből megtanulhatják: hogyan lehet komoly adatbázison, sokoldalú felkészültség révén kifinomult elemzéssel izgalmas eredményekhez jutni. A kolozsvári bölcsészkar és természettudományi kar hallgatóinak felekezeti rekrutációját az 1872-1918 közötti időszakban firtató tanulmány egy - Lucián Nastasa közreműködésével létrehozott - az akkori hallgatóság teljes körét felölelő közel négyezres minta 21 szempontú feldolgozásával, és a fentiekben említett kutatócsoport 1970-es és 1990-es években történt adatfelvételei révén kialakította adatbázisok, valamint a vonatkozó KSH statisztikák összevetésével jutott igazán érdekes, 9 táblázatban is prezentált megállapításokra. Különösen az egyetem regionális és országos beágyazódását, hallgatói vallási és nemzetiségi összetételét, s a végzettek „kiválóságát", szellemi elitbe kerülését illetően szolgál komoly tanulságokkal - összevetve a budapesti tudományegyetem bölcsészkarával (utóbbi ugyanis akkoriban még magában foglalta a mai BTK és TTK képzési területét egyaránt). Eltérően a fővárosi intézménytől — ahol a 19. és 20. század fordulóján a hallgatóság közel felét a római katolikus, s kb. negyedét az izraelita felekezetűek tették ki —, a kolozsvári hallgatói mintában a kálvinisták 34,5%-kal, a római katolikusok 34%-kai, az evangélikusok 13%-kal, a görög katolikusok 4,2%-kal, az izraeliták 2,6%-kal s a görögkeletiek 1,8%-kal képviseltették magukat. Közel 60%-uk származott Erdélyből, ezért NPT az ő felekezeti összetételüket összevethette az ottani felekezeti arányokkal, s úgy találta, hogy a mintában az unitáriusok négyszeres, a kálvinisták 2,7-szeres, a római katolikusok 1,8-szeres, az evangélikusok 1,7-szeres felül, míg az izraeliták 0,9-szeres, a görög katolikusok 0,16-szoros, s a görögkeletiek 0,07 szeres alulreprezentáltsággal szerepeltek. Ezek szerint akkoriban egy unitárius magyar erdélyi ifjúnak ötvenszer akkora esélye volt a kolozsvári egyetem e két karára kerülésre, mint egy román görögkeleti társának. (140-143.) A minta elemeinek időtengely mentén való csoportosításával NPT úgy találta, hogy az 1850 körül születettek négyötöde, míg az 1890 körül születetteknek már csak ötöde volt római katolikus, miközben a protestánsok aránya a kezdeti kevesebb, mint egyharmadról az időszak végére kétötödre emelkedett. Vagyis: Kolozsváron „a kálvinisták... nem egyszerűen nagyobb, hanem egyre növekvő arányban végezték el a BTK-t, ill. a TTK-t", miközben „a katolikusok... vélhetően még Erdélyből is Budapest felé orientálódtak". S viszont: az „Erdélyországon" kívülről érkezettek körében megfigyelhető volt, hogy minél távolabbról jöttek, annál nagyobb volt körükben a reformátusok részaránya. (152-153.) Érdekes módon a hallgatók tizedét kitevő doktoráltak körében ennek ellenére a katolikusok 1,2 szeresen felül, míg a protestánsok 0,8-szeresen alulreprezentáltak voltak. Mindazonáltal a 6-6,5%-os „lexikon-elitbe" kerülésre a Kolozsvárott végzett kálvinistáknak 1,3-szeresen nagyobb esélyük volt, mint katolikus társaiknak. Vélhetően azért, „mert a katolikus elitpozíciókat a budapesti végzettek nagyobb eséllyel foglalták el, ill. az elitpozíció-szerzésre predesztinált katolikus csoportok eleve inkább Budapestet választották". (153-157.) A zsidók kezdetben szinte teljesen hiányoztak a mintából, az 1880-körül születettek már kb. a felekezet erdélyi részarányának megfelelően szerepeltek, majd a következő két évtizedből származók 2,8, ill. 4,3%-kal egyre inkább felülreprezentáltak voltak, amely gyors — de a magyarországitól némiképp elmaradt — modernizálódásuk jele. (143-144.0.) NPT erre a következtetésre a szülők és a népesség iskolázottságának felekezetenkénti vizsgálatával, s a munkamegosztásban betöltött szerepük alapos analízisével jutott. Különösen érdekes azon megfigyelése, hogy a mintában szereplő „nemzetiségváltók" nagyobb arányban kerültek ki a magánszféra alkalmazottai, mint a közalkalmazottak közül. Elsősorban a modern foglalkozási ágak [voltak] a nemzetiségi, etnikai, felekezeti csoportok kiemelkedő fontosságú asszimilációs pontjai. Nem az iskola, nem az oktatáspolitika asszimilálta őket, hanem az iskolázott közeg, a mindennapi munkájuk stb.". (144-151.) Bíró Zsuzsanna Hannával közösen tanulmányozta NPT a „nemi esélyeket és nemi döntéseket a két világháború közötti bölcsészkarokon". A budapesti, debreceni, szegedi és pécsi — akkoriban a mai TTK-s szakokat is átfogó — bölcsészkarok hallgatóinak nemi összetételét, szakválasztásuk sajátosságait és annak társadalmi hátterét vizsgálták sokrétűen, népszámlálási adatok, egyéb KSH források és egy az 1920-1950 közötti időszakra vonatkozó 8297 (a hiányzó évek súlyozás révén történő kiegészítésével 9162) elemet tartalmazó személysoros adatbázis sokoldalú elemzésével. A szerzők hangsúlyozzák: tanulmányuk azért érdemel figyelmet, mert a vizsgált időszakban „a nők háromötöde tanári vagy bölcsészdiplomát birtokolt, míg a férfiaknak alig egytizede. Ha tehát a bölcsészdiplomákat vizsgáljuk, nem egyszerűen a felsőoktatás egyik szeletét vizsgáljuk, hanem a legfontosabb terepet, ahol férfiak és nők együttesen vehettek részt az oktatásban, s valószínűleg a legfontosabb terepet, ahol a nők egyáltalán részt vehettek". (168.)