Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878-1913) (Ism.: Pollmann Ferenc) I/233

234 TÖRTÉNETI IRODALOM feltevéseit is. Az a fiatal szakember ellenben, aki ma a legnagyobb eséllyel pályázhat rá, hogy hasonlóan meghatározó szerephez jusson a diszciplína honi (és természetesen nemzetközi) művelésében: Csaplár-Degovics Krisztián - történész. Ennek a körülménynek én jelentőséget tulajdonítok, és azt remélem, hogy az alapvetően történeti érdeklődés előtérbe kerülésének számos pozitív hozadéka lesz (miközben negatív hatásoktól egyáltalán nem tartok). Az a tekintélyt parancsoló külsejű és egyben színvonalú kötet, amelyre a tisztelt Olvasó figyelmét az alábbiakban fel szeretném hívni, nevezett fiatal történészkolléga első megjelent könyve, máris bizonyítéka annak, hogy reményeim nem lesznek megalapozatlanok. A munka címe rögtön megérdemli a figyelmet: a Szerző nem csupán a feldolgozandó témát és annak időbeli kereteit hozza tudomásunkra, hanem egyben határozott álláspontját is, amennyiben az albán nemzetté válás kezdeteit kívánja tárgyalni. Tehát az önálló albán állam 1912(13)-as megalakulását nem kapcsolja össze az albán nemzet létrejöttével, mert a nemzettéválást olyan folyamatnak tekinti, amely az első világháború előestéjére korántsem zárult le. Maga a kötet ennek a folyamatnak a sokoldalú megvilágítását tűzi ki célul, mégpedig alapvetően albán szemszögből. A feldolgozáshoz választott szerkezet ugyancsak rászolgál némi külön kommentárra. Ha a kissé lehengerlően modern tartalomjegyzék labirintusában sikerül eligazodnunk, kitűnik, hogy a tulajdonképpeni törzsszöveg négy fejezetből áll, ám a csupán a harmadik - A nemzeti (újjá)születés (1878-1912) - és a negyedik - Az új állam létrejötte - tárgyát képezi a címben megjelölt téma. Az első kettő — A tér illetve Az albán társadalom — megírására ugyanis a Szerző azért érezte indíttatva magát, mivel feltételezte, hogy „a munka jövendő olvasója nem rendelkezik alaposabb ismeretekkel Albániát és az albánokat illetően". E feltételezés jogosságát felesleges megkérdőjelezni, annál is kevésbé, mivel a szerzői intenció eredménye egy rendkívül jól összefogott, olvasmányos összegzés lett, amely nem csupán a tájékozatlanabb érdeklődőknek, de a szakembereknek is „kézre álló" segédanyagként használható. Igaz, a másik szemünk ugyanakkor sír: a Szerző a szerinte „túl hosszúra sikeredett" bevezető fejezetek miatt az eredetileg az 1912 szeptember és 1914 szeptember közötti események vizsgálata helyett elemzését már 1913. július 28-ával lezárni volt kénytelen. És bár természetesen ígéretet kapunk tőle a majdani folytatásra, csak sajnálhatjuk, hogy — akár a terjedelem további duzzasztása árán is — nem tartott ki eredeti terve mellett. A frissen létrehozott albán fejedelemség történetének talán legizgalmasabb periódusával kapcsolatban így egyelőre nélkülöznünk kell Csaplár-Degovics Krisztián álláspontját. A Szerző külön hangsúlyozza, hogy könyvében az albán nemzetté válás illetve államalapítás albán szempontú vizsgálatára vállalkozik. Ez kétség kívül nagy érdeme a munkának: az albán nemzeti mozgalmak történetének tanulmányozása során az eredeti nyelven — mindenekelőtt természetesen albánul — olvasható források illetve szakirodalom hasznosítása az albanológia művelői számára nyilvánvaló alapkövetelmény, az albánok ügye iránt érzett empátia azonban koránt sem az. Ebből a kötetből kiolvasható, hogy Csaplár-Degovics Krisztián képes elszakadni a történetírás hagyományos — a tárgyalt kor balkáni folyamatait kizárólag az érdekelt nagyhatalmak illetve többnyire ellenséges szomszédok érdekeinek érvényesülése vagy kudarca szempontjából tanulmányozni óhajtó — felfogásától. Az albán kérdésnek az európai nagypolitika színpadán történő megjelenését valamint fejlődését ennyire immanens módon ábrázolni feltétlenül elismerésre méltó teljesítmény. Ennek a rendkívül sokszereplős sakkjátszmának azonban az albánok csupán az egyik (és nyilvánvalóan nem a legerősebb) bábuját mozgatják. Az európai koncert nagyhatalmai — mindenekelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia valamint Olasz- illetve Oroszország — összehasonlíthatatlanul fontosabb tényezői a történteknek; a leginkább érdekelt helyi politikai és társadalmi csoportok érdekérvényesítésének esélyeit a „nagyok" ellentétei teremtik meg illetve javítják néha (például az első Balkán-háború idején) egészen a siker eléréséig. A Szerző természetesen tekintettel van erre: a harmadik fejezet elején bő húsz oldalt szentel az albán kérdés és a nagyhatalmak viszonyának bemutatására az 1878-1912 közötti időszakban, és ismerteti mindhárom elsődlegesen érdekelt állam külpolitikai törekvéseinek alakulását a Balkán és különösen Albánia vonatkozásában. Mivel azonban ezeket a folyamatokat a történeti irodalom már meglehetős alapossággal feltárta, a terjedelmi korlátoktól szorongattatva érezvén magát a Szerző véleményem szerint túlságosan súlytalanná tette az osztrák-magyar Albánia-politika bemutatását. Bizonyos vagyok abban, hogy nincs köztünk vita e kérdés valódi súlyának megítélésében sem Albánia, sem az egész Balkán későbbi sorsát illetően. Talán mégsem lett volna felesleges annak a folyamatnak a részletesebb bemutatása, hogyan jelentek meg és hogyan módosultak Ausztria(-Magyarország) érdekei — mert hiszen a bécsi külpolitika már a kiegyezés előtt is érdeklődést tanúsított a Nyugat-Balkán iránt — az albán lakta területek vonatkozásában. Ebben az összefüggésben érdemes hangsúlyozni, hogy az