Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878-1913) (Ism.: Pollmann Ferenc) I/233

233 TÖRTÉNETI IRODALOM és a történetírás iránt érdeklődőkhöz is. Három nagyobb részre tagolódik: „Enciklopédikus áttekintés", „A kutatás alapkérdései és irányai", „Források és irodalom", és ami mesteri, az az ismétlések kerülése. Először a felvilágosult abszolutizmus fogalmi megközelítéseibe nyerünk betekintést, majd az úgynevezett német reformkor (1797/1803-1814/21) vívmányainak elemzésébe. A második részben az első nagy kérdés a 18. század derekán színre lépő felvilágosult abszolutizmus és a reformkor közötti folytonosság és megszakítottság egyes mozzanatai kerülnek bemutatásra. Érthető, hogy minket leginkább a jozefinizmus érdekel és érint, és annak két szimbolikus figurája, Mária Terézia, akinek kapcsán a szerző külön kiemeli a Magyarországgal való kiegyezést, és „Joseph der Deutsche", akit mint a németség megtestesítőjét állítanak szembe a francia kulturális orientációt képviselő — a német nyelvet megvető — Nagy Frigyessel szembe. A szerző először a nagy klasszikusok Mitrofanov, E. Winter, F. Valjavec, F. Maass téziseit foglalja össze, majd olyan problémákat vizsgál, mint Mária Terézia szerepe a jozefinizmusban, a jozefinizmus gyökereiről szóló vita, az állam és a katolikus egyház viszonya, a tolerancia motivációja, a germanizálás és a centralizáció alternatívái, a józsefi agrárpolitika következményei, a jozefinisták társadalmi összetétele. A további kutatás feladataiként többek között a népi ellenállás formáit jelöli meg. A német reformkorban a francia hatás és a belső késztetések dialektikája kerül előtérbe, és annak vizsgálata, hogy milyen hatással járt a Code Napoléon bevezetése egyes német államokban. Számunkra ez azért tanulságos, mert jobban megérthetjük, hogy mit jelenthetett a napóleoni alternatíva Magyarországon, pontosabban annak fikciója. (A kérdés jelentőségét mi sem érzékelteti jobban, mint az, hogy Simone Weil az 1930-as években a hitlerizmus eredetéről értekezve a Napóleon-féle centralizált állam legmagasabb formáját kora Németországában látta megtestesülve, és mint Thomas Nipperdey híres „Német történeté"-ben írta: „Kezdetben volt Napóleon.") A szerző egyfajta konvergenciát lát a nyugat-német történetírás azon irányzata, amely a reformkor társadalmi költségeit vizsgálta és az egykor NDK történészek lenini porosz utas fejlődés tézise között, egyébként elismeréssel ír az NDK-beli forrásfeltárásról. A munka harmadik része tematikus bibliográfia. A könyv első kiadása 1993-ban jelent meg. (Az Interneten is megtalálható: http://books. google.com/books/about/Vom_aufgekl%C3%A4rten_Reformstaat_zum_b%C3%BCrok.html?id=IZiIYJ9 PpkIC) A jelen második kiadás az 1993-2008-as kutatások rövid méltatását tartalmazó függelékkel zárul. Sajnálatos az hogy azzal a magyar történészek munkái közül egyedül csak Sashegyi Oszkárnak a József-kori cenzúráról írt művét említi, márpedig Szántay Antal (Regionalpolitik im Alten Europa. Bp., 2005.) méltán megérdemelte volna a kiemelt figyelmet. Igaz, az angol történészek (T. C. W Blanning, D. Beales) II. József-biográfiai sem szerepelnek olyan súllyal, amilyet megérdemelnének. Nem találjuk a bibliográfiában Jean Bérenger 2007-es II. József-életrajzát sem, aki egyik írásában úgy vett „revánsot", hogy D. Beales II. József életrajzának második kötetéről szóló recenziójában azza a kérdéssel zárta: „De a német nyelvű történészek miért nem mernek II. József életrajzot írni?" Ugyanakkor történetírásunkban is hasznos, bár nem hálás vállalkozás, lehetne a Walter Demel könyvéhez hasonló probléma elemző historiográfiai munkák készítése. Miskolczy Ambrus Csaplár-Degovics Krisztián AZ ALBÁN NEMZETTÉVÁLÁS KEZDETEI (1878-1913) Monográfiák 3., ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola Budapest 2010., 447 o. Alig egy éve, hogy eltávozott közülünk az utóbbi hat évtized magyar és nemzetközi albanológiájának legnagyobb hatású képviselője, Schütz István (1923-2010), aki Thallóczy Lajos (1856— 1916) és Nopcsa Ferenc (1877-1933) méltó követőjeként hosszú időn át szinte egyszemélyben „őrizte a lángot", életben tartva e sajátos tudományterület hazai művelését, és gyakorlatilag élete utolsó pillanatáig szolgálta az albán nyelv és kultúra magyarországi megismertetésének és terjesztésének ügyét. Halálával vélhetőleg lezárult egy korszak - de egyben megkezdődhet egy új. Schütz István, aki egykoron fiatal nyelvészként került elválaszthatatlan kapcsolatba az albanológiával, mindvégig megtartotta eredeti szemléletét, s ez meghatározta problémaérzékenységét és kérdés-