Századok – 2012
MŰHELY - Széchenyi Ágnes: Magyar abszurd a baloldalon. Horváth Zoltán pályaképe I/147
154 SZÉCHENYI ÁGNES egykorúan is már, hogy Horváth Zoltán első felesége, Sárközi Márta volt az, aki a háború után újraindítva a „népiek" folyóiratát, a Választ, visszahozta az irodalomba Szabó Lőrincet, Németh Lászlót és Féja Gézát. Az akkori helyzetet nem lehet megérteni, csak ha visszahelyezkedünk a háború utolsó és a béke első hónapjainak atmoszférájába. Budapest romokban állt. A február 21-i Népszavában jelent meg Horváth Zoltán megrendült riportja a „Rosszabb, mint Sztálingrád"című beszámoló, ebből idézünk: a Széli Kálmán téren, a Rókus-hegyen már egyetlen álló házat nem látott, „nem volt Fogaskerekű, nem állt a Florida-ház, csak felszántott, feldúlt kőtömeg a sínek helyén. [•••] ijesztő piszkosan, kormosán mered a levegőbe a krisztinavárosi postaigazgatóság tövig kiégett épületének vöröstéglás fala. Mögötte a Vérmező telehintve szétlőtt repülőgépek roncsaival, s aztán valami felismerhetetlen romhalmaz mutatja, hogy itt állt valaha a Déli pályaudvar. S aztán a Németvölgyi, Böszörményi út, hol egyetlen olyan ház sem maradt, amiről elképzelhető, hogy akár egy szobába meghúzódhatnak a ház lakói." Leírhatatlan látvány volt a szétlőtt, üresen tátongó vár. Az elkeserítő tapasztalatot összegezve, a cikk utolsó bekezdésében Horváth Zoltán a számonkérés szükségességét fogalmazta meg: „Eszembe jut, hogy a múlt háború végén szocialisták és pacifisták milyen ujjongó örömmel fogadtuk Babits Mihály felkiáltását: "Testvérek, ha túl leszünk,! Sose nézzünk hátra!/ Ki a bűnös, ne kérdjük,! Ültessünk virágot...« Ez az, amit akkor lehetett, s most nem lehet. Most csak dolgozni kell, s azon felül egyre azt kutatni, ki a bűnös. Mert rettenetes, elképzelhetetlen az, hogy emberek mit bűnöztek valamennyiünk ellen. Felfoghatatlan az, hogy akadtak emberek, akik odaadták magukat ehhez az észbontó, céltalan pusztításhoz eszközül, s nem lehet irgalmazni azoknak, akik ilyen állat brutalitással feláldozták céltalan tébolyuknak egy ezeréves ország minden múltjának legszebb emlékét..." Ezekben a sorokban nem a zsidóság, hanem a nemzet tragédiája szólal meg. Az ideiglenes kormány 15/1945 M. E. számú rendelete alapján az egyetemek minden közalkalmazottját kötelező volt igazoló eljárás alá vonni. Szinte feltáratlanok a budapesti tudományegyetemen lefolytatott igazolási eljárások részletei, noha az Eötvös Loránd Tudományegyetem levéltárában vannak ezzel kapcsolatos dokumentumok.31 Sok tekintetben nem teljes az anyag, de néhány tag megbízólevele megtalálható az iratok között, így Horváth Zoltáné is.3 2 Magától értetődő a bűnösök keresése a háború után. De az igazoló eljárások során kiszolgáltatott, méltatlan helyzetek is előadódtak. Ilyen eset volt az agrár- és művelődéstörténész Domanovszky Sándor esete. Az ő igazolása érdekében Hajnal István, a pesti bölcsészkar dékánja írt argumentáló és bizonyító levelet Horváth Zoltánnak. Hajnal a levelében — nem nagyon hihető, hogy őszintén — behódolt Horváth Zoltán számonkérő könyvének. Ezt írta Hajnal István: „Egészséges, gyógyító kúra mindenki számára a munka átolvasása, mohón szívtam magamba, mint valószínűleg sokan mások is. Nem is engedtem, hogy ellenérvek is érvényesüljenek bennem, egyelőre végezze el rajtam is teljes hatását, 31 ELTE Levéltára 8. Bölcsészettudományi Kar m/vegyes iratok. Igazoló bizottságok iratai 1945-1946. 18-as doboz. 32 ELTE Levéltára 8. BTK Ad 1945-46/706. I - 2/13.
