Századok – 2012
FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451
FIGYELŐ 1475 A kulturális nacionalizmus gyökerei a 18. század végére nyúlnak vissza, elsősorban arra a törekvésre, hogy Magyarország utolérje a Nyugat fejlett nemzeteit. A napóleoni háborúkra való reagálást is meg kell említenünk. Ha Magyarországot nem is érintette annyira, mint Németország nagy részét, a francia seregek győzelmei, valamint a tőlük elszenvedett megaláztatás és az ebből fakadó neheztelés felébresztette a lappangó vagy nemrég feléledt nacionalista érzelmeket. A kultúrnacionalizmus még bonyolultabbá tette a Habsburg-magyar viszonyt, mivel a magyar nyelv és kultúra előnyomulása fokozta a Magyarországon domináló elem elkülönülését a monarchia többi részétől. A kultúrnacionalizmus nem szüntette meg a viszonylag toleráns felfogást, bár öntudatlanul kissé alámosta. Az aktív kisebbség körében a magyar kultúrát egyesek más kultúra rovására helyezték előtérbe, ami viszont teret adhatott az idegengyűlöletnek, „mások" utálatának és megvetésének. Ugyanakkor újabb rést ütöttek a hierarchikus tradicionalizmus épületén, még ha rögtön nem is nagyot, méghozzá a nagy létszámú, magyar nemzetiségű jobbágyság felé való nyitással. S későbbi liberális nacionalista gondolat, amely a nemzet minden társadalmi osztályának érdekazonosságát hirdette, még nem volt jelen, de a felsőbb osztályok egy részének igazságérzete a zömmel nyomorban élő jobbágyokat illetően igen. Számos mozgalom indult már a 19. század első két évtizedében Magyarország felemelésére a kultúrnacionalizmus tételei szerint. 1802-ben Széchényi Ferenc gróf saját gyűjteményét adományozta a nemzetnek, melyek egy része a Széchényi Könyvtárként lett ismert. Festetics György gróf, egy másik hazafias érzelmű arisztokrata gazdatiszteket képző mezőgazdasági iskolája a Georgikon megalapításáról lett híres. Hogyan illett a kultúrnacionalizmus Magyarország szerteágazó kulturális körképébe? Idegengyűlölő, széthúzó hatása a korábbi népek közötti harmóniára már megjelent, bár nem volt általános. Legtöbb híve a tradicionalisták közül került ki, s mint olyan megtartotta az állandóságba való hitét, s el sem tudta volna képzelni a jövőt az ország hierarchikus felépítése, a nemesi előjogok és az „ősi alkotmány" nélkül. Ha származtak tőlük gyakorlati javaslatok, azok Magyarország társadalmi és gazdasági szerkezetének jobbítására, nem pedig alapvető megváltoztatására vonatkoztak. Ugyanakkor az aktív kisebbség, amely a kultúrnacionalizmust vitte a vállán, változásokat akart a magyar nyelv és irodalom és a színház terén. Előre látható módon a többség mindegyik területen tiltakozott a legtöbb változás, vagy akár mindenfajta változás ellen, s hevesen ellenállt. Az eredmény a harmóniának, a klasszikus eszmerendszer talpkövének további devalválódása lett. A hasonlóságok és az átfedések ellenére folytatódtak az elkeseredett viták az aktív kisebbség tenni akarásának, valamint a többség változásoktól való félelmének köszönhetően. Az aktív kisebbség elismert vezére, Kazinczy Ferenc egyszerre képviselte a két tábor közötti hidak felrobbantani és azokat újjáépíteni akarók véleményét. Más szóval, mint olyan ember, akinek gondolkodása mélyen a klasszikus kultúrában gyökerezett, rombolta le a harmóniát és igyekezett újra létrehozni. Következésképpen az idegtépő pesszimizmus és az örömteli optimizmus között ingadozott egész hosszú élete során.
