Századok – 2012
FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451
1472 FIGYELŐ A franciáktól elszenvedett pusztító katonai vereségek közepette (Ulmnál 1805 októberében, Austerlitznél decemberben) Bécs megszállásának és Pozsony fenyegetettségének árnyékában az 1805-ös országgyűlés küldöttei maguk is féltek. A borzalmas körülmények hatása alatt visszanyúltak ahhoz, ami a múltban a legnagyobb lélektani támogatást adta: az uralkodó iránti hűséghez és a magyarok kiváltságainak hangoztatásához. Ami a magyar nyelv ügyét illeti, a követek kellőképpen dagályos beszédeket tartottak, hogy biztosítás merítsenek belőlük, ugyanakkor ne fenyegessék az ostromlott Habsburgokat. A követek valóban mérsékeltek voltak, kétnyelvű felterjesztések a kancelláriának, valamint ha a megyék magyarul fordulnak a helytartótanácshoz, ugyancsak magyarul kaphassanak választ. A küldöttek jól kalkuláltak: az államtanács semmi kivetnivalót nem talált ezekben a mérsékelt követelésekben és beleegyezett teljesítésükbe. Az 1808 évi országgyűlésen szinte egyetlen téma volt az önkéntes nemesi haderő felállítása a franciák elleni harcra. A nemesség mindig úgy tartotta, hogy inkább vérrel, mint adóval tartozik a hazának. A történelem most szavukon fogta őket, amikor 1808-ban a katonai szolgálat tényleges valósággá vált. Végül csak a felfegyverzett sereg fele, durván húszezer ember harcolt a győri csatában 1809 nyarán. A haderő másik felét, János főherceg huszonötezer fős csapatai alkották. A franciák könnyen legyőzték ezt a vegyes hadsereget. Világosan megmutatkozott, hogy nem voltak Napóleon fegyelmezett, harcedzett hadseregének méltó ellenfelei. Mégsem tanultak a kudarcból, mert nem vállaltak érte felelősséget. Mivel mindent mély gyanakvással fogadtak, ami Franciaországból érkezett, negatívan fogadták Napóleon 1809-es kiáltványát, amelyben ígéretet tett a magyar függetlenség helyreállítására. Fel kell tenni a kérdést, miből táplálkoztak azok, akik eltértek a szigorúan tradicionalista gondolkodásmódtól. Az a legvalószínűbb, hogy nyugati utazásaikból és az ottani egyetemi tanulmányaikból. A legtöbb egyetem még Nyugaton is megmaradt a konzervatív gondolkodás fellegvárának, ám bizonyos haladó eszmék befurakodtak falaik közé. A lényeg a kritikus gondolkodás felélesztése és támogatása volt. Még nem volt általános jelenség, mivel az egymást követő országgyűlések küldötteinek zöme még mindig a változatlan abszolútumok világában gyökerezett, ahol egyetlen hagyományt sem kérdőjeleztek meg, az elutasításról nem is beszélve. Ez a látszólagos mozdulatlanság csak nagyon lassan és következetlenül indult változásnak, de változásnak indult, ahogy azt a visszaélésekkel szemben a józan észre alapozott érvek, vagy a nemesi felkeléssel kapcsolatos bizonyos feltételezésekkel szembeni ellenállás mutatja. A józan észre alapozott érvek előrenyomulása nem volt szükségszerűen egyenes vonalú, mivel az 1811-1812-es országgyűlés eltért ettől a szerény, de szemmel láthatóan előremutató irányvonaltól. Szembeszegülő és haladásellenes volt egyszerre, miközben ellenállt a monarchián belüli pénzügyi összeomlásnak. A háborúk rendkívül nagy költségekkel jártak, a kiadott összegek messze meghaladták a bevételeket. A kormányzat a pénznyomtatáshoz folyamodott, amivel leértékelte a valutát korábbi értékének egyötödére. A nyelv ügyében is fellángolt a vita, nem véletlenül. Igaz a napóleoni háborúk kezdtek lecsengeni és egyre kisebb volt a francia fenyegetés, a magyarok-
