Századok – 2012
FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451
FIGYELŐ 1473 ra mégis nagy súllyal nehezedett a félelem, amely a nem magyarokkal körülvett kisnemzeti létből fakadt, a nemzeti önteltség lélektani ellentéte volt. Ezt a félelmet szította a német filozófus és író, aki 1791-ben megjósolta a magyarok végső eltűnését a szlávok és a románok tengerében. E háttér magyarázza, miért terjedtek ki ennek az országgyűlésnek a vitái a magyarok és a nemzeti kisebbségek közötti bonyolult kapcsolatra, valamint a magyar nyelv és a továbbra is használt latin konfliktusára. Ezen viták során megfordulni látszott a helyzet, amennyiben a tradicionalisták oldalán állt a józan ész. Végül is egy soknemzetiségű országban a latin volt a „lingua franca", amely egyszerűvé tette a csoportok közötti kommunikációt. Ahogy a magyar nemesség széles rétegei hittek abban, hogy „felsőbbrendű fajt" alkotnak, úgy tartották kívánatosnak a nemzeti kisebbségek asszimilációját. Maga a személynök az országot soknemzetiségű országként jellemezte, amely okból kifolyólag a magyarosításnak „erőszak nélkül és baráti, a kedvező módon" kell megtörténnie. És a régi, inkább területi, semmint nemzeti hűségen alapuló hungarus sem volt fenntartható tovább. Bár még mindig népszerű volt bizonyos körökben, főleg német, szlovák és szerb értelmiségieknél, ám azt, hogy amikor a nacionalista áramlatok épp kezdtek felülkerekedni, a század elején a hungarus felfogás még mindig reális alternatíva lett volna, nem lehet bizonyítani. A biedermeier Ennek a fogalomnak, amely az 1850-es években jött létre, ironikus módon az idejétmúlt nyárspolgáriság ellenében, óriási irodalma van, mivel változatos történeti körülmények tapasztalatait tükrözi. A hangsúly azonban az érzelmeken, az emberi közelségen, a kis otthoni örömökön, valamint a színházakon, a klubokon, társaságokon és családtagok és jó barátok együttlétén volt, az öröm és a szórakozáson, nem pedig a szenvedélyek felkorbácsolásán virágoztak az 1815 és 1848 közötti években, sőt elsősorban akkor. Korábban a gyakorlati szükségszerűség és a hagyomány kötötte össze az embereket, ahol nem nagyon volt magánélet és nem is tartották sokra. Magyarországon volt bizonyos irónia abban, ahogy összevetették a 18. századi előzményeket a biedermeier sokkal kiterjedtebb virágzásával a 19. század első felében. Bár a 18. és a 19. század fordulóján a Habsburg uralom a minimumra csökkentette a haladó gondolatok bevezetésének esélyét, a burzsoá mentalitás a földbirtokosok viszonylagos meggazdagodásának velejárójaként fejlődésnek indult a napóleoni háborúk idején. Természetesen a nagybirtokosok húzták a legnagyobb hasznot, de kisebb mértékben a bene possessionati is, amelyek tagjai közül sokan arra használták mezőgazdasági termékeik magasabb áron való eladásából származó hasznot, hogy szépítgessék udvarházaikat a pénzügyi biztonság és nyugalom légkörében. Ez aztán közelebb hozta a bene possessionati mentalitását a városi polgárságéhoz. Ez megint arra volt példa, hogy miként előzi meg a gazdasági és társadalmi haladás a politikai gondolkodást, ami a 19. század szembeszökő jellemvonása.
