Századok – 2012

FIGYELŐ - Diószegi István: Gondolatok Vermes Gábor könyvéről VI/1451

1493 FIGYELŐ Diószegi István GONDOLATOK VERMES GÁBOR KÖNYVÉRŐL (Vermes Gábor: Kulturális változások sodrában. Magyarország 1711 és 1848 között. Balassi Kiadó, Budapest, 2011. 289 o.) Vermes Gábor neve nem ismeretlen a magyar történészek, és a történelem iránt érdeklődő olvasók körében. Tisza Istvánról 1994-ben megjelent könyve méltán váltott ki elismerést. A könyv fő érdeme a kiegyensúlyozott ítéletalkotás: nem akarja Tisza István hat méter magas bronzszobrát újra felállítani a Kossuth téren, de nem is tartja őt Ady Endre módjára „vad geszti bolondnak". Javára írja, hogy a magyar politikusok közül Eötvös József óta először próbálkozott a kölcsönös megértésen alapuló nemzetiségi politikával, hibájául rója fel, hogy mereven elzárkózott a felnőtt férfinépesség csupán 25 százalékát magába foglaló választójog kiterjesztésétől. Előnyére különbözik az övét megelőző, illetve követő másik két Tisza-életrajztól, amelyek közül az előbbi az egyértelmű állásfoglalás hiányával, az utóbbi pedig viszolygást keltő apológiájával tűnik ki. A 2011-ben a Balassi Kiadónál az angol eredeti után megjelent könyve mindenekelőtt szerzőjének rendkívüli irodalmi tájékozottságával tűnik ki. A névmutató nélkül 276 oldalnyi könyvből a felhasznált irodalom jegyzéke 39 oldalt tesz ki, a teljes szöveg több mint 15 százalékát. Nem lehet ezért csodálkozni azon, hogy amint a szerző az előszóban írja, a mű elkészítése húsz esztendőt vett igénybe. Hogy a régebbi szerzők közül Angyal Dávidot, Apáczai Csere Jánost, Bajza Józsefet, Berzeviczky Gergelyt, Batsányi Jánost, Bél Mátyást, Grünwald Bélát, Horváth Mihályt, Kazinczy Ferencet, Kemény Zsigmondot, Kisfaludy Sándort, Kossuth Lajost, Marczali Henriket, Wesselényi Miklóst, és természetesen az országgyűlési naplókat ismeri, nem kelt meglepetést. Mint ahogy az sem, hogy a közelmúlt és a jelenkor szerzői között megemlíti H. Balázs Éva, Barta János, Benda Kálmán, Berend T. Iván, Ránki György, Domanovszky Sándor, Kosáry Domokos, Mályusz Elemér, Pajkossy Gábor, Poór János, Szabad György, Szekfű Gyula és Varga János munkáit. De az már egyenesen rendhagyó, és ezt a kellő szerénység híjával írom le, hogy olyan szerző munkájára is hivatkozik, akinek tanulmánya az én 70. születésnapomra készült kötetben jelent meg. Még mielőtt a könyv érdemi ismertetésébe belekezdenénk, azt is el kell mondani, hogy Vermes Gábor a köszönetnyilvánítás címszó alatt közel ötven magyarországi történészt sorol fel, akikhez szoros szakmai szálak fűzik, és nem eggyel közülük baráti kapcsolatot tart fenn.