Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Fazekas Csaba: Katolikus egyháztörténet-írók plágiumvitája 1841-ben VI/1377
KATOLIKUS EGYHÁZTÖRTÉNETÍRÓK PLÁGIUMVITÁJA 1841-BEN 1383 dául akkor, amikor azt hozta szóba, hogy feltűnően rövid idő alatt született Cherrier nagyszabású történeti monográfiája. Önérzetesen felelt, mondván, már tíz éve, hogy a „teológiai karba" lépett, továbbá: „én minden nap nem 3-4, hanem tizenkét órát, némelykor 13-at, 14-et is munkának szentelni szoktam", minderre pedig közvetlen munkatársait, tanítványait hívta tanúként. A plágiumvádat összegezve az alábbiakkal igyekezett cáfolni: munkája terjedelmesebb, mint Vassé; azt „más systémában" adta elő; nem három kötetes a munkája (mint Ruttenstocké), hanem négy; továbbá számos, a magyar olvasóközönség előtt ismeretlen nóvumot sorolt fel. Kikérte magának, hogy a „minden emberi szeretettől megfosztatott rágalmazó" őt álszerzőnek és „Aesopus meséje szerént idegen tollakkal ékesített varjúnak" nevezze. Igyekezett erkölcsi tőkét kovácsolni abból, hogy Udvardy nem saját névvel jelölte cikkét, amiből Cherrier a ,,vádló" rossz lelkiismeretére következtetett. A zárszó hasonló volt a korábbiakhoz: „Hanem tudjad, akár álorcza, akár saját neved alatt jövendőre ismét harcznak indulsz ellenem, készen várlak, tüzes nyilaidat lelki fegyverrel eloltandó s liliputai ostromlásaidat még hősiesebben összezúzandó!!!" Cherrier egész fejtegetésében a leginkább szembetűnő azonban az volt, hogy a legfontosabb vádat — miszerint terjedelmes szövegrészeket átmásolt illetve átszerkesztett Vasstól és Ruttenstocktól, azokat saját neve alatt, sajátjaként adta elő — nem cáfolta, ellenérvei egészen más irányúak voltak, mint az eredetileg megfogalmazott kritika. Válasz Udvardy Ignáctól Az eredeti kritika szerzője nem maradt adós a válasszal, 1841. december 4-én fejezte be — ezúttal már önálló röpirat-méretű — szövegét.1 6 Ebben nyilvánvalóvá tette kilétét, vagyis próbálta erőtlenné tenni Cherriernek az anonim kritikával kapcsolatos erkölcsi alapállását. A szenvedélyes stílusú, személyeskedő hangvétellel azonban Udvardy nem akart vitapartnerének adósa maradni: „Méltó és újra vétketlen haragra gyúltam, midőn hit-tudományi tanítótól olly dagályos kíméletlenséggel aljasan gyanúsító kitöréseket olvastam a nyilvánosság fényterére bocsátottakat, minőket, hogy keresztény kebelben támadhassanak, [...] ekkorig nem hihettem, föl nem tehettem. Sóhajjal kísért sajnálatra gerjedtem, midőn olvasám a lázult szerző indulatoskodását és gőg teljes kihívását." Hasonló stílusban írt Cherrier (az „álmeztől fosztott varjú") fölényességéről, alaptalan elbizakodottságáról, kicsinyes gúnyolódásáról. A romantikus szóvirágok valódi stílusbravúrjai mellett elsősorban arra érdemes felhívni a figyelmet, hogy Udvardy megpróbálta definiálni a tudományos plágium jelenségét, ezáltal is bizonyítva Cherrier eljárásának elfogadhatatlanságát. Többek között így írt: „Én az írói tulajdont úgy tekintem, mint akármi más tulajdont, annak sértetlensége szint olly szent előttem, mint más vagyoné; tehát ha azt vagy részében, vagy épen egészen a tulajdonos tudta s egyezése nélkül egy harmadik által elsajátítva, s őt a világ előtt azzal, mint magáéval föl-16 Udvardy Ignác: Véd-irat az Athenauem folyó évi július 27ki 12ik számában kibocsátott: „írói orzás" czímű czikkem mellett. H. n. [Veszprém?] 1841.
