Századok – 2012

KÖZLEMÉNYEK - Fazekas Csaba: Katolikus egyháztörténet-írók plágiumvitája 1841-ben VI/1377

1382 FAZEKAS CSABA kalmazásával — átfogalmazta Vass és Ruttenstock szövegét, vagyis Cherrier vagy félreértette, vagy (ami valószínűbb) félre akarta érteni az „orzási" vád mibenlétét. Arra is többször visszatért, hogy felszólította az elfogulatlan olvasóközönséget: hasonlítsa össze munkáját Vass és Ruttenstock könyveivel, és hangoztatta, hogy aki ezt megteszi, be fogja látni, hogy a plágium-vád mennyire alaptalan. Cherrier részletesen kitért a monográfiájában terjedelmes fejezetben tárgyalt kronológia (naptári rendszerek) témakörére, amelyet nagyon fontosnak tarthatott, hogy műve eredetiségét bizonyítsa. Ennek során megpróbálta továbbhárítani a plágium-vádat, azt állítva, hogy Vass László hasonló módszerrel élt, amikor Introductio c. munkáját kiadta. Ennek kapcsán megismételte: „Vagy talán azt állítandod, hogy más szerzőknek munkáival élni tilos? Akkor mind a tisztelt Vass kanonok urat [...] dorgálandod, mind pedig akár melly történetírót, mert hogy mindenik más íróknak könyveivel maga modorja szerint élt légyen, az kétséget sem szenved." Részletesen ismertette továbbá, hogy mennyire más az ő művének fejezet- illetve alfejezet-beosztása, mint a korábbi monográfiáké, amitől azt várta, hogy Udvardy vádja (mint „csupa rágalom, és tévelygésen vagy pedig gőgön s kajánságon épült tünemény") szertefoszlik. A vád ugyan arra irányult, hogy Cherrier alaposan átszerkesztette Vass és Ruttenstock köteteit, a hírbe hozott történész épp a fejezetbeosztás különbségeivel próbálta igazolni műve eredetiségét. Részletesen felsorolta az utóbbiak által nem ismertetett, viszont nála szereplő történelmi eseményeket (kétségtelenül sok ilyen volt), ezzel azonban az átszerkesztett szövegek problémájára nem tudott hiteles cáfolatot adni. Udvardy azt írta, hogy legfeljebb 4 § — alfejezet — szövege Cherrier eredeti munkája, míg ő legalább 69-ről biztosan „kimutatta", hogy a sajátja - amivel megint csak eléggé nyilvánvalóan a többiről akarta elterelni a figyelmet, Udvardy kritikájának megalapozatlanságát demonstrálandó. Külön hangsúlyozta, hogy a hasonló szövegű bekezdésekbe is több helyen „új idézvényeket" illesztett. Legalább ennyire próbált lecsapni Udvardy azon megjegyzésére, miszerint a reformáció korával foglalkozó fejezeteket is Ruttenstock kéziratából meríthette. Nem túl ügyes védekezésként erre Cherrier azt hozta fel, hogy az Udvardy által említett kézirat már meg is jelent, amit onnan is tudott, hogy többször utazott egy-két hétre Bécsbe, s ott — írja — „idézvényeim mivoltát vizsgáltam, össze hasonlítottam, s több régi s új munkákat használtam". Mivel azonban a feldolgozás módszere ugyanaz volt, mint amit az első két kötet kapcsán követett, a plágiumvádat ezúttal sem sikerült eloszlatnia vagy arról a figyelmet elterelnie. Igaz ságérzetét azzal is próbálta nyomatékosítani, hogy — meglehetősen teátrális megfogalmazásban — felszólította „nem csak kedves honunk, hanem egész Monarchiánk, de egész Európa mind mostani, mind volt egyházi jogi tanítóit", hogy álljon elő bárki, aki Enchiridion... c. egyházjogi kötetének bármely részletéről ki meri jelenteni a történeti monográfiához hasonlóan felröppent plágium-vádat. Ebben az esetben — jelentette ki — ő maga fogja máglyára vetni köteteit, amit — többször leírta — kizártnak tartott, annyira biztos volt igazában. Védekező irata utolsó szakaszában, szenvedélyes, személyeskedő hangvételű érvelésre váltott. Kétségbe vonta, hogy Udvardy „érett eszű férjfiű" volna, pél-