Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hahner Péter: Talleyrand, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője (1789-1791) VI/1339
TALLEYRAND AZ ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉSBEN (1789-1791) 134 7 lyes szabadságjogok fenntartásához, amikor mindezeket nyugodtan megtagadhatta volna. Ráadásul az „egyházi földek kiárusítójának", a „zsidók szószólójának", az alkotmányos püspökök kiátkozott felszentelőjének aligha lett volna helye a győztes ellenforradalom Franciaországában. 0 már csak olyan államban találhatta meg a helyét, amelyben senki sem kérdőjelezheti meg a forradalom vívmányait, s ugyanakkor határozottan elejét veszik a további radikalizálódásnak is. Ilyen állam kialakulására azonban még sokáig kellett várnia. Indítványai, kezdeményezései jó ideig süket fülekre találtak, mert a figyelmet más események kötötték le. Június 20-án például felolvasott egy értekezést a külkereskedelmi árucsere problémáiról, amelyet másnap reggelre a királyi család eltűnésének szenzációja mindenkinek kitörölt az emlékezetéből. XVI. Lajos elhagyta Párizst, hogy Montmédy erődjében helyreállítsa cselekvési szabadságát. Párizs vészharangok, dobok és ágyúdörgés kíséretében újra felöltötte forradalmi arculatát, Talleyrand pedig minden bizonnyal Seine megye közigazgatási testületének és direktóriumának az ülésein töltötte a következő napokat. Június 22-e éjjelén tudták meg, hogy a királyi családot elfogták Varennes-ben (ma: Varennes-en-Argonne), s 25-én érkeztek vissza a fővárosba, nemzetőrök és a legkülönbözőbb fegyveresek kíséretében. Mivel a nemzetgyűlés a megyei közigazgatást szólította fel, hogy tegyen meg mindent a megalázott uralkodócsalád biztonságának érdekében, egyes történészek szerint elképzelhető, hogy Talleyrand-nak is szerepe volt a híres plakát szövegének megfogalmazásában, amelyet mindenhol kiragasztottak Párizsban: „Aki megtapsolja a királyt, megbotozzák, aki sértegeti, felakasztják!"91 Súlyos belpolitikai válság bontakozott ki. Egyesek nyíltan követelték a trónfosztást, a nemzetgyűlés viszont úgy döntött, hogy ha az uralkodó elfogadja az alkotmányt, megőrizheti királyi jogkörét. A Jakobinus Klub véglegesen kettészakadt: a radikális javaslatokon felháborodott mérsékeltek áttették székhelyüket a Feuillant-kolostorba. Velük tartott Talleyrand is, aki már korábban is gyakrabban látogatta a mérsékeltebb Valois Klubot és az 1789 Klubját, amelyet a Pártatlanok Klubjával való egyesülése után a Monarchikus Alkotmány Barátai Társaságának neveztek. Az alkotmányos monarchisták és a demokraták megoszlását július 17-én vérrel is megpecsételték: a nemzetőrség tüzet nyitott a Mars-mezei tüntetőkre. A Hazafias Párt megpróbálta az utolsó pillanatban konzervatív szellemben módosítani az alkotmányt, de csak minimális változtatásokat érhetett el. Szeptember 13-án a király elfogadta az ország alaptörvényét, mire visszakapta uralkodói jogait. Csak éppen azt veszítette el véglegesen, ami nélkülözhetetlen lett volna a rendszer megszilárdulásához: egy népszerű államfő iránti, széles körű társadalmi bizalmat. A szökés külpolitikai következményei még riasztóbbak voltak. Augusztus 27-én II. Lipót császár és II. Frigyes Vilmos porosz király Pillnitzből közös fellépésre szólította fel az uralkodókat a francia király védelmében. A külső fenyegetettség érzése azonban ettől fogva ott munkált a forradalom híveinek körében, s lassan elterjedt az a meggyőződés, hogy előbb-utóbb háborúra kényszerülnek majd az ellenséges Európával. 91 Poniatowski, M.\ Talleyrand. Les années i. m. 329.
