Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hahner Péter: Talleyrand, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője (1789-1791) VI/1339
TALLEYRAND AZ ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉSBEN (1789-1791) 134 7 a választ. Az esküket csak üres formaságnak tekintette, a lényeg az volt a számára, hogy hazája túljusson a válságon, mérséklődjenek a társadalmi, politikai és vallási ellentétek, s némi időt biztosítsanak az új rend, az új intézmények megszilárdulása számára. Ha pedig ehhez arra van szükség, hogy új szertartásokat hajtsanak végre, akkor azok a hazafiak, „akik többre becsülik magukat", nem finnyáskodhatnak, nem hivatkozhatnak korábbi eskükre vagy lelkiismereti válságra, hanem „a nyílt állásfoglalás" jegyében meg kell tenniük, amit hazájuk számára hasznosnak tartanak. A következmények ismeretében mi már tudjuk, hogy Talleyrand tévedett, mert polgártársai többsége egyáltalán nem tekintette formaságnak a felszentelést, az eskü letételét vagy megszegését. O azonban 1791 elején mégjoggal bízhatott abban, hogy az alkotmányos egyház kiépítése a francia nemzet érdekeit szolgálja. Nyilván úgy érezte, hogy csak azzal igazolhatja korábbi felszólalásainak, intézkedéseinek és javaslatainak őszinteségét, ha mindvégig kitart a reformok mellett, s megteszi azokat a lépéseket is, amelyekre senki más nem volt hajlandó. 1791. február 24-én megjelent hát a Saint-Honoré úti Oratoriánus-templomban, és felszentelte Expilly abbét Finistère megye, Marolles abbét pedig Aisne megye püspökévé. Nagy tömeg kísérte figyelemmel a szertartást, amelyen a katolikus előírásokat tiszteletben tartották, csak a bullák felolvasása és a pápának letett hűségeskü maradt el. Talleyrandnak Gobel és Miroudot du Bourg segédkezett a szertartás során. Állítólag annyira meg voltak rémülve a névtelen, fenyegető levelek miatt, hogy Talleyrand-nak csak egy pisztoly felmutatásával sikerült rávenni Miroudot du Bourg-t, hogy ne hagyja cserben őt az utolsó pillanatban. Talleyrand is tartott attól, hogy merénylet áldozata lesz, mert végrendeletet készített. A hatóságok sem zárták ki ennek lehetőségét: a két újonnan felszentelt püspököt a nemzetőrség kísérte haza szállására. Talleyrand azonban mégsem lehetett olyan nagyon megijedve, ahogy azt egyes kortársai és életrajzírói állítják, hiszen folytatta a felszenteléseket. Február 26-án egy, március 5-én négy, 12-én három, 26-án két, 31-én négy papot szentelt püspökké. Gobelt is ő iktatta be március 24-én Párizs püspökének hivatalába. Ezután már az új főpapok folytathatták a felszenteléseket, s Talleyrand joggal reménykedhetett abban, hogy az „alkotmányos egyház" helyzete hamarosan megszilárdul. Nem tagadta le az új egyház megalapításában játszott vezető szerepét, de nem is dicsekedett vele. Emlékirataiban csak annyit volt hajlandó megemlíteni, hogy „felszenteltem egy-két újonnan megválasztott püspököt, akik ezután felszentelték a többit. "8 1 Az „egy-két" szavak közül a kéziratban az elsőt áthúzta, mintha tétovázott volna, hogy hány püspököt is tagadhat le. Idős korában egyszer Dino hercegnője megjegyezte, hogy Talleyrand biztos másképpen hallgatja a misét, mint embertársai, hiszen valaha papokat szentelt. Mire Talleyrand teljes lelki nyugalommal csak annyit mondott: „Nem sokat..." Ezzel a téma le is volt zárva.82 VI. Pius pápa azonban tért ilyen könnyedén napirendre a történtek felett. Március 10-i brévéjében kimondta, hogy a „papság polgári alkotmánya" eretnek 81 Talleyrand, Ch.-M.: Mémoires I. i. m. 164. 82 Boigne: Mémoires de la comtesse de ... Paris, 1999. 516.
