Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hahner Péter: Talleyrand, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője (1789-1791) VI/1339
1362 HAHNER PÉTER gyelembe, hogy a vidéki papság „paraszti papság. A parasztság természetes elitjét alkotta: aki a falusi plébánosra támadt, az megtámadta rokonait, szövetségeseit, mindazokat, akik valaha elindítottak a szemináriumba egy intelligens gyermeket, hogy pap legyen. "1 2 A papság elleni fellépés a parasztság elleni fellépést vonta maga után. XVI. Lajos december 26-án elkeseredetten aláírta a november 27-i határozatot. Másnap Grégoire abbé, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagja a szószékre lépett, és elsőként letette a megkövetelt esküt. Ervelésével minden bizonnyal Talleyrand is egyetértett: „Semmi olyasmit nem vettünk észre a papság polgári alkotmányában, amely szemben állna azon szent igazságokkal, amelyeket hinnünk és tanítanunk kell. Sértés és rágalom lenne a nemzetgyűlésre nézve, ha azt feltételeznénk, hogy rá akarja tenni kezét a tömjénezőre. Franciaország és az egész világ előtt ünnepélyesen hangot adott a katolikus, apostoli és római vallás iránti mély tiszteletének. Sohasem kívánta megfosztani a híveket az üdvözülés eszközeitől, sohasem kívánta a legcsekélyebb merényletet sem elkövetni a dogma, a hierarchia, az egyházfő spirituális hatalma ellen. "13 Másnap Talleyrand is követte Grégoire példáját a karzat tapsvihara közepette. 0 volt az egyetlen főpapi képviselő, aki erre hajlandónak bizonyult. 1791. január 4-én telt le az eskü nyilvános letételének határideje. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 263 egyházi képviselője közül 109 tette le az esküt, s 28-an később közülük is visszavonták. A francia alsó papságnak 52—55 %-a esküdött fel „a papság polgári alkotmányára", s ezért csak ők maradhattak meg hivatalukban.74 Az ország püspökei és segédpüspökei közül mindössze heten tették le az esküt. Közülük ketten politikusok voltak: Talleyrand és Loménie de Brienne bíboros, Sens érseke; ketten pedig igen rossz hírű főpapok: Louis Jarente de Sénac d'Orgeval, Orléans püspöke és Charles Lafont de Savines, Viviers püspöke. Rajtuk kívül a főpapi karból csak három jelentéktelen személyiség tette le az esküt, Louis Loménie de Brienne, Sens érsekének unokaöccse és segédpüspöke, Jean-Baptiste Joseph Gobel, Basel egyházmegye francia területének segédpüspöke valamint Jean-Baptiste Miroudot du Bourg. Sok gúnyolódásra adott lehetőséget, hogy e két utóbbi főpap in partibus infidelium, vagyis a keresztes háborúk idején alapított, s „a hitetlenek tartományaiban fekvő" püspökségek tiszteletbeli főpapjainak címeit viselte.75 Talleyrand pesszimizmusa tovább erősödött. Flahaut grófnőhöz írott, január 5-i levelében így fejezte ki az esküt megtagadó papok iránti megvetését: „Milyennek találta a tegnapi komédiát?... Azok az álszentek igazán mesterműve1 alkottak! Kétségkívül észrevette, mennyire betanultak voltak a szónoklataik, mennyire affektált módon vonultak vissza... Tudták jól, hogy nem fenyegeti őket nagy veszély, amikor püspöki mitrájukat az állítólagos mártíromságra cserélik, 72 Roger Dupuy: Faut-il avoir peur du peuple? L'Histoire. (2003: 4. sz.) 46. 73 Pierre Fauchon: L'Abbé Grégoire le prçtre-citoyen. Tours. 1989. 35. 74 Tackett, T.: Religion i. m. 40-48. 75 Gobel Lydda püspöke volt (a város mai neve Lod, Tel Avivtól délkeletre található, Izraelben), Miroudot du Bourg pedig Babylone-é (a mai Kairó egyik régi városrésze helyén alapítottak ilyen néven egy püspökséget).