Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hahner Péter: Talleyrand, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője (1789-1791) VI/1339
TALLEYRAND AZ ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉSBEN (1789-1791) 134 7 között, a Kis Élvezetek Palotája baloldali szárnyának első emeletén. Május 15-én mindkettejüket megválasztották az ülés szabályzatát elkészítő, kilencfős bizottságba. A nagybácsi egyelőre tekintélyesebb volt unokaöccsénél, bár az ifjabb Talleyrand-t is beválasztották június 6-án abba a küldöttségbe, amely megpróbált kiegyezni a harmadik rend küldötteivel, akik nem voltak hajlandóak önálló kamarát alkotni, s ezzel elismerni a társadalom rendi felosztását. Miután június 17-én a harmadik rend küldöttei felvették a Nemzetgyűlés nevet, a papság egyre több küldötte csatlakozott hozzájuk, Talleyrand azonban erre még nem volt hajlandó. Emlékiratai szerint ekkoriban kereste fel Marly kastélyában a királyi családot azzal a javaslattal, hogy alakítsák át a rendi gyűlés szervezetét angol mintára. Ebből az esetből kerekedett (huszonöt év múlva, és Talleyrand aktív közreműködésével!) az a széles körben elterjedt legenda, mely szerint két nappal a Bastille bevétele után, július 16-a éjszakáján a püspök még egyszer felkínálta Artois grófjának, a király öccsének, hogy egy erőskezű kormányt alakít a barátaival.8 A gróf közölte vele, hogy bátyja inkább engedményekre készül, ő pedig másnap el fogja hagyni Franciaországot. Talleyrand erre kijelentette, hogyha a királyi hercegek ennyire figyelmen kívül hagyják a királyság érdekeit, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy ezután ő is a saját érdekeivel fog törődni. A túlságosan is kiélezett, drámai jelenet egyértelműen azt sugallja, hogy Talleyrand mindent elkövetett volna a régi királyság megmentésére, de mivel nem kapott támogatást, kénytelen volt elfogadni a forradalmat. A történet feltűnően jól szolgálta az öreg Talleyrand érdekeit 1814-ben ahhoz, hogy ne kételkedjünk a hitelességében. Autun püspöke 1789 nyarán még egyáltalán nem volt olyan népszerű és befolyásos személyiség, aki képes lett volna egy hatékony kormányzat megalakítására. Csak annyi valószínű, hogy 1789 nyarán (sok más politikushoz hasonlóan) megpróbált tanácsokat adni az uralkodónak, s ezt huszonöt év múlva az emigrációból visszatérő Artois grófja is elismerte.9 Talleyrand-t hiába keresnénk Davidnak a június 20-i labdaházi esküről készített festményén: még ekkor sem csatlakozott a harmadik rendhez. Talán azért, mert nem egykamarás nemzetgyűlést kívánt létrehozni, hanem brit típusú, kétkamarás gyűlést. Ott volt viszont június 23-i ülésen, amelyen a király ismertette saját reformprogramját: elfogadta a politikai szabadságot, a képviseleti rendszert, és az adóügyi egyenlőség többszöri hangsúlyozásával megtette az első lépéseket a társadalmi egyenlőség felé is. Fél évvel korábban ez a program még általános lelkesedést váltott volna ki. Június 23-án azonban a harmadik rend képviselői, az abszolút monarchia és a felvilágosodás szellemi hagyományainak örököseiként már önmagukat tartották az osztatlan, szuverén hatalom legitim képviselőinek. Ezért bármilyen hasznosnak és haladónak is tűnhetett a király reformprogramja, még megvitatni sem voltak hajlandóak. 8 A történetet magam is készpénznek vettem: Hahner Péter. A Bastille bevétele. Bp. 1985. 178-180. 9 [Eugène François Auguste d'Arnauld] Baron de Vitrolles: Mémoires et relations politiques du Bon de Vitrolles. I—III. Paris, 1884. I. 342-343.
