Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hahner Péter: Talleyrand, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője (1789-1791) VI/1339
1342 HAHNER PÉTER Talleyrand csak június 26-án jelent meg a harmadik rend üléstermében, egy nappal azelőtt, hogy a király maga is elrendelte a közös ülésezést. Viszont már csatlakozásának napján a megszövegezési bizottság tagjává választották, ami azt jelezte, hogy ebben a testületben komoly szerep vár rá. Tizenegy nap múlva pedig sor került első emlékezetesebb felszólalására is. Ekkoriban még több küldött arra hivatkozott, hogy kötelező érvényű megbízóleveleik, az úgynevezett mandat impératifók. szerint csak azt szavazhatják meg, amire határozott megbízatást kaptak választóiktól. A régi királyságot ugyanis egymástól elkülönült rendek, tartományok és testületek halmazának tekintették, a rendi gyűlések küldöttei pedig csak saját csoportjukat, testületüket képviselték. A Nemzetgyűlés azonban a nemzeti szuverenitás megtestesítőjének nyilvánította önmagát, vagyis minden tagja szabadon mondhatta el véleményét a nemzet nevében, függetlenül annak egyes részeitől. Csakhogy sok küldött még őszintén hitt abban, hogy éppen a nemzeti akarat tiszteletben tartása miatt kell ragaszkodnia választói utasításaihoz. A labdaházi eskü után azonban az ilyen magatartás mások szemében elfogadhatatlannak tűnt: hogyan érvényesüljön a sokat emlegetett „általános akarat", a nemzeti szuverenitás, ha bármelyik választókerület megakadályozhatja, hogy küldötte elfogadja az ésszerű reformokat? Július 7-én Talleyrand lépett a szószékre. Alaposan előkészített, logikusan és meggyőzően kifejtett első felszólalásával bebizonyította, hogy a jövőben is érdemes lesz figyelni arra, amit mond. Azzal a megállapítással kezdte, hogy a választókerületek nem önálló egységek, hanem „egy egész részei... lényegében alárendelve a közakaratnak, akár elismerik ezt, akár nem. " Küldötteik a helyi választók akaratát fejezik ki, de úgy, ahogy e választók tennék, „ha részt vehetnének az általános találkozón, vagyis éretten megfontolva s összehasonlítva egymással a különböző választókerületek motívumait. "10 Ha a választók egyszer s mindenkorra meghatározhatnák, hogy küldöttjük milyen álláspontot képviseljen, s eltilthatnák, hogy más küldöttekkel tanácskozzon, akkor tulajdonképpen felesleges küldöttet küldeniük, elég lenne közreadniuk panaszfüzetüket. „Ráadásul a választókerület nem tudhatja bizonyosan, mi lenne a véleménye egy kérdésről, miután szabadon megvitatta azt valamennyi más választókerülettel."11 Ha a választóknak hatalmukban állna visszahívni küldöttjüket, amennyiben más véleményt fogad el, akkor „a közakarat alá lenne rendelve egy választókerület vagy tartomány partikuláris akaratának." A küldöttek tehát szabadon kifejthetnek bármilyen véleményt a Nemzetgyűlésben, amely „ha célja. t tekintve nem is szabad minden esetben, eszközeit tekintve mindig annak kell lennie!"1 2 Talleyrand felszólította a Nemzetgyűlést, hogy valamennyi megbízólevelet nyilvánítson érvénytelennek, hiszen „egy választókerület egy egész részeként alá van vetve a közakaratnak, akár egyetért ezzel, akár nem."13 10 Orateurs de la Révolution française. I. Les constituants. Szerk. François Furet - Ran Halévi. Paris, 1989. 1558. 11 Orateurs i. m. 1040. 12 Orateurs i. m. 1041. 13 Orateurs i. m. 1044.
