Századok – 2012

TANULMÁNY - Szalai Miklós: Főrendiházi reform Magyarországon 1885-ben VI/1293

FŐRENDIHÁZI REFORM MAGYARORSZÁGON 1885-BEN 1329 felhasználni a főrendiházi reformot. Tekintettel a mágnásoknak a törvényho­zás munkájával szembeni közömbösségére, a Szilágyi-féle felsőházat a megyei küldöttek dominálták volna. A titkos szavazás és az összeférhetetlenség köve­telménye (együtt a törvényhatóságok tervezett reformjával) olyan népképvise­leti szervet eredményezett volna, amelyben a kormánypárt többé nem tud az állammal való szoros összefonódása és a korrupció révén olyan biztos többséget teremteni magának, mint a képviselőházban, s így az ellenzéki közhangulat szabadabban megnyilatkozhat. A Függetlenségi és 48-as Párt elnagyoltabb, kevésbé kidolgozott javaslatát Irányi Dániel, a párt vezetője nyújtotta be 1885. február 11-én.6 9 Irányi egész pályáján a valódi demokratikus haladás, a kötelező polgári házasság és az álta­lános választójog híve volt, azonban a párt ezúttal benyújtott javaslata nem egészen tükrözte ezt, amennyiben Irányiék is fenntartották volna az arisztok­rácia képviseletét. A függetlenségi javaslat szerint a megalkotandó felsőház az uralkodóház tagjai, a zászlósurak, a katolikus és protestáns felekezetek képvi­selői mellett részben a törvényhatóságok képviselőiből, részben az arisztokra­tákból állana, de olyan módon, hogy az arisztokrata családok tagjai alkotnának egy testületet és ez választaná a főrendiházi tagokat. Kinevezett tagokat Irá­nyiék javaslata egyáltalán nem irányozott elő, viszont helyet szorított volna a főrendiházban az ügyvédi, ipari, kereskedelmi és gazdasági testületek és a köz­művelődési intézmények tagjainak is. Irányiék Tisza javaslatából elvetették a felsőház törvénykezdeményezési jogát is. Beszédében Irányi kifejtette: a kétkamarás rendszer mellett a legtöbbször felhozott érv, hogy tudniillik a második kamara, a közhangulat hullámzásaival szemben a stabilitás őre, nem állja meg a helyét, hisz történelmi példák (a fran­cia és a magyar 48-as forradalom) azt igazolják, hogy forradalmak idején a fel­sőházak behódolnak a közhangulatnak. 0 mégis a kétkamarás rendszer híve, mert az alkalmas arra, hogy a parlament esetleges tévedéseit korrigálja, és így ez a feladat ne az államfőnek jusson, akinek tekintélyét a politikába való be­avatkozás meggyengíti. Tiszáék elképzelése a mágnások megrostálására (a va­gyoni cenzus) azért helytelen, mert a nagy vagyon éppúgy nem garanciája az ér­telmességnek, a jog ismeretének, a hazafiasságnak, mint az előkelő születés. Ha viszont az arisztokratákra bíznák, hogy maguk közül kiválasszák a képviselő­ket, akkor remélhetőleg lesz bennük annyi belátás, hogy a leginkább erre a posztra való személyeket válasszák meg. A nagy vagyon nem garanciája a kép­viselők függetlenségének sem, mert meg lehet terhelve adósságokkal. Az indi­génák kérdését a javaslat nem kezeli megfelelő módon: a magyar haza teljes embert kíván, a magyar törvényhozásban való részvételhez egy egyszerű nyi­latkozat nem elég. Törvénykezdeményezési jogot pedig azért nem kell adni a felsőháznak, mert annak tagjai annyira konzervatívak, hogy javaslataikkal még a felemásan liberális kormánypárt sem érthetne egyet. 69 A határozati javaslat nem felelt meg az összes függetlenségi politikusok nézeteinek. A párt­ban vita zajlott korábban a javaslatról, azonban Irányi arra kérte — a kérdés fontosságára való te­kintettel — a képviselőket, hogy a párt ezúttal egyhangúan foglaljon állást. L. Pesti Napló, 1885. február 8. A függetlenségi kör.

Next

/
Oldalképek
Tartalom