Századok – 2012
TANULMÁNY - Szalai Miklós: Főrendiházi reform Magyarországon 1885-ben VI/1293
FŐRENDIHÁZI REFORM MAGYARORSZÁGON 1885-BEN 1319 közegei — ellentmond a hatalmi ágak megosztása modern elvének, ezért meg kell szűnnie. A vagyonnal egyáltalán nem bíró arisztokratáknak, a „kékvérű proletárokénak is „menniük kell", mert náluk hiányzik a törvényhozói munka egyik legfontosabb kelléke: a függetlenség. Az indigenáknak — mivel törvényhozói befolyásukat idegen, nem-magyar érdekek szolgálatára használhatják fel — szintén nem szabad a főrendiház tagjainak maradniuk. De természetesen, amennyiben megmarad a született törvényhozó intézménye, még így is túl sok arisztokrata tagja maradna a főrendiháznak, amelynek pedig Tóth szerint elegendő lenne egy 300 fős létszám. A vagyoni cenzus pedig a már fentebb ismertetett okokból nem lenne jó megoldás. Ezért azt javasolja, hogy egy, a főnemeseket tömörítő testület válasszon száz tagot saját soraiból, s ezzel elérjük azt a célt is, amit a cenzus hívei szeretnének, mert: „e büszke és arisztokratikus érzelmű testület kétségkívül csak oly férfiakat fog megválasztani tagjai közöl, saját érdekében is, kik a vagyoni függetlenség garancziájával bírnak, s csak kivételesen fogja magát képviseltetni, bár szegényebb, de nagytehetségű, műveltségű, s magasabb törvényhozói és szónoki képességgel felruházott mágnások által".52 A főnemesek konfliktusok esetén közvetíthetnek a korona és a nép között, mert: „Nem oly közeg van-e ez áldásos szerepre leginkább hivatva... amely a szabad alkotmányáldásaiban legnagyobb mértékben részesülvén, kell, hogy az iránt rokonszenvvel viseltessék; de egyszersmind maga is örökösjogú lévén az örökösjogú trón érdekeit is szívén viseli...?"5 3 Ez a választás nem élethossziglanra szólna, hanem minden országgyűlésen megismételnék. Ehhez jönne koncepciója szerint 100 kinevezett tag (akik közé odaszámítanának a főpapok és a zászlósurak is, akik méltóságaikat végül is szintén az uralkodótól kapják), „a polgárok minden osztályából kinevezett érdemes hazafi, a katonai, közigazgatási, tudományos, művészi, kereskedelmi és iparos körökből véve, minden egyéb qualifikáció nélkül." A főrendiház harmadik alkotórészét 86, a törvényhatóságok által választott tag alkotná. (Magyarországon ekkor a városokkal együtt ennyi volt a törvényhatóságok száma.) Minden törvényhatóság egy képviselőt választana, lakossága létszámától függetlenül, hiszen a lakosság létszáma szerinti méltányos képviselet eszméje már meg van valósítva a képviselőházban. A létszámot 300-ra a protestáns egyházak tizenegy (öt református, öt evangélikus és egy unitárius) képviselője, az MTA elnöke és az egyetemek rektorai egészítenék ki. A törvényhatóságok által választott tagok intézménye „felfrissítené a felsőház levegőjét, s e házat elzárt jelleméből kiemelve s a nagy közönség küldötteinek megnyitva, ennek is tulajdonává tenné", viszont a második kamara konzerváló, a politikai változásokat mérséklő funkcióját nem hiúsítaná meg, ezt garantálná a közvetett választás. Azáltal, hogy itt nem a nép, hanem a nép által választott személyek és a megyei képviselőtestületben alanyi jogon ülő virilisták választanának (azonkívül a választhatóságra nézve még külön is ki lehetne kötni különböző korlátozásokat), az így a felsőházban megjelenő új elem: „A közvélemény képviselője volna... de a higgadtabb, érettebb közvéleményé, 52 Tóth L.\ A magyar felsőház... i. m. 64. 53 Tóth L.: A magyar felsőház... i. m. 73.
